Irodalmi Szemle, 1976

1976/4 - HAGYOMÁNY - Novomeský, Ladislav: „Szovjet-Oroszország harminckilencedik kormányzósága”

Egy nyolcadik osztályos tanuló Írja intézményéből:

.. Az igazgatónk február 25-én bezáratta az iskola kapuit és mindenáron meg akarta magyarázni a diákoknak, hogy a kommunisták gonosztevők. »Meggyőződésem,« mondta a legfelsőbb osztályok diákjainak, »hogy ebben az intézményben a tanulók nincsenek azon a nézeten, mint ott azok ...« (Az utcán munkástüntetések folytak.) De mégsem lehetett teljesen meggyőződve erről, mert a legfelsőbb osztályok folyosóin megkétszerezte a tanári felügyeletet. — Vagy: Az egyik diák (aki valószínűleg »azon a nézeten« volt) az ötéves tervről akart előadni. Megtudva ezt az igazgató magához hivatta a diákot és ilyen párbeszéd folyt le közöttük:

— Járt Oroszországban?

— Nem — válaszolt a diák.

— így hát nem tud róla semmit — mondta győzelemittasan az igazgató. — Bár nem jártam én sem, de tudom, hogy nyomor, éhínség, megtorlás van ott, és sok embernek el kell pusztulnia az ötéves terv utópisztikus célkitűzései miatt. Nincs hát értelme, hogy ilyen dolgokról tartson előadást.

Ezzel az ötéves terv az igazgatónk részéről el volt intézve. Minket, diákokat az ilyesmi persze nem nyugtathat meg.”

Stb., stb. Egy másik diák egy bizonyos kelet-szlovákiai városból arra kér minket, hogy a Dav zárt borítékban s a magáncímére küldessék neki, mert az intézetben magatartásbeli kivizsgálás bflnterhe alatt megtiltották nekik a Dav olvasását.

Egy nagyobb közép-szlovákiai város kereskedelmi iskolájának két diákja azt tudakolja tőlünk, nem tudnánk-e hozzásegíteni őket orosz diákokkal való levelezéshez. Mikor aztán utunk ebbe a városba vezetett, megkérdeztük őket, hogyan jutottak ilyen szép gondolatra, mire kedves egyszerűséggel felelték: „Tudják, azokat a leveleket többen olvasnánk és többen írnánk. Meg akarunk tanulni oroszul. És aztán...” És aztán lenyelték a folytatást. Valahogyan restelték elmondani, hogy érdekli őket az ottani kortársak élete. Ilyen oktalan kétségeket éreztetett az „... és aztán.. mintha ezután annak kellett volna következnie: „... elnézést, hogy minderről csak most érdeklődünk ...”

így folytathatnánk ennek az írásnak még néhány további bekezdésében. És meg kell még említenünk, hogy a prágai Národní osvození Slovenské hlasy című rovatában ankétot indít a fiatalokról és az idősekről, ilyen témakörrel: „Demokrácia? Fasizmus? Kommunizmus?” Ezen felül nem lehet meg nem jegyezni, hogy a bratislavai Csehszlovák Diákok Etikai Mozgalma nevű szervezet egy estét szentelt ennek a témának, bár nem olyan széleskörűen, mint ahogy azt a Slovenské hlasy próbálta megoldani. Az Etikai mozgalom vitaestjének ösztönzője a Dav utolsó előtti száma volt, és a meghívott előadóknak a Dav egyik cikke által felvetett kérdést kellett megvitatniuk:

„Mik a tehetetlenség és az eszmei bénaság okai” a fiatal és felnövekvő szlovák intelligencia, illetve az őket hivatalosan képviselő szervezetek társadalmi és kulturális életében? Ha a vita nem is válaszolta meg a feltett kérdést, értékes ismeretekkel szolgált — ahogyan azt barátaink megírták —, megmutatta, hogy a romlottság és idealizált szellemtelenség ficsúrjainak — akik a korzóról ellesett tartással beszélnek napjaink legfontosabb kérdéseiről — álláspontja nem állhat célként és mérceként a fiatalság színe-java előtt. Bár hivatalosak voltak, a vitára éppen azok nem jöttek el, akiknek egyesületei és szervezetei nacionalista, felekezeti és csoportérdeket szolgáló irányt akarnak szabni vagy szabnak is az ifjúság életmenetének. Ez a körülmény meglep minket; mit is keresnének az ilyen társaságok hasonló témájú dolgok megbeszélésénél? És milyen ellenvetéseket is tudnának fölhozni a Dav észrevételeivel szemben? Már megjelenésük is ötven százalékos cáfolatát jelentené a Dav azon állításának, hogy ezek a társaságok elszigeteltek. És így a jelenlevők megállapíthatták, hogy a Davnak lényegében igaza van: a fiatal szlovák intelligencia valójában olyan, amilyennek a Dav ultosó előtti száma mutatta. De — ez a „de” itt sem hiányzott —, állítólag a davlsták mindent egyoldalúan és feketén látnak. A bálban csak a bált látják és nem a szegény diákok megsegítésének lehetőségét, a davisták csupán az élet árnyékos oldalát ragadják meg, bár az itteni demokrácia a napos oldalban sem szűkölködik.

Elnézően lenyelhetjük ezt a bírálatot annak az őszinte igyekezetnek a nevében, amellyel a zsákutcából igyekeznek kijutni azok, akik ezt nekünk felrótták. Az élet