Irodalmi Szemle, 1976
1976/5 - A KÖLTÉSZET LEHETŐSÉGEI - Páskándi Géza: A „kisebbségi” líra fokozott nemzetközisége
a költészet lehetőségei Páskándi Géza a „kisebbségi" líra fokozott nemzetközisége 1. Általában a címben foglaltakról Amióta Leibniz felfedezte a viszonyító fogalmakat, pontosabban: kitágította a logika kategóriáinak világát, hogy aztán Hegel és mások majd még tágasabbá tegyék, a „formálison” túl megnyitván a dialektikus logika dimenzióit, s elindulhattunk a matematikai, a szimbolikus logikai kutatások iránt (ennek mintegy késői stációja maga strukturalista módszer is — szóval azóta könnyebb a dolgunk, ha például fokozha- tatlannak tűnő fogalmakat igyekszünk „fokozni”. Az abszolutum maga nem fokozható, hiszen a „minden” nem lehet „mindenebb”. Az aszoiút fogalmakra mind-mind áll ez: a „végtelen” sem lehet „végtelenebb”, és a semmi sem lehet „semmibb”. Ilyen értelemben azonban a líra maga kivétel: túlmegy azon a logikán. Mintegy más logikai rendet képviselvén. Egy magasabbat. A lírában a „r>emmi” is lehet „semmibb” és a „minden” is lehet „mindenebb”. A szimbolikuson meg a matematikain túl határozottan érzékelhetjük egy „lírai logika” körvonalait. A logikai formák maguk bizonyos értelemben nemzetköziek, hiszen egy szillogisztikus gondolatmenet minden nyelven lényegében ugyanúgy megy végbe. A jó definíciónak angolul is, magyarul is ugyanolyan kritériumok szerint kell megfogalmazódnia (ne legyen túl tág stb.). Nos: a lírai logika formái ugyanígy és ugyanilyen értelemben egyszerre nemzeti nyelveik s ugyanakkor nemzeten felüliek: nemzetköziek. Nemzetköziségük éppen a nemzeti nyelvben, ez által körvonalazódik. Hiszen csak ami nemzeti — az lehet nemzetközi, lévén az első — nem ok-okozati, hanem fejlődményi-eredményi viszonyban a másodikkal. Ahogyan az anya sem „oka” gyermekének, hanem az apával együtta sok okviszonyból adódó helyzetbe kerüléskor újabb kokrét okok sokaságát, komplexusát hozza létre, s így fejlődményi-eredményi viszonyról beszélhetünk. Ahol a szimultán okkomplexumok átvilágíthatatlanok, ott beszélhetünk fejlődményi-eredményi viszonyról. Hiszen: az ok-okozati viszonyt nemcsak szukcesszíve —■ a maga egymásutániságában tudjuk elképzelni, hanem számolnunk kell a szukcesszívre merőlegesen ható szimultán okokkal, vagyis egy szövődménnyel, mely mindezt a helyzeti fejlődménybe, tehát egy komplexebb fogalomba veti át. Az, hogy a líra metaforisztikus, analógiákkal, paralellekkel stb. fejezi ki magát, nemcsak a francia, a szlovák vagy a német lírára ál), hanem mindegyikre. A szimbólum vagy a szimbolikus megemelő mozzanat sem csupán az orosz, vagy a szerb meg a magyar líra sajátja, hanem a svédé, a finné is. Viszont az is igaz, hogy mindez kizárólag az éppen adott nemzeti nyelven belül mehet végbe. Hiszen valami csak akkor hasonlíthat, ha már önmagában, önmagaként megvan. Jelen sorok írójának „magán” (tehát saját líráján) végzett „kutatásai” is bizonyítják: az, hogy a lírában van például szinekdokhé — valami egészen nagy és általános törvény megfogalmazódása, kifejeződése épp a speciálisan lírai alakzat (a szinekdokhé) által. Ez az általános törvény pedig nem más, mint — durván fogalmazva —, hogy a rész állhat az egész helyett, azt mintegy reprezentálván. Egész és rész ilyen reprezentációs (behelyettesí
