Irodalmi Szemle, 1976
1976/6 - Dávid Teréz: Aranka — II.
— És Misi? — csapott rá kissé gunyoros hangon Aranka. Kata elvörösödött. Karcsi előtt Misi volt a halálos szerelme. — Misi? Misi kint van a fronton... ki tudja, hazajön-e? No, és Karcsit sokkal jobban szeretem ... — Misinél Is jobban? — Az egész világnál jobban. Aranka most már „csakazértsem” hagyta. — Józsinál is jobban? Józsi Misi utódja lett volna, ha az ördög oda nem viszi Karcsit. De erre már íelfortyant Kata. — Megbolondultál, Aranka! Józsinak görbe az orra. — Mit törődsz vele, ha a keresztlevele rendben van. Nem az orráról ítélik meg az embert, hanem a természetéről. (Majdnem azt mondta, „a származása után”.J — Te talán férjhez mennél egy zsidóhoz? — De hiszen Józsi nem az. — Elég, ha úgy néz ki. Felfordul a gyomrom, ha ránézek. A méltóságos asszony is mondta ... — Mit mondott a méltóságos asszony? — Hát, hogy csakis a Karcsi mellett tartsak ki. Biztos, ami biztos. A Karcsi származásához nem férhet kétség. — Ez, látod, igaz. Okos asszony a te méltóságosod és jó is, ha már a Karcsi-ügy- be is beleszól. Kis ideig hallgattak, mintha Kata azon gondolkodott volna, folytassa-e, beszéljen vagy sem. Végül úgy döntött, hogy beszél. — Te, Aranka... — kezdte. — Mi van? — ígérd meg, hogy nem szólsz senkinek. — Megígérhetem ... — A méltóságos asszonynak is tetszik a Karcsi. — Bolond vagy te, Kata ... — ült fel villámgyorsan Aranka. Ennyi meglepetés azért sok volt egy napra. — No, ne ijedj meg, csak én vettem észre, ő nem mondta. Tudod, azért nem vagyok én olyan buta. Észrevettem, hogy amikor Karcsi jön hozzánk, a méltóságos rögtön kijön a konyhába és ha az őrnagy úr nincs otthon, éjfélig is eldiskurálgat velünk. Aztán meg mindenféle kifogással behívja őt a szobába, likőrt szed elő, az őrnagy úr cigarettájából kínálgatja. Ha pedig Karcsi nem jöhet föl valamiért, hát tízszer is megkérdi... no, mi az, ma nem jön a lovagod? Mi az, már elhagyott az udvarlód? Nézd Aranka ... az ilyesmit nem kell nekem magyarázni. Én azt megérzem! Ez ellen az érvelés ellen nem lehetett apellálni. Igaza volt Katának. Ö azt megérzi. Ezek után a tárgynál maradtak, tovább kritizálgatták a Roedlné méltóságos asszonyt, született cseteházi Csete Erzsébetet, kinek már a papája is méltóságos ranggal ment nyugdíjba, mint állami főtisztviselő, a mamája pedig valóságos bárónő. Édes kis történeteket tudott Kata a „kisméltóságosról”, akinek az őrnagy úr már a második férje. Az elsőtől éppen őmiatta vált el. Egy kisfiút is hozott magával az első házasságból... Egész homályos ügy volt ez a második házasság, legalábbis a Kata elbeszélése szerint, s abból csak annyit lehetett kihámozni, hogy az őrnagy úr a legjobb barátja volt a méltóságos asszony első férjének, mindennapos vendég a házukban ... Hogyan fejlődhetett botrányig a dolog ilyen úriembereknél, az merőben érthetetlen volt mindenkinek, akinek akár csak futólag alkalma volt találkozni az őrnagy úrral. Ö volt látszólag a világ legszófukarabb, legzárkózottabb embere. Bár légitámadások idején lejá- rogatott az óvóhelyre — ha éppen otthon tartózkodott —, de pillanatig sem maradt kétség senki előtt, hogy nem gyávaságból, hanem fegyelmezettségből. Tudnivaló viszont, hogy politikai disputába nem bocsátkozott, semmiféle tréfa után el nem mosolyodott és a négyszobás lakásban külön hálószobája volt. Az őrnagy úr merev volt és szabályos, éppen ezért lehetett a dolgokon ilyen üres vasárnap délutánokon elgondolkodni. Elmondott Kata a gazdáiról mindent, amit tudott. Intimitásokat az első házasságából, revolveres féltékenység! jeleneteket, öngyilkossági kísérleteket. A második házasságra
