Irodalmi Szemle, 1976
1976/10 - A JÖVŐ VALÓSÁGA - Nesvadba, Josef: Dudóka
— Semmit... vagyis hogy a tervet akartam összeállítani, megfejteni a pszichofon működési elvét. Sajnos, hiába ... — És egyedül volt? — Kezdettől fogva egyedül dolgozom. Sajnos... — kacarintott igazolóan a telefonba, s az előttem fekvő találmányában felbőgött a csecsemő. — Hallotta? — Mit? — Ezt a panaszos sírást, gyermeki könyörgést és dühöt. Milyen most a hangulata? Most, ebben a pillanatban... — sürgettem, mert a csecsemő egyre jobban üvöltött. — Dohányzok... — válaszolta mérgesen. — Szívnom kell munka közben, különben nem tudok összpontosítani. Már a hatvanadik cigarettámat szívom, hogy tudja... — mondta csaknem gőgösen. Nehéz amerikai Marlboro cigarettát szívott. Elképzeltem, mennyi nikotint és káros égésterméket jelent ez, elképzeltem a tüdejét, ereit. Találmánya mellé tartottam a telefonkagylót, és magyarázatot kértem tőle. Nem értette kérésemet, de megígérte, hogy azonnal idejön. Legalább azt szerettem volna megtudni, hogyan kell a készüléket elcsendesíteni vagy kikapcsolni, de ezt sem tudta. Atvittem a találmányt a laboratóriumba, mert kezdődött a rendelés. Egy óra múlva utánam szaladt az ottani kislány, s tudni akarta, ki az a szívtelen anya, aki ilyen sokáig hagyja bőgni gyermekét. — Talán majd meglátja — ígértem, s megkértem a titkárnőt, vigye a bőgő találmányt a pincébe. Feltételezésem helyes volt. Marian elhívta magával az anyját. Mária asszony ügyvéd volt, még mindig elegáns, határozott. — Gyakran kiabált így. Kiskorától fogva azt hitte, mindenki őt fogja hallgatni. Állandóan a dudlit követelte. A gyugyóka szó is ezt jelenti: dudókát. Jobban szerette a dud- lit, mint minket. Egyszer egész éjjel nem aludt, mert a lány valahová elkeverte a dud- llját. Tudja, diáklányt fogadtam hozzá, mert magam alkalmazásban voltam — rögtön a szülés után két nemzetközi tárgyalást vezettem —, így csak vasárnaponként voltunk együtt. Akkor azonban engem is felébresztettek, nekem is keresnem kellett a dudlit az egész lakásban, éppen ilyen hangok közepette... — mutatott a pszichofonra, s megkérdezte fiától: — Hol vetted ezt a felvételt? A te gyerekkorodban még nem voltak magnetofonok... Marian habozott, hogy válaszoljon-e. — Ez egy pszichofon — mondtam helyette. — Úgy gondolom, a fia megmagyarázhatná ezt önnek, doktornő. Megmagyarázhatná, miért olyan dühös gyerekkorától fogva, a dudli után miért szerette meg rögtön a cigarettát, miért kezdte el magát gyógyít- tatni. A gyermeknek szüksége van arra, hogy időnként meggyónjon az édesanyjának. Még ha már harmincéves is. Főleg ha az anya dolgozik, ha eddig nem volt ideje ilyesmire ... — Marian bólintott, kézen fogták egymást és elmentek. A pszichofon elhallgatott. Ez volt életem legrövidebb és leghatásosabb rendelése. Még ha pincében Is. Legalább is akkor úgy láttam. Foglalkozni kezdtem a pszichofonnal. Marian ugyanis egy hét múlva nem jelentkezett, s mikor a titkárnőm felhívta a munkahelyét, ott azt mondták, hogy elment az anyjával szabadságra. — Mézesheteit tölti az anyukájával! — kiabálta a telefonba kolléganője, aki egy hét múlva személyesen is fölkeresett. — Ezt ki kell verni a fejéből, doktor úr. Egy férfinak az ő korában már az esküvőre, s nem a dudlira kell gondolnia. — Kiderült, hogy a mérnöknő a saját, Mariannal kötendő esküvőjére gondolt. — Ő egy zseni. Ha abbahagyná a dohányzást, ideális partner válna belőle ... — Éppen ezt akarom elérni. Nem állítom, hogy azért dohányzik, mert az anyja dudlit adott a szájába, amikor nem volt ráérő ideje, inkább azt, hogy az anya magatartása kialakította természetében a dohányzás nagy fontosságú, rossz szokását. Magának is jó lesz, ha ők ketten szót értenek. Talán hallunk még Marianról... — De nem hallottunk. Legalábbis én nem. Készüléke is elnémult. Sajnáltam. Elképzeltem, milyen korszakalkotó találmány lenne, ha páciensemnek, aki fél átmenni az utca túloldalára, lejátszhatnám: gyerekkorában szüleitől követelte, hogy kézenfogva vezessék át, vagy amint az egészségéért betegesen aggódónak visszaidézhetném gyermekkorát, mikor az édesanyja ápolta, ha megbetegedett. Egyszóval, ha a betegeimmel visszatérhetnék bizonyos helyzetekbe, meghallgathatnám őket, s ezután adhatnék tanácsot. Elvittem Marian készülékét haza, s feleségem elé tettem.
