Irodalmi Szemle, 1976

1976/4 - HAGYOMÁNY - Knězek, Libor: Peter Jilemnický önmagáról és az alkotásról

ség szervezett ereje. Ebben a tudatra ébredési folyamatban jelentős szerepet játszanak a szegényparasztok és a nincstelenek, akik Ostrava vidékére mentek kenyér után és átestek a munkásviharok kereszttüzén. Az üldöztetés és a durva rendőri módszerek megerősítik őket abban a tudatukban, hogy az életfeltételek az ő falvaikban Is csak a társadalmi rendszer megváltoztatásával javulhatnak. Ök azok a szántóvetök, akik Jilemnický jelképes zárszavának értelmében a szlovák falukban felszántották az új világ első barázdáit. A könyv nagy visszhangot és ellentétes vélemények sokaságát váltotta ki. A marxista kritikusok úgy értékelték, mint a szlovák proletár irodalom egyik határozott sikerét hazai és nemzetközi méretben. Edo Urx a davistákhoz intézett 1932. december 18-i moszkvai levelében a „falusi életből vett egyetlen (jő) proletár regénynek” nevezte. A burzsoá kritikusok azzal vádolták a szerzőt, hogy célzatosan torzítja a valóságot. így válaszolt nekik: „Egészen természetes dolog, hogy minden író másként lát bizonyos tényt és arról az oldalról közeledik hozzá, amely őt

— ideológiai befolyásoltságának megfelelően — legjobban érdekli. Ha engem, aki a világ dolgait marxista módon igyekszem szemlélni, éppen a tények gazdasági és szociális oldala érdekel azok kölcsönös összefüggéseiben és kapcsolataiban, ennek az olyan olvasó vagy kritikus számára, aki például az idealista gondolkodás és szemléletmód hatása alatt áll, célzatosnak kell tűnnie. Tendenciózusnak főként a következtetésekben és hatásokban, amelyeket igyekszem, sőt kényszerülök kiváltani. Éppen úgy, mint ahogy számomra tendenciózusnak (akár szándékosan, akár nem) tűnik a nem marxista író által produkált irodalom. Gyakran szokták állítani azt is, hogy proletár irodalmat alkotni annyi, mint lemondani a művészi színvonalról. Előfordulhat művészi színvonal nélküli alkotás az olyan író esetében, aki proletár irodalmat igyekszik alkotni, de az határozottan nem lehet annyira gyakori jelenség, mint amennyire tanúi vagyunk a polgári irodalomban.” (DAV, V. 12., 173. old.)

Ostrava után Trnava következett, ahová Jilenmnický az 1928 augusztusában feleségül vett Ruženával együtt tért vissza a tanítói munkához. Néhány hét múlva azonban le kellett mondania állásáról, mert a hlohoveci szerkesztői működésének idejéből származó beszéde miatt lázításért vádat emeltek ellene. A bírósági tárgyaláson — szerencsére — felmentették és ismerősei segítségével visszatérhetett tanítani, a 5aj- dikové Humence-i népiskolába. Az 1930—1932-es iskolaévekben már ismét a trnavai polgári iskolában tanított, nyugodtabban foglalkozhatott az irodalmi és pedagógiai munkával, és gyakrabban kereshette fel a bratislavai kulturális centrumot is. Oj működési helye lekötötte érdeklődését, megismerkedett a híres cukorrépatermelő vidékkel is, amely teljes ellentéte volt a Kysuca-vidék szegény, köves szántóföldjeinek. De itt sem talál elégedett munkás- és parasztarcokat — a nyomor és a munkanélküliség itt éppen úgy kísértett, mint a kysucai irtványokon. Az emberek furcsa világa ez, akik egész éven át szorgalmasan dolgoznak a cukorrépával és kávéjuk megédesíté- sére sem nekik, sem gyermekeiknek nem jut cukor; ezt a világot ábrázolta az 1934-ben kiadott Cukor című regényében. „Egy darab cukorra, édességre, dicsőségre és teljes életre míndannyiunknak egyformán jogunk van. Soha többé nem szeretnék találkozni örökös gyakornokkal, aki örökösen hallgat, sokáig nem szeretnék találkozni olyan emberrel, aki megszokta a nyomorúságos életet, annak ellenére, hogy a föld alatt és egymás mellett az emberi közösségben hallja az élő víz csörgedezését, amely mindenütt ott van körülöttünk és bennünk. Ellenkezőleg. Szeretnék ott lenni, amikor az elgörgetett sziklatömb alatt tajtékzik az édes és élő víz forrása, szeretnék ott lenni, amikor az örömteljes, felszabadult munka alapján megkezdődik a világ és az emberi kapcsolatok átalakítása.” Ilyen egyszerűséggel és forradalmi lelkesedéssel jellemezte új művét a Panorama című folyóiratban (1934 november).

A regényt már új helyén írta Jilemnický .1932 nyarán a Vág menti Kostelecbe kérte áthelyezését. Felesége időközben súlyosan megbetegedett és gyógyulásához jó levegőre volt szüksége. A Maniní hegyszoros és a Sulovl sziklák közötti gyönyörű hegyi magányban Jilemnickýék további négy évet töltöttek egy kétosztályos, fából épült iskolában. Ez alatt részletesen megismerkedett azzal az elképzelhetetlen nyomorral, amelyekben éltek diákjai, és amely alapjaiban megzavarta szellemi fejlődésüket és egész nevelésüket. Jilemnický bekapcsolódott a politikai munkába és ezen kívül minden lehetséges módon gondoskodott a tuberkulózistól veszélyeztett gyermekek életfeltételeinek javításáról. Barátaival, többek között Fraöo Kráflal, ruha-, cipő és