Irodalmi Szemle, 1976

1976/4 - HAGYOMÁNY - Szerkesztőségi jegyzet - Hamar Kálmán: A Nyitrai Nemzeti Tanács tevékenysége 1918—1919-ben

erről a kérdésről már részletesen beszámolt a minisztériumnak. A kommunista moz­galom pillanatnyilag a megye területén — véleménye szerint — visszaesett, mert az: idegenekre szigorúan felügyelnek, a bolsevik gondolkodású zsidókat, munkásokat pedig kitiltották a megye területéről. Egyedül a Nyitrán megjelenő Testvériség című hetilap nevezhető kommunista irányvonalúnak, de nem veszéleys, mert szigorúan cenzúra alatt áll — írja jelentésében a főispán. Bárha kitiltották Csehszlovákiából a nemzet­közi kommunista mozgalom sajtótermékeit, a szociáldemokrata baloldal megerősödését nem tudták megakadályozni. A pozsonyi minisztérium 1919. augusztus 19-én betiltotta a Bécsben megjelenő Die Kommunistische Jugendnek, a nemzeközi ifjúsági kommunista, mozgalom lapjának postai terjesztését Csehszlovákiában.47 Az 1921-es esztendőből az egész megye területéről a kommunsita sajtó elterjedésé­ről kapunk híreket. A Nyitra melletti Csitáron Joachim Földesinéi megtalálta a rendőr­ség a Proletár című újságot, a III. Internacionálé napilapját, és A földművelők és a szocializmus című brosúrát. Gímesen ugyancsak találtak kommunista lapokat és brosúrákat 1920-ban.48 1921. szeptember 6-án Nyitra környékén elkobozták a magyar nyelvű kommunista lapokat: A szegény Embert, az Értesítőt, a Proletárt és az Újvilágot.49 A szlovákiai minisztérium figyelmeztette a megyéket, hogy Kostolec nad Osl.-ba. átjár Magyarországról egy kommunista agitátor, aki kommunista folyóiratokat és új­ságokat terjeszt a környéken. A minisztérium fokozott éberségre szólítja fel a határ­rendőrséget és az alárendelt szlovákiai szerveket. Az „éberség” ellenére a kommunista sajtó feltartóztathatatlanul terjed. A bécsi emigránsok röplapokat terjesztettek a leen­dő katonák körében is: „Újoncok, regruták! Kaszárnya- és ágyútölteléknek szánt munká^testvérek! A fegyvert fordítsátok a nemzetközi kapitalizmus ellen, nem pedig a szabadságharcosok, a kommunisták ellen.”50 A pozsonyi minisztérium 1921 márciusában véleményt kér Karol Málovec galgóci munkásról, mivel a címére küldött Proletárt a cenzúra lefoglalta a határon. A galgóci rendőrség beszámolója ismerteti a helyi munkásság mozgalmát és a forradalmi sajtó terjedését: „A fent nevezett gyári munkás 17 éves, kommunista meggyőződésű. Kap­csolatot tart fenn a magyar kommunista emigrációval, a folyóiratokat pesti rokonaitól kapta, amelyeket a gyárban dolgozó magyar munkások között terjeszt, azok pedig: tovább adják a szlovák kommunistáknak. Malovec nyilvánosan nem lépett föl, csend­ben dolgozik a kommunistákkal együtt a galgóci üzemekben” — jelenti a helyi rend­őrség.51 A pozsonyi minisztérium 1921. április 12-én megtiltotta a Moszkvában meg­jelenő Vörös Újság Szlovákiában való terjesztését.52 Az újvári rendőrség 1921 Júliusában Jelenti, hogy Manák Gizi, kommunista, Komá­romba címzett csomagot adott fel a postán, ahol a csomagot az ő jelenlétében fel­bontották és a csomagban megtalálták az Állam és valóság című brosúrát, amelyben Kúnhegyi János naplója volt elrejtve. A naplóban a szerző leírta; hogyan élte át 1919-ben a Prónay-különítmény börtöneit, üldöztetését az ellenforradalom idején. A megyei hatóságok elrendelték a feladó figyeltetését, és egyben megállapították,, hogy a propagandaanyagot a bécsi Arbeiter-Buchandlung kommunista kiadó magyar osztálya jelentette meg 1919-ben.53 A szlovákiai minisztérium körlevélben fordul a megyék ispánjaihoz, amelyben az: 1914. évi 10. paragrafusra hivatkozva, betiltja Szlovákia területén az emigránsok által, kiadott A kommunista forradalom irányelvei című brosúra terjesztését.54 47 Z.u. II. XVI. 1422/13 — Nyitra' megyei Levéltár 48 Z.N.I. 2705/1920. prez. 49 Z.N.I. — XVI. — 492/1919 adm. 50 Z.N.I. 9053/1921. prez. 51 Z.N.I./1921 prez. 52 Z.N.I. 5841/1921 prez. 53 Z.N.I. 3720/1921 prez. 54 Z.N.I. 4469/21

Next

/
Oldalképek
Tartalom