Irodalmi Szemle, 1976
1976/4 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Hagyomány és jövő (Ankét nemzetiségi kultúránk időszerű kérdéseiről. Válaszolnak: Dénes György, Egri Viktor, Fónod Zoltán, Mészáros László és Varga János.)
rült kiterjesztenie befolyását a kultúra és a művészet területére is, s felújítani a szocialista állam Irányító szerepét. Az eszmei offenzíva fokozott igénye pedig a szocialista kultúra és művészet aktivizálódását, az eszmeiség és a pártosság elmélyítését eredményezte. Ezek a minőségi változások annak a körültekintő, elvi alapokon álló művészetpolitikának az eredményei, melyeket a XIV. kongresszus tűzött ki. A kongresz- szus hangsúlyozta: „Tapintatosaknak kell lennünk az alkotó kereséssel, az egyének adottságaival és tehetségük érvényesítésével, a szocialista realizmus formai és stílusgazdaságával és sokszínűségével szemben”. Az eredmények elérését elsősorban az tette lehetővé, hogy az irányítás fő eszközévé az eszmei befolyásolás és a differenciált fellépés vált. A kifejezési formák sokrétűségét elismerve a párt megkülönböztetett figyelmet fordított arra, hogy a szocialista művészet méltóképpen töltse be azt a szerepet, melyet a szocialista ember formálásában elfoglal. Figyelmeztetett azonban arra is, hogy a forradalmi változások nem a művészi formákon, hanem a társadalomban mennek végbe, ezért a néppel való azonosulás igénye azt kívánja az alkotóktól, hogy alkotásaikban érthetően, a népről a népnek szóljanak. „A pártirányítás ereje abban rejlik — állapította meg Leonyid Brezsnyev az SZKP XXIV. kongresszusán —, hogy be tudjuk vonni a művészt a nép szolgálatának nemes feladatába, meggyőződéses résztvevőjévé tudjuk tenni a társadalom kommunista átalakításának.” Irodalmunk, művészetünk eredményei azt bizonyítják, hogy az elmúlt esztendőkben e téren jelentős sikereket értünk el. Igaz viszont az is, hogy az elvszerű bírálat és a nagyobb igényesség érvényesítésével, valamint a „művészi értékek megalkotói iránt tanúsított figyelmes magatartással” a jövőben még többet tehetünk. Mészáros László 2. 1. Kulturális és irodalmi életünk minőségi változásait úgy jellemezhetnénk, hogy megtörtént egy új minőségi változás alapköveinek a lerakása. Ügy tűnik föl, hogy most már minden csak rajtunk múlik. Az irodalomban figyelmere méltó, hogy a fiatalok egyre erősebben érzik irodalmi tudatunk lemaradását, illetve egy szigorúbb irodalmi köztudat és kritika szükségességét. Egy költő, ha egy kicsit keményebben megkritizálják, nem szaladhat fűhöz-fához, hogy a „visszavágás” lehetőségét keresse. A kritikára a legjobb felelet az új alkotás. 2. 2. A kultúra jó irányú emberformáló küldetése csak egy Integrált kultúra-rendszer- ben valósítható meg. A külső integrációt illetően mindenekelőtt tudatosítanunk kell már meglevő viszonyainkat, majd szorgalmaznunk kell az új lehetőségek feltárását és kihasználását. A belső integrációnak pedig egy magasabb fokú önállóság felé kell irányulnia. Tudatosítanunk kell, hogy soraink rendezése, illetve újrarendezése a saját erőnkből megvalósítható. A szervezettséggel adott új minőség szinte ingyen van; a korsó csak a formával több az agyagnál. A kultúra integrációja mellett az irodalomra hárul az a feladat, hogy embert formáló küldetése teljesítésekor ne elégedjen meg a valóság feltárásával, hanem — a szocialista realizmus követelményeinek megfelelően — próbálkozzon meg a jövő, a jövő emberének a felvázolásával (projekciójával) is. Varga János A XIV. pártkongresszus óta fokozatosan konszolidálódik az élet az irodalom területén is. Egyre több Irodalmi mű kerül kiadásra. És ami igen lényeges, hogy felnövekvőben van egy új, fiatal írógárda, amely egyre erőteljesebben hallatja szavát. Az irodalomnak ez a pezsgése persze még messze elmarad az adott lehetőségektől. Véleményem szerint az a minőségi változás, amelyet Irodalmunktól várunk, még nem történt meg. Még mindig hiányzanak az olyan írások, amelyeknek középpontjában korunk hőse áll. Irodalmunknak tehát csak akkor lesz pozitív társadalomformáló szerepe, ha az alkotások középpontjában a szocializmust építő ember és annak problémái kerülnek.
