Irodalmi Szemle, 1975

1975/1 - FIGYELŐ - Mészáros László: Bereck József: Vihar előtt

méleti általánosítások és egzakt kutatási módszerek iránt kevésbé fogékony. A monográfia kisebbik része néhány év leforgása alatt folyóiratokban már megjelent, s ez helyenként a kompozíció egyenetlenségének érzetét keliti. Noha a szerző célja elsősorban a Balassi-poé- tika sajátos problémáinak a megragadása volt a tárgykör közép-európai összefüggéseiben (természetesen a témát nem merítette ki teljességében), művében olyan lényeges kérdéseket vetett föl, amelyek nemcsak belső, hanem irodalmak közti vonatkozásban is előbbre viszik a Balassi-kutatást.

Egri Viktor könyve, a Csendes esték vallomása [Madách 1973, 348 1.) a szerző irodalomkritikai fejtegetéseinek első kötetére, a Tiszta forrásokra (1972) kapcsol rá; ebben Egri a világirodalom antifasiszta műveiről, a szlovákiai magyar, valamint a szlovák és cseh irodalomról szóló cikkeit és tanulmányait gyűjtötte egybe. Mostani második kritikagyűjteményében a magyar és az oroszszovjet irodalmat taglaló cikk- és recenziótermését közli. A két háború között született, régebbi cikkeivel és történeti visszapillantással (Berzsenyi, Ady) indítja a gyűjteményt, de a kötetben — főleg ami a kortárs magyar irodalmat illeti — többnyire az utóbbi két évtized írásai kapnak helyet. Figyelmét mindenekelőtt a próza vonzza, a költészet és a dráma már kevésbé. Egri fejtegetéseiben, kritikáiban két szempont érvényesül: a népszerűsítés (a megismertetés szándékával született írásokban, pl. abban, amelyben Krúdyt mutatja be a szlovák olvasónak, de a magyar sajtóban megjelent recenziókban is) s a kritikai mérlegelés és problémafölvetés (a kor- társi magyar irodalom jelentős alkotóiról — Déry Tibor, Veres Péter, Illés Béla, Fejes Endre, Lengyel József, Palotai Boris, Illyés Gyula, Kertész Ákos stb. — írott recenziók). Egri értelmezései nem akarnak szoros értelemben vett irodalom- kritikai elemzések lenni (inkább a napi sajtó recenzióival mutatnak hasonlóságot, ami persze nem csökkenti az értéküket, a recenzió nem évül el az újság kiadásának a napján); értelmezéseiben már tárgyválasztásával és magatartásával is mindenekelőtt a saját szerzői és olvasói tapasztalatait mutatja föl, értékeléseiben gyakran nem tud kitérni a szubjektivizmus vagy az olyan elkalandozások elől, amelyek a művel ugyan összefüggnek, de csak külsőleg (pl. Déry önéletírásának tárgyalásakor). Megítélései nemegyszer eredetiek és mélyek (pl. A Kertész Ákos Makrájáról, Illyés Kháron ladikján című művéről szóló írásokban), föltárja a stílus finomságait, a művek belső humánus pátoszát. Ugyanezek a tulajdonságok — a hangsúlyozottan szubjektív magatartás és a népszerűsítés szempontjai — jellemzik Egrinek az orosz és szovjet Irodalomról írott fejtegetéseit is. Egri mindkét kritikagyűjteménye azt az őszinte és sajátos viszonyt dokumentálja, amely a szerzőt az irodalomhoz, annak legjobb értékeihez és társadalmi küldetéséhez fűzi.

Mózsi Ferenc munkája, a Nemzetiségi iskola — irodalmi nevelés (Szlovákiai Pedagógiai Könyvkiadó 1973, 232 1.) közelebbről a nemzetiségi iskolákban folyó irodalmi nevelésnek a sajátos pedagógiai és didaktikai kérdéseit taglalja. A nemzetiségi iskola és az irodalmi nevelés kapcsolata azonban több olyan általánosítást tartalmaz, melyeknek egyetemesebb érvényük is van. A szerző a magyar tannyelvű iskolák fejlődésével összefüggő kérdések tanulmányozásából indul ki, de kutatásai felölelik a kétnyelvűség általánosabb kérdéskörét, a nemzeti történelmek tanításának érzékeny területét, a művészeti tantárgyak tartalmának a kérdéseit, a műalkotás megközelítésének a problémáit, a nemzeti- és a világirodalom statikus vizsgálatának és tanításának, a szomszédos irodalmakhoz fűződő kapcsolatok mellőzésének, a komplex esztétikai nevelés lehetőségeinek a problémáit is. Mózsi megalapozott, konkrét anyagra és a vonatkozó bő szakirodalom áttanulmányozására épített műve sok új és ösztönző gondolattal gazdagítja magát az irodalmi nevelést mint olyat és a nemzetiségek szocialista társadalomban való formálásának és kulturális fejlődésének a kérdéskörét is.

Zsilka Tibor már néhány éve rendszeresen dolgozik a nyitrai Pedagógiai Fakultás melletti Irodalomkommunikációs és Kísérleti Módszertani Kabinet munka- csoportjában, amely aránylag sok, módszertanilag körülhatárolt, nemcsak irodalomtudományi, hanem interdiszciplináris megfigyeléseken alapuló kutatást iktatott be a programjába az irodalmi kommunikáció területéről. Magának a kuta