Irodalmi Szemle, 1976

1976/7 - Kot, Jozef: Veszélyben

12

A cirkuszt könnyen megleltem, nehezebb volt a helyzet Pedróval. Minden második férfit Perónak hívnak itt, így aztán lakókocsiról lakókocsira vándoroltam, úgy éreztem, hogy eltévedtem, és néhányat kétszer is melátogattam, míg végül egy kék trikós, hatalmas termetű erőművész helyes nyomra nem vezetett.

— Pedrót keresi, az oroszlános Pedrót?

— Igen, igen — montam örvendezve.

— Az ott alszik a ketrecek mellett — mondta az izomember. — Az utóbbi időben le sem veszi róluk a szemét.

Megmutatta a menazsériához vivő ösvényt. Többször is megköszöntem a szívességét, és elindultam abba az irányba.

Az oroszlánok ketrece előtt egy közönséges turislasátor állt, s belőle Pedro feje kandikált ki. Amikor megpillantott, előbújt a sátorlap alól. Eléggé ridegen fogadott.

— Mondanivalóm van a maga számára, bizonyára érdekelni fogja — mondtam. — Nem megyünk el valahová?

— Maradhatunk itt is. ,

— De bizalmas — mondtam.

— Itt az oroszlánokon kívül más nem hallja.

— Hiszen éppen az oroszlánokról van szó — mondtam. — Barátként jövök magához. Jövök, hogy figyelmeztessem.

Pedrónak megrebbent a tekintete, a szeme sarka rángani kezdett.

— Hát akkor beszéljen — mondta, és cigarettára gyújtott.

— A határozat megjelentetését, amelytől maga annyira félt, lefújták, de más megoldás mellett döntöttek. A közeli napokban az OEV egységei minden állatseregletet átfésülnek. Egyetlen oroszlán sem marad életben. Jogukban áll minden lehető eszközt felhasználni, kezdve az arzéntól egészen a lőfegyverig.

— Ő, az oroszlánjaim — tört ki Pedro, és mindkét kezével a ketrec rácsozatába kapaszkodott. — Soha, sohal — könny szökött a szemébe.

— Elmondtam magának, amit tudok. Sírással biztosan nem segít az oroszlánjain.

Megvártam, amíg átviharzik rajta a tébolyult fájdalom első rohama, aztán így szóltam:

— Mivel úgy jöttem ide, mint barát a baráthoz, megoldással is tudok szolgálni.

— Igazán? — ragadta meg a vállamat.

— A maga oroszlánjainak el kell tűnniük a menazsériából. Persze, ostobaság volna szabadon engedni őket, mert önre nézve ez ugyanazt jelentené: el kellene válnia tőlük. Én azonban gondoskodék róla, hogy egy időre biztos rejtekhelyre kerüljenek.

— Örökre lekötelezne vele — mondta Pedro.

Kifejtettem neki a tervemet. Amikor besötétedik, idejövök a cirkuszhoz egy szállító- kocsival. Pedro az oroszlánokat (biztosított róla, hogy csupán öt van belőlük) zsákba dugja, és közös erővel felrakjuk őket az autóra. Ha ez valakinek netán feltűnne, Pedro majd azt mondja, hogy a zsákokban például szalma vagy ehhez hasonló van. Az egész akciót a lehető leggyorsabban bonyolítjuk le. Ehhez persze különösen Pedro teljes titoktartása szükséges. Megígértettem Pedróval azt is, hogy miután átadta nekem az oroszlánokat, nem fog keresni, hanem türelmesen megvárja, amíg magam nem jelentkezem. Én pedig csak akkor jövök, ha a veszély végérvényesen elmúlt. Egymás tenyerébe csaptunk, és nyolc órában állapodtunk meg.

— Ma este nincs előadásunk, a kutya se törődik majd velünk — biztosított Pedro még egyszer. — Szabad napokon egy lélek sem marad itt.

— Hát akkor megegyeztünk.

— Megegyeztünk. Nyolckor.

— De senkinek egy szót se.

— Egy szót se.

Még egyszer egymás tenyerébe csaptunk, hogy szinte a bőröm is belevörösödött.

13

A megbeszélés eredményével elégedetten, a legközelebbi telefonfülkéből fölhívtam Timköt.