Irodalmi Szemle, 1976
1976/3 - Kissling Eleonóra: Társadalmi mozgalmak a XX. század elején Nyitrán
ter (Sulgan András) teljesítette a segédek követelését, ami miatt a többi mester boj- kotot indított Sulgan ellen.65 Ugyanebben a forrásban találkozunk az év legjelentősebb nyitrai bérmozgalmával, amely az asztalosok körében zajlott le. Körülbelül 30 asztalossegéd követelte a darabbér eltörlését, korok szerint megosztott napibért, a szakmán belüli bizalmi személy választhatóságát és a munkaidő leszállítását 9V2 órára. Annak ellenére, hogy a keresztény szociális egylet tagjai több műhelyben sztrájktörő szerepet vállaltak, a bérmoz- .galom részben eredménnyel záródott. Az asztalos munkások 10 százalékos béremelést kaptak, és a munkaidőt 9V2 órára csökkentették. A munkásmozgalom újabb fellendülése az első világháború küszöbén Az első világháborút megelőző években a Monarchia munkásmozgalmának alakulásában a nemzetközi munkásmozgalom fejlődését jellemző sajátosságokat találunk. Eszerint a munkásszervezkedésben 1910-ig apállyal, 1911-től élénküléssel és 1912-től erős fellendüléssel találkozunk. Ebben az időben a magyar kormány politikája a munkássággal, parasztsággal és a nemzetiségekkel szemben rendkívül agresszív volt, és elsikkasztotta az ígért választójogot; az SzDP ideológiája pedig egyre nyíltabban revizionista, polgári Ideológia lett. 1911-től kezdve az első világháború előtti általános politikai válság a társadalmi ellentétek és gazdasági összetűzések hatalmas hullámát vonta maga után. A munkásság sztrájkmozgalmai 1911 második felétől kezdve ismét gyakoribbá váltak. 1911-ben Nyitrán újra hallatja hangját a munkásság. Három munkásgyűlés zajlott le az év folyamán.66 A Jozef Sovanyec fatelepén dolgozó munkások, bérük emelése érdekében sztrájkot indítottak.67 1912 márciusától kezdve már általános politikai tömegsztrájkok és országos tüntető gyűlések voltak. A munkások hangulata egyre forradalmibbá vált. A dolgozók harckészsége a fővárosban az 1912. május 23-i hatalmas sztrájkban és barrikádharcban érte el a tetőpontját. A fővárosi munkásság mozgalmának hatására május 23-án és 24-én hatalmas politikai sztrájkok és tömegtüntetések hulláma vonult végig az egész országon.68 Nyitrán ez év májusának végén a szociáldemokrata szakszervezetek és a keresztényszocialisták is népgyűléseket tartottak, s ezeken tájékoztatták a belpolitikai helyzetről a munkásokat, és a választójogi harc lendületesebb követelésére hívták fel őket.69 Június 5-én az építőipari munkások tartottak összejövetelt, amelyen Pavel Čermák, budapesti szakszervezeti titkár elégedetlenségét fejezte ki a nyitrai kőművesek szak- szervezeti munkájával kapcsolatban. Rámutatott, hogy gyenge szervezettségük eredményeként kiszolgáltatottjai munkaadóiknak, sőt a keresztényszocialistáknak is.70 1912 folyamán Nyitrán 5 hivatalosan engedélyezett és 3 engedély nélküli népgyűlést tartottak.71 Októberben a nyitrai rendőrkapitány azt jelentette a főispánnak, hogy az október 13-án engedélyezett és megtarott népgyűlésen a munkások durván sértegették a felettes hatóságokat.72 A nyitrai dolgozók elégedetlensége, bérmozgalma az országos munkásmozgalmi fellendüléssel egyidejűleg mindinkább szembetűnőbb lett. A már említett Sovanyec-féle fatelep munkásai 1912-ben újra sztrájkot indítottak. A legjobban működő szakszervezetbe csoportosultak — Véső Sándor gépgyártó üzemének munkásai — bojkottálták a termelést. A bojkottra Véső üzemtulajdonos nagyfokú kizsákmányolási módszere adott okot. A munkások szemére vetették a tulajdonosnak, hogy a felvételnél adott ígéreteiből úgyszólván semmit sem teljesített, ezért felhívással fordulnak a gépgyári munkásokhoz, hogy míg követelésüket nem teljesítik, ne vállalják a munkát. (Mozgalmuk kompromissszummal végződött.)73 A kormány terrorisztikus fellépése a föllendülő munkásmozgalommal szemben ezekben az években mind gyakoribb lett. A háborúra készülő Monarchia kormánykörei könyörtelenül léptek fel mindazokkal szemben, akik belső uralmuk fenntartása és hódító tervük elé akadályokat gördítettek. Márpedig a dolgozók fokozódó fellépése mindkét területen veszélyként jelentkezett.