Irodalmi Szemle, 1976
1976/10 - A JÖVŐ VALÓSÁGA - Fuks, Ladislav: Néhány megjegyzés a tudományos-fantasztikus irodalomról
Ladislav Fuks néhány megjegyzés a tudományos-fantasztikus irodalomról A tudományos-fantasztikus irodalom (science fiction) az emberi szellem elnyomhatatlan vágyódásából keletkezett: látni a jövő dolgait, a fantázia, a költőiesség segítségével — hogy fennkölt kifejezéssel éljünk — a jelen valósága fölé emelkedni. Ösere- dete kinyomozható a nem szépirodalmi, tehát filozófiai, társadalomtudományi hitújító művekben, például Platonéiban, a középkori utópistákéiban, Campanellánál vagy Mó- rusz Tamásnál, illetve a világutazókéiban, bár ez utóbbi esetben bizonyos kalandelemek már természetesen nyilvánvalóak. Elmondható tehát, hogy ennek az irodalomnak a bölcsője a politikai és szociális ügyek mindenkori állása fölötti elégedetlenség volt, és hogy a nehéz valóságból a megálmodott világba való menekülést jelentette. A természettudományoknak főleg múlt századbeli új fejlődésével a sci-fi új, eddig nem tapasztalt ösztönzést kapott. Képviselője ekkor elsősorban Verne Gyula volt. Napjainkban, az anyagról, az atomról és a világűrről való ismeretek nagymérvű gyarapodásával — a tudományos-műszaki forradalom révén — a sci-fi további témakörökkel gazdagodott, s általában nagyon népszerűvé vált. így társadalmi jelentősége és nevelőhatása is fokozódott, ezért komolyan kell foglalkoznunk vele. Vajon számot tarthat-e a sci-fi az elismerésre? — tesszük föl a kérdést. Hogyan egyeztethető össze a szocialista realizmussal? A szórakoztatáson kívül szolgálhatja-e a megismerést és az erkölcsöt? S miként rímel egymásra a tudomány és a fantázia, nem fedik-e egymást kölcsönösen? E kérdésekre az idő, a szubjektivitás, a megismerés és az értelem fogalmaival kapcsolatos néhány megjegyzéssel válaszolok. Az idő minden tudomány legalapvetőbb problémája. És századokon keresztül megfeneklettek a kérdésen. Kifejezni azt, mi az idő, filozófiai érettség dolga. Mi elvetjük a két részből, a már nem létező múltból és a még nem létező jövőből konstruált időmeghatározást, mert így a jelen a legjelentéktelenebb ponttá zsugorodik össze. Az idő Változás. Üres idő, történés nélküli idő éppúgy képtelenség, mint az anyag nélküli tér. Idő a vissza nem térő változás. Csakhogy ebben a történésben valaminek tartalma kell hogy legyen, különben semmi sem létezhetne. Szörnyű rejtély, hogyan lehetséges ez a fizikai világban. De érintsünk röviden más területet is. Azt a tartományt, ahol számunkra az idő közvetlenül adott: saját tudatunkat. Az időnek nincs egyetlen átélése; milliónyi átélése van. Még az állatok is érzékelik az időt. De az alacsonyabb tudatformák a pillanatnyi jelenhez kötődnek. Miként van ez az ember esetében? Az ő jelene hoszabb jelen, több múltat foglal magába és több jövőt sejtet. Lelki életünk tartalmassága szoros összefüggésben van vele. Aszerint alakul, hogy az ember miként emelkedik fölül a jelenidejű pillanat egyeduralmán. Az ember etikai s ezáltal társadalmi értéke is abban rejlik, hogyan kötődik osztálya, nemzete és az egész emberiség múltjához és jövőjé- hez. A jelent jelenné az teszi, hogy benne a múlt és a jövő érintkezik. Lélekben egyszerre nézünk a múltba és a jövőbe. Az az ember, aki nem tudatosítja gyökereit a múltban, menekül tőle. És sosem tudható, mi lakozik benne. Aki valaha is kiállt valamiért, mindig szorosan kötődött a múlthoz és a jövőhöz. Effajta kötődésnek mindig léteznie kell, hisz például már a gondolkodásunk gyökerei is a múltban keresendők.
