Irodalmi Szemle, 1976

1976/2 - HAZAI TÜKÖR - Nyitra és vidéke - Püspöki Nagy Péter: Az ősi Nyitra

kiterjesztette lllirikum' határait i a Duna folyó partjáig”.3 Ez az időszámításunk előtti

10. év körül történt. A Duna középső szakaszán élő népek a rőmal uralom alá kerültek, és egyúttal átlépték a történelmi kor küszöbét. Közép-Európa, főként pedig a Kárpát-medence viszonyairól ezután már nemcsak a régészeti anyag tanúskodik, ha • nem az írott források is értesítenek minket.

A római katonai hódítást — mint Alföldi András írja — jóval megelőzték a római kereskedők. A borostyánkő-kereskedelem útvonala, amely Nagy Germániából a Morva folyó mentén majd Pannónián át vezetett dél felé, őket különösen vonzotta. Ezt bizonyítja egy kereskedelmi település Nauportus — Ljubljana-Laibach — i. e. 183 táján történt megalapítása a Száva partján.4 Tulajdonképpen a kereskedelmi kapcsolatok tették lehetővé, hogy a római közigazgatás már az időszámításunk kezdete előtti évtizedben viszonylag pontos földrajzi ismeretekkel rendelkezett a Duna környéki országokról Nagy Germániát is beleértve. Arról, hogy ekkor már milyen jól ismerték a rómaiak Közép-Európa földrajzát Augustus császár i. e. 6-ban Marobud királysága ellen viselt hadjáratának terve győzhet meg bennünket a legjobban. A haditerv földrajzi vonatkozásának értékére Ondrouch Vojtéch mutatott rá. Velleium Paterculus jegyezte fel, hogy Augustus császár a germánok ellen ekkor két csapatot indított el. Az egyik a Rajna majd Majna folyók mentén vonult, a másik Tiberius vezetésével Carnuntumból a Morva mellett, hogy egy előre meghatározott helyen találkozzanak.5 A két hadsereg öt napi járóföldre volt egymástól, amikor visszatérésre kapott parancsot.

Róma földrajzi ismeretei tehát eléggé megbízhatóak voltak a birodalom határain túl is. A kereskedelmi és főként a hadi igények következtében jöttek létre az első összefoglaló földrajzi művek. Bennük már a minket érdeklő vidék, a Morva és Vág köze is egyre gyakrabban és világosan kirajzolódik.

Az első ilyen mű, amelyben már a Morva folyótól keletre eső vidék is szerepel a görög Strabó (i. e. 63 — i. u. 19) földrajza volt. A Dunától északra fekvő területeket csupán nagy vonalakban vázolta. A Szudéta hegységet és a Kárpátok nyugati vonalát még nem különböztette meg, hanem a „Herciniai erdő” néven foglalta össze. Az erdő lakóiról azonban már többet tud: „az Elba menti Germánia déli részén főként a svébek laknak, közvetlenül utánuk a dákok földje van”.6

A dákok földjének pontosabb meghatározását az idősebbik Plinius híres természetrajzi könyvében a „Naturalis História”-ban találjuk meg: „A Duna és a Herciniai erdős hegység közt fekvő vidéket egészen a Carnuntum táján {Deutsch-Altenburg közelében} fekvő pannóniai téli táborig, valamint a germánok oltani határvidékéig, a síkságokat és rónákat a szarmata jazygok birtokolják, de a hegyek és az erdős dombvidékek a dákok kezében vannak, akiket ezek (a jazygok) a Tiszáig kergettek a Márus (Morva) vagy a Duria folyótól, amely elválasztja őket (a jazygokat) a svébektől és Vannius királyságától. A hegyek túlsó oldalát a bastarnok és egyéb germán népek birtokolják”J Az idézet szerzője az idősebb Plinius i. sz. 23 és 79 közt élt. Természetrajzában saját korának, az első évszázad első felének, viszonyait rögzítette.

A Dúria folyó azonosítása körül sok vita volt már. A legvalószínűbbnek azt a véleményt kell tekintenünk, hogy e kelta név alatt — gyors folyású vizet jelent — a későbbi hasonló értelmű germán nevű Waag folyót kell értenünk.8

Az eddigiekből tehát kiderül, hogy időszámításunk elején, — amikor a római uralom elérte a Dunát — a Morva, Vág és Garam közti vidék nagy mozgásban volt. A közép Duna tájékának legősibb két népe az illírek — ők a Duna alatt és tőle nyugatra laktak — és a dákok — akik az ellenkező oldalon szálltak meg — voltak. Csehország vidékén a kelta bójok laktak, akik i. e. az első évszázadban részben áttelepültek a Duna alá a noricumi és pannóniai részekre. Mindkét nép megőrizte jellegét, annak ellenére, hogy kb. i. e. 400 táján az illírekre rátelepedtek a kelták, s két év3 Mommsen: CIL I1I-2, 782 és 796.

4 Alföldi András: Magyarország népei és a rőmai birodalom. Budapest 1934. 12.

5 Velleus Paterculus II. 10944 és 110 + Ondrouch: Pŕispevék k osidlení Nízkych Tater a Veiké Fatry v dobé pfedslovanské.

6 Strabó VII. 3,1 és Pelikán Oldfich: Slovensko a rímske impérium Bratislava, I960. 42—43.

7 Plinius Secundus: Naturalis história IV. 80. + Pelikán: i. m. 43—44, 208.

8 Pelikán: i. m. 47.