Irodalmi Szemle, 1976
1976/5 - Szabó Gyula: Versek
Szabó Gyula jó, szerencse kit elhagyott csendben Jól van ez így. Csak azt ne gondold: Elfeledtelek tégedet, Amíg felettem felhő úszik, S virág borít be réteket. Jól van ez így. Az élet múlik, Örök csak ai, mi sose volt. így tfinődöm csendesen érted. Emléked, íme, rám hajolt. 161 van ez így. Csak ezt ne szólnám! Látják a forgó csillagok, Milyen árva, ki így szól versben, S kit jó, szerencse elhagyott. Losonc, 1964 Nő a fii a házam előtt. Sírnak a lángok. Nem hoz bokrom — mint azelőtt Semmi virágot. Nyom se vezet semerre már, Kapum bezárva. Tévedt madár ha erre jár, Az is csak árva. Felhő ha száll, csillag ha lát, Csendembe épül: Változik kinn-benn a világ, Valami készül. Percen a fű, fújja a szél Messze, ami volt. A Minden és Semmi beszél Azzal: aki holt. Losonc, 1964. március 21. fametszet Belóg az Isten lába a képbe: Szöges, véres és bűs is, S ím, megtépve a hús is, Belegörcsösül — lázas — a Szépbe. Bütykös fájdalma lehet vad, rút is! Súlyos, alvadt a vére. Nem látszó feje néz-e? Lát-e — megcsúfolt — Mennyekbe úgy is, Hogy nincsen feje, hite, se mása, Se Krisztusa, se Föltámadása? Csak ez a rettenetes görcs, Melybe belemerevül a lába... S bevérzi búsan, borzalmasan — kába — A Jót. — Halálra gyötört. Losonc, 1966. január
