Irodalmi Szemle, 1975
1975/2 - FIGYELŐ - Mészáros László: Egri Viktor: Festett világ
gondolatai. Egyszerűen csak elmondja a tényeket. Egri legújabb regényének külön érté- ke a téma. Az író valóban bepillantást nyújt a világot jelentő deszkák szférájába. De ez a bepillantás nem az apró- cseprő emberi ügyek köré összpontosul, hanem általában szakmai problémák köré. Dramaturgiai, díszlettervezői eszme- futtatásokat olvashatunk, amelyek szervesen illeszkednek bele a regény cselekményébe. Egri kitűnő arcképeket rajzol (Szily, Vámos, Perényi stb.), és gondolatgazdag — mint talán még egyetlen regényében sem. Egyrészt természetesen a színházra vonatkozó gondolátokkal, másrészt általános, emberi vonatkozású megfigyelések summázásával. (Például: „az unokákkal törődő nagymamák évekkel fiatalodnak”; „Flörtjeiket, apró kiruccanásaikat vagy éppen házasságtörésüket takargatják túlzott figyelmességgel az asszonyok”.] A jő epizódfigurák mellett a jellemek közül Bíró alakja a legsikerültebb, a leghitelesebb. Szilvia és Éva rajzában Egri valahogyan nem tudta megragadni a változást, a változás megindoklását. Ez persze bizonyos mértékben az én-forma fonákja, Bíró azért hiteles, mert ő meséli el a történteket, és ezt úgy teszi, hogy az olvasó hisz neki. Hiányzik azonban a regényből a kívülálló pillantása, egy figura, aki más szemszögből értékelné az eseményeket. Vagy legalábbis az írói hangnem vagy a szempont váltakozása, mint például Maugham Színházában, ahol a szereplők minden tette, gondolata fölött ott rezeg az író iróniája. Bizonyos feszültséget próbált meg beleszőni a történések menetébe Egri a feldarabolt szerkezettel. A történet reális ideje a Budapest—Moszkva vonat ideje. Bíró Sándor édesanyjával Moszkvába utazik baráti látogatásra, és közben lepergeti maga — és az olvasó — előtt élete filmjét. A történetet megmegszakítják a vonaton lezajló apró események, rövid párbeszédek. Szerintem azonban ezek a megszakítások csak függönyként működnek, nincs bennük valódi feszültség, hisz az út végén nem történik semmi, nem derül ki semmi új, csak egyszerűen megérkeznek. Pedig a lehetőség benne van ebben a megoldás ban; mindössze az kellett volna, hogy az elinduláskor valami fontos probléma búk kanjon fel, ami aztán az út végén meg ■oldódik. Például: Klárit — Bíró harmadik jövendőbelijét — autóbaleset érte, Bíró Moszkvában várja a kórházi hírt. Az is jó lett volna, ha Bíró öngyilkos hangulatban ült volna fel a Moszkvai gyorsra. Vagy más; ezekhez hasonló megoldás akadt volna több is. A regényben azonban Klári az emlékezés sorrendjében di- rektben jelenik meg az utolsó huszonöt oldalon és minden túl simán megy, túl világosnak tűnik. Nem fogadhatjuk el valós feszültségteremtő problémának azt, hogy „Klári tizenöt esztendővel fiatalabb nálam”. A csökkentett feszültségű szerkezet minden bizonnyal a csehovi dramaturgia — filozófiailag a newtoni világkép — megnyilvánulása: zárt tér, minden kiszámítható, minden a helyére kerül; az első felvonásban a falon lógó puska a harmadik végén elsül. A valóság dialektikája azonban más; életünket a dolgok statisztikai bizonytalansága vezérli. Ezért kellett volna valamit „nyitva hagyni” a regényben. Még Perényi öngyilkossága■ sem hat meglepetésszerűen. A regény egészével kapcsolatban meg kell még jegyezni, hogy a téma néhány nagyszerű lehetősége kiaknázatlan maradt. Mindenekelőtt az, hogy a színház világa — a „színház az egész világ” elmélet alapján — lehetőséget nyújt egy általános valóságkép, világmodell megalkotására. Egrinek mint drámaírónak látnia kellett ezt a lehetőséget. Persze, meglehet, hogy éppen azért nem használta ki ezt a lehetőséget, mert esatleg drámában akarja feldolgozni. Az előzőekben már hiányolt irónia mellett a regény további kiaknázatlan lehetősége a szatíra szférája. Bíró Sándor vallomásának csak tartalma és üteme van, de hiányzik belőle a szín, a hangnem váltakozása. Ugyanakkor a monoton előadásmód mellett a cselekményben sem bukkan fel a szatíra. Pedig bizonyára Egri is ismer olyan félelmetes alakokat, mint amilyenek Bulgakov Színházi regényében előfordulnak. Persze lényegében Egri nem léphetett ki önmagából, míg Mak- szukod szegény, látomásokkal küszködő tragikomikus figura, Bíró Sándor egy jómódú — már-már azt írtam, hogy polgári — és sikeres művész. Vagyis, lényegében nem hasonlíthatjuk össze azt a két művet, mert nem hasonlítható össze Egri és Bulgakov sorsa. Bulgakov felidézése csak a szatíra hiányával kapcsolatban történt.
