Irodalmi Szemle, 1976

1976/2 - HAZAI TÜKÖR - Nyitra és vidéke - Püspöki Nagy Péter: Az ősi Nyitra

hinnünk, hogy a kvádok népe a Morva és Vág közéből végképpen eltűnt. Ha Így lett volna, akkor velük együtt tűntek volna el egykori országuk földrajzi nevei a Máriáivá), VJ ág, Nitra, Granua. A régészeti leletek alapján inkább arra kell gondolnunk, hogy a fellazult kvád nép egy további germán néppel a 380 körül megjelenő keleti gotokkal került kapcsolatba. Ezek nem egészen száz év múltán 470-ben Itáliába vándoroltak. Ott Teoderik vezetésével királyságot lapítottak. A keleti gótok elvonulása után tűntek fel az utolsó germánok, a langobárdok. Egy részük a kvád területeken a Morva és Garam közében is megjelent. A langobárdok zöme 568-ban az avarok elől szintén Itáliába menekült.22 Számuk azonban Pannónia környékén — így tehát a Morvaország déli részein talán a Vágig — még a IX. század elején is jelentős lehetett. A „Frank királyok története” c. a IX. század közepén készült mű a 865-ös év kapcsán, amikor Német Lajos két fia közt felosztotta birodalmát még emlegeti őket: „és Karlo- mannak Norikumot adta, vagyis Bajorországot és a szlávokkal, valamint langobárdok- kai határos tartományokat',23 (Pannónia, Karinthia stb.).

A népvándorlás mozgalmas korát az avar nép 568-ban történt megjelenése zárta le. Velük egyidőben jelentek meg a Kárpát medence egy-egy részén a szlávok. Főképpen a horvátok és szerbek megjelenéséről vannak eléggé megbízható adataink. A Bíborban- született Konstantin elmondja, hogy Herakleios bizánci császár korában (610—641) telepedtek le mai területükre.24 Ez nyilván az avar birodalom nagy 630 és 670 közti válsága idején történt. A bizánci birodalom feltehetően szívesen hívta meg a mondott népeket, akik első hírnökeit az avarok tolták maguk előtt. így mégsem volt közvetlen szomszéda a veszélyes avaroknak. A Bíborban született többek közt azt is elmondja, hogy ezeknek a horvátoknak egy része később a Dráva és Száva közében, valamint Pannónia déli részén is megtelepült.25

Az avar birodalom 250 éves fennállása alatt lefolyó szláv népmozgalmat helytelen volna alábecsülni, de ugyanakkor helytelen túlbecsülni is. Nem helyes az a gyakran tapasztalt szemlélet, melynek alapján a korai középkor etnikai képét a mai viszonyokhoz kívánják idomítani. Az sem helyes, ha a valós történelmi tényeket a földrajzi környezetükből kiemelve tárgyaljuk. Ilyen például a Samo „birodalmának” esete is. A források szerint valahol Karintia (Jugoszlávia északnyugati része) vidékén volt. Számos írásból azonban ez egyáltalán nem derül ki.

Szlovákia mai területén a VI. század elejétől az avar birodalom utolsó harmadáig (VIII. sz. közepe) a szláv népek beszivárgásáról kevés biztosat mondhatunk. Viszont bizonyos, hogy a Morva folyótól nyugatra nemcsak 512 körül hanem sokkal később is jelentős számú langobárd nép lakott. Fentebb már említettük, hogy 865-ben Pannónia szomszédságában még említésre méltóak voltak. (Pannónia északi határa már Tulnnál kezdődött, vagyis egy része Morvaország felé nézett.) A morvaországi szlávok megerősödését ezért semmiképpen sem kereshetjük a VI. század elején. Sokkal elfogadhatóbb beszivárgásuk kezdetét inkább az avar birodalom krízisének idején 630—70 közt keresni, amikor a horvátok és szerbek délfelé vándoroltak. A mai Kelet-Szlovákia viszonyai merőben eltérnek a Morva—Vág—Ipoly vidék népességének alakulásától. Nagyon valószínű, hogy itt már az avarok megjelenése előtt valóban ősszláv népek laktak.

Mindezt előre kellett bocsátani, hogy a Morva—Ipoly vidék népeinek avarkori történetét helyesen értelmezhessük. A mi vidékünk avar kora írásos adatokban nagyon szegény. A krónikák és oklevelek csak Nagy Károly hadjáratával (796) figyelnek fel ismét erre a területre. A közbüleső kor (406) 568—769 inkább csak a régészet és a nyelvészet megfigyeléseinek alapján tanulmányozható. A régészet az anyagi emlékek lelőhelyeivel és típusainak elemzése segítségével számos szinte okleveles hitelű anyagot adhat a történész kezébe. A régészeti leletek főként két körben adhatnak alkalmas kiindulási alapot: az életszükségletek (eszközök, ékszerek, edények, házak) és a temetkezési szokások terén. A népesség VI.—IX. századi hovatartozásának meghatározásában a sírleletek és az öltözködési elemek a legjellemzőbbek.

22 Vö.: Slovensko — dejiny (red. Tibenský J. — Dekan J.) Obzor, Bratislava 1971. 134—155. és László Gyula: A népvándorláskor művészete Magyarországon, Budapest Corvina. 20—31.

23 Magnae Moraviae Fontes Historici I. SPN. Praha—Brno 1966. 84. — a továbbiakban: MMFH.

24 MMFH III. 387—393.

25 MMFH III. 388.