Irodalmi Szemle, 1976

1976/10 - A JÖVŐ VALÓSÁGA - Fuks, Ladislav: Néhány megjegyzés a tudományos-fantasztikus irodalomról

Gyakran túlbecsüljük eredetiségünket, pedig öröklünk Is. A folytonosság kedvező, de hátrányos is lehet.

Elképzelhetetlen, hogy a sci-fi a múltnak és jövőnek ne ebből a kapcsolatából Induljon ki — erre épít, ebben rejlik egyik sajátossága. A scl-fi az ember múlt iránti, de főleg jövő iránti érdeklődésének a kifejezője. A jövőt sejteti meg, mely nem közömbös számunkra. Megélik gyermekeink és majdani utódaink. Az idő a létezés alapvető ténye, s a sci-fibe vetül át. Ezért a szerző politikai és filozófiai meggyőződésén, vagyis világnézetén kívül éppen az időtényező bír döntő súllyal abban, hogy tudományos- fantasztikus műve optimista lesz vagy pesszimista. Hogy a szerző művében az emberiség fejlődését és jövőjét reményteljesnek, haladónak látja-e, vagy pedig vigasztalannak, komornak, végzetesnek.

Mondtuk már: a sci-fi az emberi szellemnek abból a vágyódásából keletkezett, hogy lássa a jövő dolgait, s Itt ez a megállapítás könnyen helyettesíthető azzal, hogy tulajdonképpen az emberi „sors” megismerésének vágyáról van szó. A „sors” fogalma a cigányasszonyok és jósnők közismert naivitása révén sokak tudatában olyasmi, ami a jövővel kapcsolatos. Így azonnal fölmerül a kérdés: vajon eleve elrendelt, tehát elháríthatatlan sorsról van-e szó, vagy nem, s így a sors választható, röviden: elvethetjük az emberi akarat szabadságának kérdését, a determinizmus és indeterminizmus ellentét. Mi a sors? Mindaz, ami megtörtént, és nem válhat meg nem történtté. Mert az idő nem tér vissza. Hogy férfinak vagy nőnek születtünk, itt vagy ott, Ilyen vagy olyan faj képviselőjeként, az a mi sorsunk. A második világháború, mielőtt kitört volna, még nem volt az emberiség sorsa, még valahogy elkerülhető lett volna. De abban a pillanatban, amint kitört, sorssá változott és meghatározóvá lett. Ha széttörtem egy meglehetősen értékes cserépvázát, soha nem rakhatom össze úgy, hogy olyan legyen, mint azelőtt, s ha netán valamilyen csodálatos ragasztóval ezt akár százszor is megkísérelném, a tényt, hogy széttörtem, akkor sem tudnám meg nem történtté tenni. A megtörténtet egyszerűen nem lehet semmissé tenni, de amiben „változtatni” lehet rajtuk, azok az oksági, illetve teológiai alapon vett következtetések vagy következmények. Ezeket különbözőképpen lehet mérsékelni, igazolni, jóvátenni, mindez hatalmában áll az embernek, mert ezek előttünk levők. „Pro preterito” meghatározottak vagyunk. „Pro futuro” nem. A jövőt illetően mindig van lehetőségünk a választásra, mégha ez társadalmi, öröklött, azaz: szocáils és biológiai helyzetünknél fogva természetesen korlátozott Is. Az emberiség reménytelen sorsáról beszélni értelmetlenség. Figyelmeztethetünk az atomháború vagy a légkör és a tengerek szeny- nyezettsége által előidézett pusztulásra — egyébként ez Írói-erkölcsi kötelességünk —, de elkerülhetetlen végzetet látni benne és az emberiség eljövendő, szörnyű „sorsáról" írni, filozóflailag, erkölcsileg s végső soron politikailag is valótlanság és egészségtelen lenne. Konkrétan például az úgy nevezett demográfiai, energetikai és információs robbanásról van szó. Az irodalmi alkotás optimizmusával kapcsolatban szívesen idézek néhány szót a Cseh írószövetség elnökének, Jan Kozáknak a cseh írók kongresszusán elmondott beszédéből: „Olyan művek mellett kötelezzük el magunkat, melyek művészi ábrázolással élő valóságában és teljes szépségében mutatják meg az embert, társadalmi s egyúttal egyéni boldogságáért folytatott küzdelmében. Olyan művekről van szó, melyek föltárják az emberi lét fényes távlatait, kibontakoztatják az ember érzelmi gazdagságát, megerősítik erkölcsi tulajdonságait, melyek méltányolják az emberi szellem erejét, s előbbre viszik a nemzet egész kultúráját.” Kozák szavai pontosak. Ellentétekkel teli küzdelemről szólnak, de elsődlegesen kifejezik a derűlátással értelmezett célt.

A sci-fi irodalommal kapcsolatos második megjegyzésem a szubjektivitás fogalmára vonatkozik. Mi is ez? Két Jelentése van. Először is szubjektív az, ami valamiképp az egyéntől származik. Amíg tudományról van szó, nem kívánunk szubjektivek lenni. Helyesen. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a valóságot elferdítsük. A túlzott szubjektivitás, mely felelőtlenül képzeletbeli világot teremt magának, betegség. Az ismeret- elméletből tudjuk, hogy ezt a szubjektivizmust milyen mértékben küzdhetjük le. Érvényes felismeréseivel sokan számolhatnak. Szubjektív továbbá az, ami a szubjektumhoz tartozik, ami a — sajátja. Ebben az éretlemben minden tapasztalat, minden ismeret szubjektív. Még akkor is, ha olyasmiről gondolkodom, ami határozottan nem az enyém. Ilyen értelemben a szubjektivitást nem vetkőzhetjük le. De csak ilyen értelemben.