Irodalmi Szemle, 1976

1976/3 - Kissling Eleonóra: Társadalmi mozgalmak a XX. század elején Nyitrán

1905-ben, a Keresztény Szociális Egyesület Országos Szövetségének megalakulása után pár hónappal (1905 november) már megalakul^ a „Nyitrai keresztény munkás- egylet”.28 1906-ban keresztény szocialista egyesületbe tömörültek a kőművesek is „Nyitrai keresztény kőműves egylet” név alatt. Az egyesület szabályzatában leszögez­ték, hogy az elnökük csak egy pap lehet és az egyesület felosztása esetén az egyleti vagyon a nyitrai káptalan birtokába kerül. Az egyletben mesterek és pallérok töltöttek be vezető szerepet, „A segédek pedig csak fizették a heti járulékokat, de hasznát soha nem látták.”29 Az építőiparban alkalmazottak köréből megalakult keresztény szocialista egylet sor­sáról a korabeli sajtóból később is értesülünk. 1907 elején így írnak az egyesületről: „...az építészek és kőművesmesterek csak addig tartottak a munkáskérdésben a pa­pokkal, vagyis a keresztény szocialistákkal, amíg azok az ő érdekeiket mozdították elő. Mihelyt a munkások nagyobb bért követeltek, abból a nagy haszonból, amelyből mestereik nem egy szép palotát építettek, nem törődtek az egyesülettel...” A továb­biakban a cikkíró azt fejtegeti, hogy a cipészeket és szabókat úgy kényszerítették a keresztény egyesületbe való tömörülésre, hogy a város előkelősége csak az iparo­soknál dolgoztatott, akik az egész műhelyük tagságával együtt tagjai lettek a keresz­tény egyletnek.30 A keresztény szocialista szervezetek tagságát tehát nemegy esetben terrorizáló eszközökkel toborozták. Fényes bizonyítéka ennek például 1908-ban a ma­lommunkások esete is, melyet az egyik baloldali lap így kommentál: „A nyitrai ma­lommunkások úgy egy évvel ezelőtt azon reményben, hogy helyzetüket javítják, belép­tek a keresztény szociális egyletbe. Ez az év megtanította a munkásokat, hogy a gaz­dasági mozgalmakról a vezetők hallani sem akarnak. A munkások efeletti méltatlan­kodásuknak egy héttel ezelőtt kifejezést adtak és valamennyien kiléptek az egylet­ből ... a főmolnár kijelentette, hogy vagy visszalépnek a keresztény szocialista egy­letbe, vagy kiteszi őket a munkából.”31 Ennek ellenére a város munkásait a század elején több alkalommal is sikerült keresztény munkásegyesületbe tömöríteniük. 1906-ban megalakították az élelmezés területén működő munkások helyi keresztény szervezetét is.32 1907 júliusában megalakul a keresztény szocialista vas- és fémmun­kások országos szervezetének nyitrai csoportja.33 1908-ban a nyitrai polgármester je­lentésében beszámol az alispánnak a keresztény szocialista famunkások szakszerveze­tének megalakulásáról.34 Egy év múlva hasonló jelentés foglalkozik a keresztény szo­cialista szabómunkások és munkásnők szakszervezetének nyitrai megalakulásával.35 A keresztény egyletek megalakulásával párhuzamosan az SzDP is úgyszólván min­den szakterületen szervezett egyleteket. Ezeknek az egyleteknek a létszáma kisebb és a ^nűködése lanyhább volt, mint a keresztény egyesületeké. Az SzDP munkáját nehe­zítette a kormány részéről történő állandó ellenőrzés (a keresztényszocialisták mű­ködése fölött többé kevésbé szemet hunyt a kormány). A szociáldemokrata szervezési feltételekre jellemző, hogy egyedül 1900 folyamán összesen 301 embert ítéltek el a bíróságon szocialista agitációs tevékenységért.36 A hatóságok gáncsoskodásával a nyitrai szociáldemokraták is nap mint nap találkoz­tak. Felháborodottan kommentálja ezt a nyitrai szociáldemokrata sajtó, amikor ezeket írja: „Mintha a föld minden pokla bosszút esküdött volna a szociáldemokrata érzelmű munkások ellen... Naponta vannak mostanában kihallgatások a városházán, ahol a legképtelenebb vádakat emelik ellenünk. Csendháborítás, rendzavarás, izgatás stb... Az örökös, már rég elcsépelt, alapjában véve pedig hazug ürügyek, mellyel a mun­kásság kedvét a szervezkedéstől el akarják venni és a kétségbeesésbe kergetni. Min­den eszközt felhasználnak .. .37 A hatósági terror ellenére a munkásság szociáldemokrata szervezése évről évre ered­ményesebb lett. 1905-ben a nyitrai rendőrkapitány jelenti az építőipari munkások szo­ciáldemokrata szakszervezetének megalakulását.38 Ugyancsak ebben az évben alakult meg a famunkások, vasúti munkások országos szociáldemokrata szövetségének nyitrai csoportja.39 1907-ben több héten keresztül agitációs munka folyik a sajtóban a kereskedelmi al­kalmazottak megszervezésére. Cikkek sorozatában mulatják be a kereskedelemben fog­lalkoztatott dolgozók nyomorúságos helyzetét, ami különösen szükségessé teszi a szer­vezkedést és ennek révén helyzetük javítását. Ezeket olvashatjuk: „Kora reggel 6 órá­tól késő este 10—11 óráig kénytelen sorvasztó munkáját végezni valóságos éhbérért,

Next

/
Oldalképek
Tartalom