Irodalmi Szemle, 1976
1976/6 - Dávid Teréz: Aranka — II.
Piros közben csúnyulni és öregedni kezdett a konyhaablak előtt. Mert a hiába várakozó asszony szinte szemlátomást csúnyul és öregszik. Vele is ez történt. Előbb csak simára kefélt hajából szabadult el egy tincs, aztán az orra kezdett fényesedni. Másfél óra múltán már szomorú látvány volt ránézni. Szemét könnyek homályosították el, szája körül ki nem mondott átkozódás remegett. Arankáék megvacsoráztak. Lecsót ettek és őszibarackot. Erzsit is jólakatták, elaltatták, ház körüli kötelességeiknek eleget tettek, de Piros még mindig mozdulatlanul bámult ki a konyhaablakon .. . Ráncos, piros hártya képződött a bablevesen, a palacsinta kihűlt, a foszlós fehér kalácsból vidáman lakmároztak a legyek, a három tányér érintetlenül fehérlett a vörös abroszon. Karcsi nem került elő. A rádióban megszakították a műsort, a lakók bőröndjeikkel elindultak az óvóhelyre, Mária felnyalábolta Erzsit és vitte magával. Aranka verte a vaskorongot, a fényszórók keresztül-kasul cikkáztak a sötét égbolton, de Piros mozdulatlanul, márványfehéren bámult ki az ablakon . .. Karcsi reggel sem került elő. Eltűnése a ház lakóit is nyugtalanította, mert Katától .értesültek róla. Aranka nem győzte válasszal. Mikor látták utoljára? Kivel látták utoljára? Mit mondott, amikor elment? Tudja-e, hogy Piros megérkezett a keresztlányával? Naponta razziáznak a városban ... Vagy talán egy autó . . . A lakóknak ismét volt mivel foglalkozniok. Budapest nagy város, de hogy milyen nagy, azt csak az tudja, aki keres benne valakit. Piros végigjárta barátait, ismerőseit, ment gyalog és utazott villamoson, s végül .eredménytelenül tért haza. Kudarca messziről lerítt róla, ezért nem kérdezett tőle senki semmit. Ő nem szólt egy árva szót sem, végigvetette magát a kereveten és a meny- nyezetet bámulta. Mindenki lábujjhegyen járkált körülötte. Erzsi is suttogóra fogta ■a hangját. — Mondd, Mária, miért hallgat anyu? — Beteg. Fáj a feje. —Nem azért, mert elveszett a keresztapa? — Nem azért... És különben is a keresztapa nem veszett el, csak elment valahova, de majd megjön ... — Gondolod? — Biztosan tudom. — Ha tudná, hogy itt vagyok, már régen hazajött volna, ugye? — Hát persze! Négy óra tájban Kata állított be kisírt szemekkel. — Azt üzente a méltóságos asszony, hogy haladéktalanul értesíteni kell a rendőrséget ... Aranka, én olyan boldogtalan vagyok. Az utolsó szavakat magánszorgalomból tette hozzá a méltóságos üzenetéhez.. Azután feltört belőle a zokogás. — Leszel te még boldogtalanabb is . .. — Miért mondasz nekem ilyeneket? Hát nem látod, mennyire fáj a szívem? — Karcsi miatt? — Nem élem túl, ha valami baja történt. — Ostoba! — Szerinted a szerelem ostobaság? — Szerintem a szerelem is ostobaság, de az legalább nélkülözhetetlen. Karcsit azonban nélkülözhetted volna. — Miért? Tudtommal jóravaló, rendes fiú, akit mindnyájan irigyeltek tőlem, mert mindnyájan szerelmesek vagytok belé. A méltóságos asszony is mondta. — Újra a méltóságos ... — Igen is. Ö egy intelligens, művelt nő, jó emberismerő, s olyan hozzám, mint az anyám. Ő mondta. Ha minden magyar ifjú ilyen lenne, mint ez a Karcsi... — Ej ha no! — És azt is mondta, hogy boldog lehet az a lány, akit feleségül vesz. Piros ekkor hisztérikus kacagásban tört ki némaságából, Aranka pedig, szokásától •eltérően, grimaszt vágott.
