Irodalmi Szemle, 1975
1975/2 - FIGYELŐ - Kovács Győző: Egy világégés szintézise (Ránki György: A második világháború)
3. Míg Egri Vjktor egyes műveivel szemben a legvégletesebb értékelések is elképzelhetők, életműve előtt minden józanul gondolkodó irodalmárnak fejet kell hajtania. Munkásságának sokrétűségével (novellák, regények, drámák, kritikák, szerkesztői és szervezői gyakorlat) egyedülálló a csehszlovákiai magyar irodalomban. Külön említést érdemel vitalitása, kiapadhatatlan munkakedve, produktivitása és szellemi frissesége. Ezekből a szempontokból példaképünk lehet. Irodalmunk öregjeinek életműve egyre nyomasztóbb árnyékként nehezedik ránk, mert feldolgozatlanul, rendszertelenül hever előttünk, rosszabb esetben pedig kallódik valahol. A recenziók, felköszöntők és kisebb-nagyobb arcképvázlatok nem helyettesíthetik az átfogó monográfiát. Ilyen pedig egyelőre csak Fábryról és Győry Dezsőről készült (Kovács Győző és Szererényi Zoltán tollából). Azt hiszem nyilvánvaló, hogy a csehszlovákiai magyar irodalom nem várhatja el a magyar irodalomtól, hogy majd ott kerül feldolgozásra minden öregünk életműve. Neki kellene látni nálunk is a munkának — és talán éppen Egri lehetne az, akivel kezdeni kellene. Mindez természetesen közös ügy, az egész irodalom ügye, mert a sikeres munka érdekében több feltételt kell biztosítani. Egy monográfiát nem lehet úgy megírni, mint egy regényt, esténként az íróasztal fölött görnyedve. A kezdeményezésnek tehát a szekció és a kiadó frontjáról kellene elindulnia. A nyolcvanéves Egri Viktor számára bizonyára szép ajándék lenne az első róla szóló könyv. Egy világégés szintézise (Ránki György könyve a második világháborúról j A második világháború befejezése után három évtizeddel, éppen e kerek évforduló küszöbén jelent meg a budapesti Gondolat Kiadónál Ránki György összefoglaló igényű kötete: A második világháború. Nemcsak arról van szó, hogy önmagában véve is nagy vállalkozás az emberiség történetének legnagyobb s legpusztítóbb erejű világégéséről írni' összefoglalást; hiszen, mint Ránki György írja könyve előszavában, „aligha van történelmi téma, melynek ilyen elképesztően gazdag irodalma lenne” (5. 1.), hanem arról, hogy ily igényű szintézisnek manapság egyszerre tudományos színvonalúnak s ugyanakkor népszerűsítő igényűnek is kell lennie. (Korábban épp^n Ránki György két kötete — Emlékiratok és valóság Magyarország második világ- háborús szerepéről, 1964, valamint 1944. március 19., 1968. — mutatott példát erre). Äm e kötet olvasásakor az a feltűnő: eddig nehezen hozzáférhető levéltári anyagok feldolgozását is bele kellett a szerzőnek vennie, s óhatatlanul fel kellett használnia (tudományos és népszerűsítő szinten) a hatalmasra duzzadt emlékirodalmat, a nehezen hozzáférhetőket s az idegen nyelvűeket egyaránt. (Ez utóbbiról némi képet nyújt a kötet végén szereplő, közel tíz nyomtatott oldalnyi forrásjegyzék). Ránki György kötetéből azonban egy másik, az előbbinél még bonyolultabb — részben módszertani jellegű — probléma is világossá válik: ma már rendkívül komplex módon lehet és kell szintézist nyújtani oyan témáról, mint a második világháború története. Ez azt is jelenti, hogy éppen módszertanilag más természetű feladatok álltak az író s kutató előtt, mint például a szóban forgó kötettel majdnem egyszerre megjelent történelmi összefoglalásban: Magyarország az első világháborúban 1914—1918. E párhuzamba állítás nem erőltetett: a második világháború sokkal közelebb áll hozzánk, mind emberileg-érzelmileg, mind Mészáros László
