Irodalmi Szemle, 1975
1975/6 - Kövesdi János: A gyermekiélek és az irodalom (Beszélgetés Klára Jarunkovával)
a gyermekiélek és az irodalom (Beszélgetés Klára Jarunkovával) O A múltkoriban olyan szlovák íróról kellett írnom, aki Szlovákia fővárosában született, itt él, itt alkot, és elismert alakja a szlovák irodalomnak. Felhívtam Ján Štev- őeket, a kitűnő irodalomtörténészt és kritikust, mondana nekem ilyen írót. Kiderült, hogy ilyen író tulajdonképpen nincs is. Minden jelentős szlovák író valamilyen jellegzetes szlovák tájon született, ön, ha jól tudom, szintén nem „őslakos”, hanem Besztercebányáról szakadt a fővárosba. — Nem származom Besztercéről, itt csupán középiskolai tanulmányaimat végeztem. A Felső-Garam mentén születtem, fönt Červená Skálán, a Kráľova Hola alatt, ahol a Garam ered. Tehát én Felső-Garam menti lány vagyok. O Városi, falusi? — Egyik sem. Tanyán születtem, mely tulajdonképpen fűrésztelep, s egy erdőigazgatóság közelében fekszik. A fa, az erdő illata emlékeimben ma is szülőhelyem jelképe. A tanya Sumiac községhez tartozott, amely egyike Szlovákia legmagasabban fekvő falvainak. Közigazgatásilag Červená Skala ma is Sumiac szerves részét képezi, de külön postahivatala volt. Az édesanyám itt dolgozott. Úgyhogy én a postán születtem, nem pedig az erdőben szedtek föl. O És hányan születtek abban a nevezetes postaépületben? Kérem, beszéljen a gyermekkoráról. — Öten. Én voltam a második gyerek. Édesanyám, szegény, meghalt, amikor • én nyolcéves voltam. Červená Skalának iskolája is volt, éppen szemben a házunkkal, s minthogy erős gyerek voltam (s állítólag rossz is), ötéves koromban iskolába adtak. Egytantermes iskola volt, első osztálytól nyolcadikig valamennyien egy helyiségbe jártunk. Összesen huszonnégyen. A nővérem már járt iskolába, írni tehát én is hamar megtanultam, úgy hogy a rektor úr — akinek magának is nyolc gyereke volt, és nagy megértéssel viseltetett az efféle dolgok iránt — azt mondta, nos, ezt a Klárát írjuk be, hiszen már úgyis jár iskolába . .. O És mikor került Pozsonyba? — 1943-ban. Tanulni jöttem az egyetemre. És ahogy már ez lenni szokott, a háború után, 1946-ban férjhez mentem, és azóta itt élek. O Szóval cserben hagyta szép szülőhelyét, hátat fordított neki, elszakadt tőle. — Nem! Nem hagytam cserben és sohasem szakadtam el tőle. Nagyon gyakran járok a Garam vidékére, sőt két éve vásároltam ott egy faházikót, úgyhogy még dolgozni is szoktam ott. Bizonyára összefügg a kérdéskörrel az is, hogy én mint Felső-Garam menti gyökér, milyen érzelmekkel telepedtem meg Pozsonyban. O De még mennyire! Örülnék neki, ha bővebben beszélne az otthonnáválás érzelmi hátteréről. — Bevallom, hogy igen nehezen szoktam meg Pozsonyt. Abban az időben Pozsony még kevésbé volt szlovák jellegű város, szlovák szót kevesebbet lehetett itt hallani, mint németet és magyart. S ráadásul a város utcáin és a villamoson hallott szlovák nyelv is szinte teljesen érthetetlen volt számomra, kőkemény kiejtés, idegen hangsúly, és minthogy igen fejlett nyelvérzékkel áldott meg az ég — ániit későbbi hivatásom is igazolt —, nagyon nehezen bírtam elviselni a várost! Ehhez még hozzá kell számítani azt, hogy addig többnyire tanyákon éltem, és édesanyám halála után a világtól teljesen elzárkóztam a hegyekben, apám ugyanis egy turista menedékhely gondnoka volt, mindenüvé követtük őt, a legmagányosabb helyekre iš, elképzelheti, mit jelentett számomra a távoli nagyváros mozgalmassága, színei, szokásai, életformája... Diákkoromban így, ha tehettem, futottam haza Besztercebányára.
