Irodalmi Szemle, 1976

1976/10 - A JÖVŐ VALÓSÁGA - Mészáros László: A jövő valósága — I.

A mágikus gondolkodású embert az jellemzi, hogy nem képes elmélkedni; gyakorlati tevékenysége nem várt és nem kívánt eredményeit mindenféle istenecskék és ördögöcskék — egy fekete macska, egy pap és egy kéményseprő is megteszi — számlájára írja. A misztikus gondolkodásmód nem enged kételkedni az eleve adott elméletben; az élet minden jelensége visszavezethető az abszolút isten-princípumra. A racionális gondolkodó a gyakorlatból indul ugyan ki, de szép és kerek elméleteiben nem mer, nem akar kételkedni. A tudományos gondolkodásmódot így jellemezhetnénk: tisztában kell lennünk az elmélet és a gyakorlat immanens folyamataival, de tevékenységünkben ugyanekkor elméletekre támaszkodunk, hisz az elmélet a valóság titkosírásának rejtjelkulcsa —, tapasztalatainkat pedig visszacsatoljuk elméleti rendszereinkhez. Csak ez a szüntelenül változó, visszatérő folyamat tesz bennünket képessé arra, hogy ne vesszünk el se a gyakorlat, se az elmélet sűrűjében, hogy minduntalan visszataláljunk önmagunkhoz. A tudomány forradalmának ez az egyéni vonatkozása ugyanolyan fontos, mint például a relativitás elmélete, vagy a tudománynak közvetlenül termelőerővé válása.

4. 3. Az elmélet és a gyakorlat viszonya az egyéni gondolkodás szintjén a tett és az elmélkedés viszonyaként van jelen. Ha bármelyiket is elhanyagoljuk, könnyen veszélyessé válhat. A kettő kedvező szintézisére Bergson ajánlata a megoldás: cselekedni a gondolat embereként kell, gondolkodni pedig a tett embereként. A cselekvés és az elmélkedés sajátosságainak elhanyagolása súlyos praxeológiai hibát eredményez: a tárgy és a módszer összekeverését, elmosódását. Az emberi tevékenység más területein (gazdaság, politika, filozófia) a cél és az eszköz dialektikájáról beszélhetnénk. Praxeológiailag határozottan elkülönítjük a cselekvő egyént, a ráhatás tárgyát (objektumát) és a tevékenység eszközeit, amelyeket a receptorok, az effektorok és a szellem eszközei alkotnak. A tudományos gondolkodásmód eléréséhez tehát azért szükséges a módszer és a tárgy határozott megkülönböztetése — nem elkülönítése, hisz néha mindkettő ugyanaz —, hogy munkálkodni tudjunk szellemi eszköztárunk fejlesztésén. Az egyszeregytől az integrálig — mondhatnánk képletesen. Több tanulmány bizonygatja, hogy agyunk kapacitásának alig tíz százalékát használjuk ki gondolkodásra. Ha eltekintünk a biokémiai beavatkozások lehetőségétől — erről majd a hetedik fejezetben lesz szó —, még mindig két fontos lehetőségünk van szundikáló agyunk felébresztésére, beindítására. Mindenekelőtt egyszerűen többet kell gondolkodnunk, növelnünk kell meditációink extenzitását és intenzitását. A többé-kevésbé rendszeres szemlélődésből mérhetetlen energia sugárzik. Általánosan is érvényes, hogy az intellektuális tevékenység sohasem hiábavaló. A másik lehetőségünk szellemi módszertani eszközeink gyarapítása. Nem csupán tényekre és ismeretekre, hanem elméletekre, szemléletekre, modellekre, programokra, algoritmusokra is szükségünk van. Csak ekképp felkészülve nézhetünk bátran szembe a jövővel. Ami mint tudjuk, már ma megkezdődik. És ami, mint sokan hiszik és vallják, mindenképpen fantasztikus lesz. Arthur Clarke például még azt is lehetségesnek tartja, hogy a jövőben két nyelvünk lesz: egyik a gondolatok, a másik az érzelmek kifejezésére. A számítóglépek gépi nyelvének fejlődése, a logikai nyelv kifejlesztésére tett kísérletek mindenesetre ez irányba mutatnak. Az az igazság, hogy ez a lehetőség sokkal elfogadhatóbbnak látszik, mint az eszperantó. Visszapillantva az előző pontban vázolt ábrára: a költő lehet mágikus, misztikus, vagy racionális, de a Naprendszer harmadik bolygójának lakóiként tudományosan kell gondolkodnunk.

4. 4. A szakbarbár kifejezést általában a két kultúra fogalmával együtt emlegetjük. A reál és humán érdeklődésű tudósok, szellem imunkások közti növekvő ellentét tagadhatatlan tény. A probléma egy másik vonatkozása az adott irányon belüli szűk szakosítás. Vagyis: a szakbarbárnál is rosszabb a rövidlátó szakbarbár. A kiélezett ellentétek feloldása mindig létfontosságú. A tudományok és a művészetek esetében ezt ott kell kezdenünk, hogy lényegében egyazon érem más-más oldaláról van szó. Az azonos tárgy a különböző szempontokból közös vagy hasonló módszerekkel közelíthető meg. A kor színvonalán álló művésznek tehát nem kell feltétlenül aktív tudósnak lennie, de meg kell ismerkednie a valóság megközelítésének tudományos módszereivel (logika, dialektika, rendszerszemlélet, kibernetika stb.). Az egyes tudományokon (szakokon) belül pedig a szintézis felé vezet ki az út a túlhajtott szakosodás zsákutcájából. A továbbiak-