Irodalmi Szemle, 1976

1976/4 - Chňoupek, Bohuslav: E napok igazsága nyomában

Biztosan azt gondolja, hogy mindnyájan egyformák vagytok, az első a munkáját vette el az uramtól, a másik tőlem kéri a tehenet!

Az asszony elment és Meško nem tudta, megegyeztek-e.

Egy héttel később találkozott Vargával. Munkából jött, már messziről levette a kalapját. Arca elégedettséget sugárzott.

Megállította.

— Azt hiszem, én betartottam a szavam. Hanem az alku másik fele még mindig hiányzik a közös istállóból.

Varga tétován megsimította az állát, aztán hirtelen legyintett, mintha ezzel a váratlan mozdulattal elítélné mindazt a sok apró csalafintaságot, amit az asszony kiagyalt a két hektárja meg a boldogtalan tehénkéje körül.

A szemrehányás hatott. Másnap Varga meg a kisírt szemű felesége a szövetkezet istállója elé vezette a tehenet. A néni az utolsó pillanatban is megpróbált ellenszegülni az igazságtételnek, de az ura letorkolta. Leszámították az ezerhúsz korona tartozásukat, négyezer száznegyven koronát készpénzben kifizettek nekik, és a tehenet beállították a sorba. Az újonnan épült istállóba egy hónapja költöztették be a teheneket. Az állatok Fogáč felügyelete alatt fordított biológiai folyamaton mentek át, mint az egy évvel ezelőtti titokzatos biológiai visszafejlődés volt. A száztizennégy tehén a régi istállókban nem adott naponta több tejet százhúsz liternél, bárhogy erőlködtek is a gondozók, de alighogy átkerültek az új istállóba, naponta négyszáznegyven liter jó minőségű tejet adtak, bár ugyanazt a takarmányt kapták, mint azelőtt.

Eljött az ősz. A gyümölcsösökben édesen illatozott a termés. A szeptember rézzel vonta be a fákat, az ágak elhullatták első fáradt leveleiket. A táj olyan nyílt lett, mint a gyermekarc. A kertek alján még csépeltek. Aranyszínű asztagok közepén erőgép prüszkölt, kifulladva hajtotta a cséplőgép szíját. A szorgalmas munkát hirtelen kiáltás szelte ketté. Az emberek megdermedtek. A gép kerékrendszerében fürge világoskék lángocska ugrándozott. A gépész arcára tapasztotta a tenyerét, a szíjtárcsa süvöltött, a láng ott lobogott a szalmatenger kellős közepén. Senki sem kiáltott fel, senki sem mozdult. Némán meredtek a pusztító, néma lángra. De a pelyvahordó asszonyok szinte eszüket vesztve vetették rá magukat, felkapdosták a zsákokat, és kétségbeesetten oltották a tüzet. Köztük volt az apró asszony is, Varga néni, rettegett félelmében, hogy minden megég, s csupa korom lett. A férfiak is észbe kaptak, odaugrottak, oltották a tüzet. Vargáné úgy elveszett a kavarodásban, mintha ott sem lett volna.

Hamarosan végeztek a lángokkal. A gépész nem is annyira megégett, mint inkább megijedt; éppen megindította a motort, amikor futva odaért a titkár meg az elnök.

— A nyakamat teszem rá, hogy ha ez tavaly történik, minden hamuvá ég cséplőgépestül — mondta Mifiak visszafelé menet.

— Talán azt akarod mondani, hogy tavaly még hagyták volna, hogy leégjen — javította ki Meško.

— Ügy valahogy! Csak nem akartam ilyen kerek perec mondani. Hallottad, mit kiabáltak? — állt meg. — Hogy elég a kenyerünk! Az isten tudja, mi szólalt meg bennük!

Meško valami szépet akart felelni, de semmi sem jutott az eszébe, csak olcsó közhelyek, ezeket már annyiszor hallotta, és maga is sokszor hangoztatta. Egyszeriben mégis úgy találta, hogy tulajdonképpen szép szavak ezek, nagy és igaz szavak, ezért ki is mondta:

— így formálódik az ember.

Mindazokra gondolt, akik egy-két évvel ezelőtt lerángatták a traktorosokat a gépről, leköpdösték az agitátorokat, kővel beverték az iroda ablakait, az asszonyokra, akik a csupasz hátsójukat mutatták a felvásárlóknak, a traktorok elé vetették magukat, kikergették a földmérőket a határból, ma pedig vetnek, aratnak, csépelnek. Mindaz a rossz, ami történt, a tudatuk mélyére került, áttetsző, megfoghatatlan árnyék, ma már szégyenkezni sem érdemes miatta. Szegény Vargánéra gondolt. Ez az elnyűtt asszony nem vetette magát a traktor elé, hanem az ágyba bújt az agitátorok elől, szívszaggatóan siratta a tehenét, és ma fél, hogy odavész a kenyerük. Felemelő, ami az emberben végbemegy. Érezte, s a saját szemével látta, amint egy nagyszerű színpadon megjelennek az emberek valamennyi gyengéjükkel, szeretetreméltó-