Irodalmi Szemle, 1975
1975/4 - HAZAI TÜKÖR - KOMÁROM ÉS VIDÉKE - Kecskés László: A Komárom környéki halászat
A halpiac (Komáromban halpiarc) 1855. szeptember 2-ig a Vágó utcában (Vársor utca), attól kezdve pedig a Kis-Duna városi hídfőjénél volt. Pénteki napon, hatalmas dézsákban, itt árulták a halat, más napokon a városházával szembeni házsor előtt.57 A halpiac nagy forgalmára való tekintettel, a városi tanács 1724-ben kiköveztette a Vágó utcai halpiacot.58 A céhek több évszázados működés után a XIX. században már korszerűtlen intézményekké váltak, ezért 1872-ben az első Ipartörvény kimondta megszűnésüket, helyükbe felállította az ipartársulatokat, majd 1884-ben az ipartestületeket mint elsőfokú iparhatóságokat.59 A XIX. század végén megalakult a komáromi halászati társulat, az állam pedig halászati felügyelőt nevezett ki. Az ő feladata volt a halászattal kapcsolatos ügyek irányítása, például a rablóhalászat elleni védekezés vagy a mesterséges haltenyésztés.60 Mindez nem sokat segített, mert a XIX. században a folyók szabályozása, továbbá a gőzhajózás megindulása és gyors elterjedése rendkívül kedvezőtlenül hatottak a halászatra. A gőzhajók által erősen zavart magyarországi folyókból lassan elmaradtak a vizák és évről évre kevesebb lett a hal. A lehetőségek csökkenésével párhuzamosan sorvadt az egykor nagyhírű komáromi halászat, amely ma már csak árnyéka a réginek. Hagyományok, szokások^ Herman Ottónak köszönhetjük, hogy a komáromi halászok életével kapcsolatos szokások, mondások és énekek közül többet ismerhetünk. Közülük legérdekesebbnek tartjuk a „halászkörösztölőt”. Erre a különleges szertartásra akkor került sor, amikor a halászbokor legfiatalabb tagja, az apród vagy inas, először vett részt viza- vagy tokfogásban, és ezért őt halásszá avatták. A szertartás rendezője a nemes halat fogó halászbokor mestere, színtere a mester háza volt. A halászcsaládok apraja-nagyja összesereglett erre az esti, ünnepélyes alkalomra, melyen természetesen megjelentek a céhbeli mesterek is. A szertartás kezdete a „körösztanya tisztjének” betöltése volt, amelyet egy vagy több balászasszony vállalt. Az ünneplő nép gyűrűjében helyet foglalt a halászapród, melléje állt vagy álltak a körösztanya, illetve körösztanyák. Ezután megjelent az avató mester, kámzsaszerűen magára terített halászhálóval. Kezében halásztálat tartott, amelyben Duna-víz és egy nagy darab kavics volt. Beszélni kezdett. Mondókáját az egyes komáromi halásztanyák nevéből összeállított verssel kezdte, amely így hangzott: „Atkás, Düllő, Bocskoros, Másfél funt hal bizonyos. Izsai tanya gyakoré, Lápéra tanya: vesd belé; fázos, Ludas, Beresleg, Jaj, de régen kereslek.”61 Ezt folytatva, ugyancsak versben elmondta a nagy hal kifogásának történetét. Az ékes rigmusok elszavalása után odalépett a halászapródhoz és eképpen szólt, szigorúan-tré- fás hangon: 56 Herman Ottó: I. m. 465. old. 57 Alapy Gyula: dr.: I. m. 159. old. 58 uo. 139. old. 59 Új Idők Lexikona. I. m. 1259. old. 60 Alapy Gyula dr.: I. m. 160. old. *1 Herman Ottó: I. m. 447—448. old.
