Irodalmi Szemle, 1976

1976/4 - HAGYOMÁNY - Fábry Zoltán: Kun Béla ellenfelei

Fábry Zoltán Kun Béla ellenfelei Az elleniéi: tükör. Pontos és csalhatatlan. Nem hízeleg, támad. Támadja bennünk azt, ami a ml javunk, a mi értékünk. Az ellenfél: tükör. De nem minden ellenfél. És nem minden tükör érdemli meg, hogy belenézzünk. Van tükör, amibe bele kell rúgni, amelyiknél hátul kissé meg kell kaparni a foncsort, hogy megmutathassuk, még tükörnek, még ellenségnek sem jó. Mert van tükör, ami nyelvelésében, hazudozásban a legaljasabb, a legutolsó kapca- betyár. Ilyen tükör a pénzzel foncsorozott polgári sajtó, a pénztőkét undorító fark­csóválással szolgáló „írói” toll. A tőke egy intésére veszett örömmel vetik magukat t 7. ilyen tollbetyárok az ellenfélre, hogy széttépjék, hogy bérüket kiérdemeljék, leszolgál­ják. A legutolsó lakájban is több az emberi szemérem, a nyalástól való undorodás, mint ezekben az „úri” emberekben. Vannak esetek, amikor a leplezetlen stréberkedés nyíltan kitör, és akkor meztelenül áll előttünk az emberiség legveszettebb kerékkötője: a kapitalizmust néha jópénzért, néha éhbérért szolgáló lakájirodalom és lakájsajtó. A legkirívóbban Kun Béla elvtárs bécsi esete bizonyítja ezt. Micsoda fenekedés, acsarkodás, öröm és kéj volt akkor a polgári sajtó hangja. „Megvan a véreb”, „Akasz­tófára vele”, hogy csak a legszokottabb vezércikk-címeket említsük. De nem ez a fon­tos, nem erről akarunk ma itt írni. A magyarországi Horthy-sajtó felhördülése és vér­nyerítése érthető és természetes. Ezek legalább nyíltan csinálják, mert más nem is csinálhatnak. Sokkal veszélyesebbek azok a tükrök, azok az ellenfelek, akik nem üvöltöznek együtt mindenben a Horthy-kórussal, akik „demokraták”, „liberálisok”, akik az „objektivitás” álarca alatt hátulról, orozva rúgnak egyet. Miért? Mert ez a demok­rácia, a liberalizmus, a radikalizmus, szociáldemokrácia? Nem, de mert így lehet a legbiztosabban, a legalkalmasabb pillanatban bebizonyítani, hogy „jó gyermekek va­gyunk mi azért”, ha kiab'álni kell, „feszítsd meg”-et ordítani, mi is megcsináljuk. Mi is hazaffyak vagyunk, ezután ki merné tagadni. Horthy őfensége, nem. Tőke őszent­sége nem, de még Serédi őistensége sem. A radikális, a liberális sajtó levizsgázott, pápább lett a pápánál, héjasabb Héjasnál. És mindez azért, mert Kun Bélé személyé­ben megjelent a főellenség, az ősellenség, a legveszedelmesebb lidérc: az igazi osztály- harcos forradalmi öntudatú magyar kommunista munkásság, újra a kalapácsos vörös ember! (Szent „Népszava”, mit csináltál te ezzel a vörös emberrel?) Óh, hogy féltek és — hogy fölényeskedtek! A „radikális” Magyar Hírlapban (a volt bátorhangú Világ e méltatlan utódjában), a zsidó Hatvan^ Lili bárónő, ez a nevetséges arisztokrata irodalmi kéjhölgy, pofozza nemes bátorsággal a börtönben ülő „vérebet”, ezt az „egy­szerű (mondhatnám tisztes) sikkasztóból lett világhírű gonosztevőt”. Ezt a bolhacsípést sokszorosan felülmúlja fölényben és pofozásban a Magyar Hírlap június 28-i vezér­cikke. A cím mindennél többet beszél: „Szürke portré egy hitvány modellről”. Aki ezt írta, vacogó fogakkal írta, írásában ott van az egész társadalom (melyet hasalva szolgál) félelme, nyíltan árulkodik a szándék: senkivé, mumussá avatni azt, akinek közellététől, mintha megbolondultak volna, mintha elvesztették volna józan eszüket, jobb énjüket... Mert nemcsak Kun Béla az ellenség. Ellenség mindenki, aki védeni meri. így lett ellenség, nem Magyarországon (mert ott csak a Nagy Árnyékot látták), de az udódállamok „független” sajtójában (Szlovenszkón lásd: Prágai Magyar Hírlap és Kassai Napló] Barbusse, a világhírű francia író, ügyünk, eszménk, célunk leglán­golóbb hirdetője. Mindenki tiszteli, becsüli és olvassa, még a legvadabb ébredő is tudja, hogy a világháborúból legelőször az ő regénye, a Tűz sikoltott elő a legeredmé­nyesebben, mégis, mert szót mert emelni Kun Béláért, egyszerre semmi lett, levegő, senki, ellenség szinte. Már nem Barbusse volt, világhírű író sem volt, már csak így ismerték: „Barbusse, volt divatlapszerkesztő, ma Moszkva ügynöke”. Volt divatlapszer­kesztő, nem rossz! Íme: így lehet csalni, így kell hamisítani, hogy a Tőke örüljön.

Next

/
Oldalképek
Tartalom