Irodalmi Szemle, 1976
1976/10 - A JÖVŐ VALÓSÁGA - Mészáros László: A jövő valósága — I.
ban B. M. Kedrov akadémikus A tudományok szintéziséről című alapvető tanulmányának következtetéseit Ismertetjük (Korunk, 1974/11). Kedrov kihangsúlyozza, hogy a természet minden objektuma belsőleg ellentmondásos, ellentétekből felépülő egység. Mivel azonban a megismerés során az ellentétek egysége nem közvetlenül felismerhető, először két szélsőségesen ellentétes elmélet keletkezik a tárgyra vonatkozóan. Akár párhuzamosan, akár egymást követően jelennek meg, mindegyikük csak egy részét jelenti az igazságnak. A szintetikus elmélet nem köt kompromisszumot, mert nem az ellentétes szempontok összebékítése vagy a két elmélet elemeinek eklektikus keverése útján keletkezik, hanem elkeseredett harc eredményeként, és elvileg különbözik a kiinduló elméletektől. Az elméleti szintézisek fajtáit a következő táblázatban foglalhatjuk össze. A szintézis területe Belső szintézis A szintézis jellege mint átmenet A partikulárishói az általánosba Intradiszciplináris Interdiszciplináris A törvény mint szintézis Tengelyszintézis Külső szintézis A filozófia mint szintézis Az alacsonyabb szintről a magasabbra Extrapolációs szintézis Alapozó szintézis Reál — humán szintézis A tárgy szétválasztott vonatkozásaitól az egységhez Dialektikus szintézis Határszintézis A technika mint szintézis A határszintézis az elméleti szintézisnek az a fajtája, amely tulajdonképpen híd- verés két, azelőtt különálló és csak külsőlegesen kapcsolódó szomszédos tudományág között. Például: fizikai kémia, molekuláris biológia. Az alapozó szintézis úgy jön létre, hogy bizonyos kutatási területeken más tudományok módszereit alkalmazzák. A bonyolultabb mozgásformát átfogóan vizsgáló tudomány és a módszereket kölcsönző tudományok viszonyát tehát úgy határozhatjuk meg, mint az előbbi megalapozását az utóbbiból kiindulva. Például biokémia, biofizika, geokémia stb. A tengelyszintézis során bizonyos elvont (általános összefüggéseket, általános minőségi struktúrát, a vezérlés és irányítás folyamatait stb. kifejező) tudományok behatolnak az egyes tudományágak területére. A megfelelő általános tudomány tehát mintegy főtengelyként van jelen, amely köré a részleges tudományterületek tényei és folyamatai rendeződnek. Ogy tűnik, hogy korunkban a matematika után a kibernetika kezd hasonló szerepet játszani. Kedrov befejezésül kihangsúlyozza, hogy ez a tipológia korántsem tekinthető teljesnek és egyedül lehetségesnek. A megismerés elvileg ellentmondásos jellegű. 4. 5. A tudomány jövőjét illetően rá kell mutatnunk az exponenciális növekedés problémájára is. Itt nem csupán a tudósok számának és a tudományos publikációk mennyiségének növekedéséről — tehát az ún. információs robbanásról — van sző. A tizenkilencedik század második felétől napjainkig szinte minden számottevő jellen- ség exponenciális növekedést mutat. A civilizációs összetevők — tudomány, technika, kultúra — minden görbéje ugyanazt a meredek emelkedést mutatja. E növekedés mind a tudósoknak, mind a gyakorlat embereinek sok fejtörést okoz. Nem hiányoznak katasztrófát sejtő és jósló hangok sem. Nézetünk szerint a probléma valódi megértését két dolog ködösíti el. Az első az Idő-koordináta helytelen megadása. Szinte valamennyi exponenciális növekedést ábrázoló görbe csupán a tizennyolcadik, tizenkilencedik századtól napjainkig terjedő időskála fölött tör magasba. Ha megpróbáljuk ugyanezt a görbét, ugyanezt a léptéket egy asztallap nagyságú papírra átvinni, ahol
