Irodalmi Szemle, 1976
1976/2 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Németh István: A Kassák-család emlékezete
t talán még inkább fennmaradhattak. Egyébként is olyan vidéken vagyunk, ahol kétszáz-háromszáz éves sírkövek sem mennek ritkaságszámba, s miért nem maradhattak volna hát fenn épp a Kassák-család kövei? De ha semmit sem találnék és az 1722-es évszám átléphetetlen maradna, akkor is itt van magának a Kassák-családnak az élete, eleven története. Egyáltalán: megőr- zött-e valamit a közös tulajdonságok közül, s milyeneket? Például a híres kassáki makacsságot, indulatosságot, egyenességet az istenes családtól örökölte-e, s hogy esetleg ezek a névadó családnak a tulajdonságai is? És ha még ez sem derülne ki, hiszen majdnem kétszáz éve, hogy elváltak egymástól a családok, akkor is maradnak maguk a Kassákok, vajon ők milyen emberek; tudták-e egyáltalán, hogy ilyen híres ember került ki a famíliájukból? — megannyi kérdés, amely miatt érdemes elindulni, s utánanézni a helyszínen. Egy szép napon be is kopogtam a Nagykosztolányi Nemzeti Bizottság anyakönyvi hivatalába, s megkérdeztem, élnek-e még Kassákok Nagykosz- tolányban. — Élnek, mondta az anyakönyvvezetőnő, és máris sorolta a neveket: — Peter Kásák, ő a legidősebb, 1899-ben született. Zakosztolányban (Zákostolienek mondják és valóban a dombon túli részen, a templom mögött van), a 263-as házszám alatt lakik. Genoveva Kašáková, 1903-ban született és Nagykosztolányban (tehát a régi mezővárosi részben él). Az 1925-ben született Ján Kašák, Szilveszter Kašák, Peter Kašák fia, Szilveszter lánya, Mária Kašáková, Leonard Kašák a Dubovany-i Kašákok közül stb.... Szeretne velük beszélni? Lehet, Jano Kašák épp itt van a közbiztonsági szerveknél, hívjuk át? ... Igen? Hívjuk? ... Valóban? — kérdezték többször annak ellenére, hogy jeleztem, először járok a faluban, és nemcsak hogy őt, de senki mást sem ismerek a községben. Végül annyiszor kérdezték, hogy már gyanús is volt a dolog, s elég határozottan meg kellett mondanom, hogy igenis hívják. Amikor aztán megjelent, láttam, van egy kicsi a fejében. Gömbölyű arca piros, izzik a melegtől, gyérülő szőke haja fénylik a kopaszodó koponya fölött. Nem a köz- biztonsági szervek tagja, ahogy előbb gondoltam, hanem az állami gazdaság vil lanyszerelő karbantartója, s mint ilyen, a helyi közbiztonsági alakulat segédcsapatának, a polgári önkéntes alakulatnak a parancsnoka. Munkából jött, egyenest az őrsre, munkaruhában ... Bemutatkozunk egymásnak, és elmagyaráztam, legalábbis megpróbáltam elmagyarázni, miért vagyok itt. Elég nehezen értette meg, szüntelenül a szavamba vágott, de aztán mégiscsak megértettük egymást, és egyszercsak a számomra egy elég fontos információt mondott: — Amikor filmes koromban jártam a környező falvakat, Sziládon odajött hozzám egy ember, s azt mondta, hogy ott náluk is éltek valamikor Kassákok, de már kihalt a család ... Ján Kašák különben, bár még nem nagyon idős, hiszen csak 1925-ben született, elég változatos pályát futott be, dolgozott erre-arra, s végül az állami gazdaságban kötött ki. Arra is fény derült később, hogy a nemzeti bizottság két hivatalnoknője miért vonakodott áthívásától. Többek között azért, mert hirtelen ember hírében áll a faluban. No, nem józanul, csak ha iszik. Ilyenkor nem lehet neki ellentmondani. Ezért is bizonytalankodtak a hölgyek a nemzeti bizottságon. Ugyanis tudták már, hogy ivott, illetve iszik, s ki tudja, nem okoz-e valami botrányt az idegen jelenlétében? Nem, nem okozott, és végül kitűnő kalauznak bizonyult, mert miután elmondtuk egymásnak a dolgokat, nem is húzta tovább a beszédet, s azt indítványozta: — Nézze, én a családi ügyeinkről nem sokat tudok, de hívjuk ide Leonardot, Leonard Kašákot, aki Dubovanyból származik, és itt dolgozik a rádióállomáson, az ma|d mindent pontosan elmond magának — mondta, s máris, mint aki odahaza van a nemzeti bizottságon, fogta a telefonkagylót és tárcsázott. Leonard persze nem jött, hiába vártuk. Sőt, végül, amikor kimentünk hozzá a lakásra, kiderült, hogy épp azokban a pillanatokban hagyta el az állomás területét, s nem is Nagykosztolány, hanem Dubovany felé vette az útját. Azaz, megpróbált kitérni a találkozás elől. Ján Kásák ugyanis gyakran hívja, hogy pillanatokon belül jöjjön ezért vagy azért, úgy hogy kimegy hozzá, többnyire azonban semmiségekért hívja, vagy nem megy ki Leonardhoz. Különben is mit Író, meg újságíró, ez a Ján mindig kitalál valamit... Most viszont amikor Leonard Kašák nagysokára hazajött, maga lepődött meg a legjobban: mert hogy az ő családjukból származna egy neves író, és még hozzá
