Irodalmi Szemle, 1976
1976/5 - A KÖLTÉSZET LEHETŐSÉGEI - Majakovszkij, V.: V. V. Hlebnyikov
Vegyük Hlebnyikov sorait: Ljsza lüszü. Ljesza obezloszilji. Ljesza obezljiszilji. (Az erdők kopaszak / kopárak. Az erdők jávorszarvastalanok. Az erdők rókátlanok.) Ezeket a sorokat lehetetlen elszakítani egymástól. Vaslánccá álltak össze. A szó, ahogyan pillanatnyilag látjuk, gyakorlati célokat szolgáló, önhatalmú jelenség. Ám a szónak a maga fő költői funkciójában a jelentésárnyalatok gazdag változatait kell kifejeznie. Hlebnyikov megalkotta a szó teljes „periodikus rendszerét”. Fogva a szó fejletlen, szokatlan alakjait, s összevetve őket kifejlesztett szavakkal, bebizonyította, hogy elke- rülhetelenül szükség van új szavak eredeztetésére. Ha a létező pljasz (tánc) szónak van pljaszunya (táncos] képzett változata, akkor az aviatika, a „repülés” (ljot) továbbfejlesztése analógiás alapon kitermelhetné a lje- tunya (repülős) formát. Ha pedig a keresztelő napja kresztyinü, akkor a repülés napja, természetesen, ljetyinü. Nem fontos, hogy a ljetunya szó pillanatnyilag szükségtelen, és nem is használják. Hlebnyikov egyszerűen lerántja a leplet a szóalkotás folyamatáról. Hlebnyikov azonban mestere a versnek. Említettem, hogy Hlebnyikovnak egyetlen befejezett kompozíciója sem volt. Utolsó darabjában, a Zangeziben például az ember tisztán érzi, hogy egyetlen műként két különböző változatot közöltek tőle. Ám Hlebnyikovut tanulmányozva számolnunk kell azokkal a verstöredékeivel, amelyek hozzájárulnak különböző poétikai problémák megoldásához. Az embert Hlebnyikov minden dolgában előzmény nélkül való ügyessége vágja mellbe. Nemcsak arra volt képes, hogy megrendelésre azon nyomban megírjon egy verset (agya a nap mind a huszonnégy órájában verseken dolgozott), hanem arra is, hogy a dolgoknak a legszokatlanabb formát adja. Irt például egy nagyon hosszú verset, amely nem más, mint palindroma; ugyanolyan könnyen olvasható jobbról balra, mint balról jobbra: Konyl. Topot. Inok. No nye recs, a cseren on. (Lovak. Csattogás. Szerzetes. De szó se róla, ő fekete.) Ez persze eltökélt trükk, csapongó költői találékonyságának eredménye. Hlebnyiko- vot azonban alig izgatták az ilyen trükkök; amit tett, azt nem hencegésből, de nem is a piac számára tette. Hlebnyikovot a filológia elvezette a költészetnek egy olyan válfajához, amely a lírai témát valamily egyszerű szótő variációin fejleszti tovább. Legismertebb versét, a Zakljatyje smjekhom-ot (Ráolvasás nevetéssel) 1909-ben tette közzé; ez pedig költők, újítók és parodisták, s persze kritikusok csemegéje: O, zaszmjejtyesz szmjekhacsi Sto szmjejutsza szmjekhami, Sto szmjejansztvujut szmejaljno, O, iszszmjejszja raszszmjejaljno szm]ekh Uszmjejnükh szmjejacsej... Itt az egyetlen szmjekh (nevetés) szó termi a szmjejevo-t (a nevetés országa, valamint a huncut szmjejuncsiki-t — (kuncogók, nevetők) és szmjekhacsi-t (nevetők) — a szilacsi (vasgyúrók) analógiájára.
