Irodalmi Szemle, 1976

1976/5 - Szabó Gyula: Versek

Szabó Gyula

mondjatok igazat!

„Térből jön és a Térbe tér ..

Kis szirom, hová fú a szél?

Okos, eszes az ember, ím,

S rámondja: „Kopott így a rím.”

Az „Üj’' kell! — S csak a régi vall Arról, hogy milyen új a dal.

Tengerből jött...? Vagy bibliás ...? Holtig várja: jöjj, Messiás! —

S jönnek költők... és „bitliszek”! —

— Olyan mindegy, hogy mit hiszek! — Térből jön és a térbe tér.

Kis szirom, hová fú a szél?

Felelj, „modern”! Te mindig új!

Ne „blöffösen”, de igazul:

Hová? Hová? S miért? Miért?

Ne úgy: „Angyal-Anyag-izélt...”

De józanul jót, boldogat,

Mely oldja mind a gondokat,

S tudja, hová ... s miért a szél...! Tisztán szólva: hol van a Cél!

Csak így lehetne új, modern!

A vágy! — amely még úgy fog el Most, mint régen ... S bár szava más:

De menny, Jövendő csak egy csalás!

Gondold csak meg, te híres Oj!

Szirmot a szél mért s hova fúj?

Tudom, van rá trágyás szavad: „Cserélődés” ... De mi marad

Abból örök? Mely csak ő volt!

Az „egyenletből” mi marad?!

Erről mondjatok igazat!

Merőt! — Mondjatok igazat!!!

Losonc, 1966. február 22.

reménytelenül

Boldog fények vilióznak halkan kátrányzó, sűriidött vizen.

S a mélybe bukva, vak búvárként bíborlom benne föl szívem.

Kockára kocka, körre kör hull, selymez a látszat bőre, lágy; lenn a mélyben sötét tükör gyúl — kiforr, a zöld mezőre hág.

S kigyújtja ím a parti fákat bíborral, mint az alkonyat — hol rőt parázsú, karcsú ágak mímelnek hajló lányokat. —

Boldog fények vilióznak lobbal, lidérces, lázas láp-vizen, s kockával, körrel, csillagokkal küzdőm — s győzésem nem hiszem.

Losonc, 1969. október 9.

élőn tudod

Távol lilákra köd omol,

Künn és benn bánat, bú bomol.

A hallgatózó fák alatt némák a mohos házfalak.

Keserves kín a lelkeden, s átburjánzik a telkeden a bogáncs-szép, a szent tövis, s palánkol rád az Ös-Kőr is.

Rózsák, gyomok és csillagok.

Nyomod is vész, ha itthagyod kerted, virágod ... s tájadon átbőrzik, halk, a fájdalom.

Csontod megpihen szúvasan, vagy holtodnak is búja van?

Kérdés — s nincsen rá felelet: élőn tudod a sírhelyed,

s holtan már nem.

Losonc, 1970