Irodalmi Szemle, 1976

1976/4 - HAGYOMÁNY - Pomogáts Béla: Major Istvántól István elvtársig

ő szervezte meg az elsőt, a csepeli vasmunkásokból, s mint zászlóalj parancsnok előbb a csehek, majd a románok el^en a kommün bukásáig mindvégig az első tűzvonalbari harcolt. Emberei rajongtak érte. Miskolcnál megverte a cseheket, bevonult Kassára, majd a veszélyeztetett román frontra helyezték át. A kommün bukásakor nem menekült el, s a rendőrség fogságából, az agyonveretés elől maguk a románok mentették meg, akik hadbíróság elé állították, s kétévi börtönre ítélték. A berlini Spartakus- lázadásban is részt vett, majd Csehországba menekült, ahol 1931-ben, Bratlslavában megválasztották képviselőnek. Egy évvel később, 1932-ben megszervezte a nemeskos- suthi éhségfelvonulást, ahol az összegyűlt tízezer parasztból a csendőrségi sortűz száz halálos áldozatot szedett; a cseh bíróság izgatás miatt kétévi várfogságra ítélte.” (1957-es kiadás, III. kötet 74—75. 1.)

Ha a felhasznált adatok meg Is változtak (alaposan megnövekedtek, mind az áldozatok számát, mind az elszenvedett büntetés mértékét illetően), a nemeskosúti paraszttüntetés és a regénybeli István elvtárs csehszlovákiai politikai szerepe félreérthetetlenné teszi a hasonlóságot, a megegyezést. Azt, hogy István elvtárs sorsának ábrázolásában Major István élete és tevékenysége kapott szerepet. (A nevek megegyezésére már csak zárójelben hívom fel a figyelmet, ez lehet véletlen is.) A fiatal Déryt bizonyára megragadta az a forradalmi bátorság és lelkierő, amelyet Major István tanúsított az ellene folyó per során, amely révén az egész nemzetközi kommunista mozgalom hőse lett.

A regény azonban nem történelemírás, nem valóságos alakjuk és szerepük szerint mutatja be az életből megismert embereket. A valóságban talált emberi pályákat és a sorsokat a regényírónak át kell rajzolnia, át kell értelmeznie, hogy művének sajátos törvényű világában helyet kaphassanak. Az átértelmezésnek mindig kitüntetett szerepe van, a valóságos figura és a regénybeli hős összevetése az író világképére, szándékaira világít rá, a regényben kifejtett mondanivaló megértését, értelmezését segíti elő. Major István alakja sem a maga történeti valóságában került A befejezetlen mondat regényvilágába. A szlovákiai magyar forradalmár, ahogy erre az alakját idéző korabeli újságcikkek és a későbbi emlékezések figyelmeztetnek, amolyan népi hős volt, egyszerű ember, falusi tanító, aki értett a nép nyelvén, s akitől távol állott az erőszak, noha az erőszak áldozata lett. Fábry Zoltán a Major-per című 1931-es tudósításában és Balogh Edgár a Hét próba című 1965-ös emlékiratában egyaránt csendes, megfontolt embernek írja le. „A kommunizmussal — olvassuk Balogh Edgár visszaemlékezéseit — meg lehetett ijesztgetni a félrevezetett kispolgárokat, de Major Istvánnal nem. Csendes és okos tanítónak, a nép odaadó hívének, igaz embernek ismerték mindenütt, megjelenése is szelíd, kedves és közvetlen, nem, róla még a kommunisták ellenfelei sem hitték el, hogy erőszakra lázított volna, méghozzá egy olyan népgyűlésen, amelyen a sztrájk eredményes befejezését s a munka újrafelvételét akarták kihirdetni.”

István elvtárs, mint ember és mint mozgalmi vezető, egészen más jelleget kapott a regényben, akár az igazi Major István ellentéte is lehetne. Már külső megjelenésében, fellépésében is. Déry a következő szavakkal mutatja be: „István elvtárs hangja nyugodt és magabiztos volt, mint a mezőn éneklő pacsirtáé, mondatszerkesztése rutinos és egyenletes, lélegzetvétele, szónoki készsége könnyed, mozdulatai határozottak, búzavirágkék szeme maga volt a nyugalom, de ha megszólalt, homloka oly aggodalmas, vastag redőkbe húzódott, hogy az ember szinte látni vélte arca mögött, mint egy árnyékot, a falusi iskola padjában figyelő parasztfiú elmúlt arcát, amint gondterhelt redőkkel, esetlenül küszködik félelmében.” (II. kötet 286. 1.) Arcán árnyék van, szívében nagy határozottság, és nem kevés gyanakvás, amely időnként még közvetlen elvtársait is célba veszi.

Ehhez a külsőleges képhez, amely gesztusaiban, mimikájában jeleníti meg az emberi személyiséget, járul az az ábrázolás, amely István elvtárs mozgalmi munkáját és politikáját rajzolja meg. A Déry-regény illegális mozgalmi vezetője nagyon nehéz körülmények között dolgozik, állandóan rejtőznie kell a rendőrség figyelő szeme elől. (Egy ilyen rejtőzés, titkos lakás keresése során ismerkedik meg a regény főhősével, Parcen-Nagy Lőrinccel Is.) Az állandó harc és az állandó veszély kérlelhetetlenné és gyanakvóvá teszi, célratörővé és szigorúvá, olyan mozgalmi vezetővé, aki nem kíméli önmagát, de nem kíméli munkatársait, barátait sem. István elvtárs nem az a közvetlen néptribün, amilyennek Major Istvánt ismerjük meg a róla szóló tudó-