Irodalmi Szemle, 1976
1976/5 - Dávid Teréz: Aranka I.
lleana hallgat. — Ejnye, kutyateremtette! Jöjjön be a szobalány. Mindig ilyen konok ez a gyerek? — Nem konok ő, kérem! Nagyon is jó kislány! — Hát akkor miért nem beszél, ha annyit faggatjuk? — Aztán milyen nyelven faggatják az urak? — Milyen nyelven? Nos hát milyen nyelven? Magyarul. — Csak azért kérdezem, mert nem ért ő magyarul egy kukkot sem. — Románul tessék őt kérdezni, meg franciául is lehet. — Hát maga milyen nyelven beszél vele? — Én temesvári vagyok, kérem. Erdélyi... Nos, ezek után már hamar kitudódott, hogy lleana a barátnőit miután társalgási lehetőségei a csakis magyarul beszélő két kislánnyal hamarosan kimerültek, és valamiképpen mégis marasztalni akarta őket, előszedte hát az ebédlőszekrényből — ahogy a mamajától látta — a finom cseresznyelikőrt... jó édes volt, ízlett a két magyar gyereknek is, bizony nem sokat kérették magukat. — Hát tehetek én róla, hogy ők nem bírják az italt? — mondta Terkának lleana románul. — Alig ittak két-három pohárkával, és máris hanyat feküdtek a díványon. Hagytam őket, mit csináltam volna velük? De ne mond meg anyunak, édes Terka ... Az édes Terka nem mondta meg, már csak azért sem, mert hiszen anyu nem volt jelen. De lefordította a beszélgetést a rendőröknek, akik jót nevettek. Nevetett a doktor, meg a mentős, nevetett az egész utca. Csak Roedl őrnagyné marad komoly. Búzavirágkék szemei elborultak, homlokát összehúzta és eltűnt a suszterék lakásában. Hogy minek ment oda, azt nem kérdezték tőle, ő pedig kérdezetlen nem mondta el. Egy óra múlva azonban úgyis megtudhatta mindenki, aki Ileanáék kapuja előtt elhaladt. Megjelent ott ugyanis egy hatalmas autó, hat barnainges SS-katona szállt ki belőle, a román- zsidó szülőket keresték. Miután azok nem voltak otthon, jól megnézték a tizenkét éves Ileanát és a tív évvel idősebb Terkát, azután lementek a kapu elé. Odalent négyen visszaültek az autóba, ketten ott maradtak és négy óránkénti váltással két nap és két éjjel őrizték a házat. A román-zsidó szülők azonban nem kerültek elő, ami bizonyára a temesvári Terka lelkén száradt. Harmadnapra ö is eltűnt Ileanával. A német katonák, amikor ezt észrevették, lepecsételték a lakást és eltávoztak. Így szabadult meg a Forint utca az utolsó zsidóktól is. Attól az időtől kezdve a madarak egy oktávval magasabb hangon csiripeltek ott... Beköltözése idején Mária egyáltalán nem keltett szenzációt. Megjelent kis kézitáskájával, mert kibombázták a Szondy utcából és betelepedett a házmesterlakásba. Hogy forradalmi ambíciók fűtik, csak azzal a kijelentésével árulta el, hogy „ész moszt megfürösztöm Mockoszt”. Meg is tette. Ezzel ugyan csak annyit ért el, hogy a karján vörös, karmolt csíkok éktelenkedtek és a tiszta kutyairhán már messziről is meg lehetett látni a bolhákat. Csak a lány neve okozott gondot a Forint utcában. Olyan szlávosan hangzott, hogy a háziak alig tudták kimondani. De mivel Mária úgy beszélte mindnyájuk anyanyelvét, mint egy pösze színésznő, rövidesen napirendre tértek fölötte. Arankával aludt egy ágyban, ami e célra fatuskóval megerősítettek. Innen indult naponta munkába. Hogy Mária mégis szenzáció volt, az csak akkor derült ki, amikor már Buda határában is dörögtek az ágyúk, a főváros felett aknák süvítettek és a Duna-parton nemcsak falevelek hevertek a lucsokban, hanem ólomszínű hullák is. Dehát ez már egy másik fejezet... [Folytatjuk)
