Irodalmi Szemle, 1975

1975/9 - FIGYELŐ - Bába Iván: Csoóri Sándor: Utazás félálomban

ink rendszerét. Bázist kíván alkotni, amely mai művelődésünk, kultúránk támaszául, forrásául szolgál, amelyből meríthetünk, amely háttérként szolgál biztos tájékozódásunkhoz egyéb kultúrák szövevényében.

Örömmel veszi tudomásul, hogy Erdélyi Zsuzsa apokrif imákat jegyzett le So- mogyban, elemzi a népköltészet és Petőfi kapcsolatát, érvel a népdal aktualitása, korszerűsége mellett, kiáll a magyar népi építészet megmentéséért, átmentéséért, korszerű változatának a meghonosításáért.

Kultúránk, létünk feltétele, hordozója és megőrzője a nyelv. Ezért Csoórí Sándor másik hangsúlyozott, kiemelt témája, problémája is a mai magyar nyelv. Ostorozza a köznyelv pongyolaságait, szín- telenségét, egysíkúságát. Harcot hirdet az idegen szavak áradata ellen, s fölfrissítő forrásként a népnyelvet jelöli meg. A Találkozásaim az anyanyelvvel olvasása közben Illyés Gyula Anyanyelvűnk című írása jut eszünkbe. Méltán mellé illeszthető, élményanyaga és megírása Is nagyszerű kiegészítője az Illyés-műnek. Lejegyzi a székely paraszt súlyos mondatát (A népnek a kedve, uram, hatalmasan elment.), keresi az idegen szavak jó magyar megfelelőjét (metró — mélyvasút, hidroglóbusz — gömbkút), de nem a pu- rista nyelvész szigorával, hanem a kultúrát teremtő, vigyázó, építő író lendületével teszi mindezt.

Korunk egyik leggyakrabban elhangzó kérdése az egyén és a közösség viszonyának a megváltozása, a túlszervezett társadalmakban az egyén korlátai és lehetőségei, a hatás és a hatásosság keretei. Hogyan lehetünk a XX. század végén közösségi és megánemberek egyszerre? Milyen módon és mértékben vállalhatjuk a közösségi gondokat? Hogyan találkoznak az egyén és a társadalom (nemzet) gondjai? Ezekre a kérdésekre is a választ a népköltészet, konkrétan a népballadák elemzése során fogalmazza meg: „A mesék mindig igazságot szolgáltatnak, ami egyúttal a Jó mindenekjölötti győzelmét jelenti — a balladák viszont elsősorban azt érzékeltetik, hogy az emberi lét problémái milyen hatalmasak.

Ez az esztétikai mélyréteg, ahol nép- balladáink nemcsak a drámai műfajokkal'

de a világirodalom minden jelentős alkotásával közeli rokonságot tartanak. A belőlük kiszabadítható szellemiség itt mutat más irányba, mint amerre nemzeti irodalmunk jelzőtáblái mutatnak. Nem arról van szó, hogy irodalmunk vakon fut el a kazaltüzként föllángoló végső kérdések mellett. Inkább arról, hogy a száz változatban előtörő lenni vagy nem lenni kérdéseit mindig a nemzet lenni vagy nem lenni kérdéseinek a magaslatáról válaszolja meg. S ez, a romantika által kiművelt érzékenység, folyton fölállítja a maga időzített csapdáit. A túlméretezett felelősség kínzókamráiban a döntések s a választások is túlméretezettek, tehát már eleve eltorzulnak. Magyarán szólva: ha egy nemzet a végső legyőzetésében se fut Antigoné, Elektra, Hamlet vagy József Attila sorsára, mindig van miből táplálkozni a reménynek. Ez a remény pedig új hitet s új gondolatot keres. Az új hit szabadságvágyat szül, a szabadságvágy pedig életre hívja elnyomóit. A kör azonos módon zárul a következő alkalommal is, mert azonos a kiindulás. Állandóan a nemzetet gyömködni bele egy kémcsőbe, lehetetlen vállalkozás. Hisz még a legtörékenyebb nemzet is mindig túl nagy szikla ahhoz, hogy a lét sejtekre is kiható törvényeit rajta vizsgáljuk. A vizsgálandó anyag már a tömegével is ellenáll. Es különben is az ember csak a saját fájdalmát ismerheti igazán — egy korszakét, egy nemzetét vagy másokét csupán csak vállalhatja.” A kötet Naphiány című fejezete ezeket a „saját fájdalmakat” tartalmazza. A szerző igyekszik szembenézni ezekkel a „fájdalmakkal”, kritikusan, nem ritkán öngúnnyal elemezni azokat, vagy közösségi problémaként, általánosítva választ keresni az ilyen „saját” kérdésekre. Ilyen jellegű írások a kubai jegyzetek, a szemétdomb kapcsán támadt gondolatok, egy meztelen cigánylány látványa kiváltotta eszmefuttatás stb. Az író állandóan jelen van a társadalomban, a kultúra alakításában, az irodalom egy-egy kérdésének megvitatásában. Elmondja gondolatait Szervátiusz Tibor Dózsájáról, Tornai Józsefről, Dobai Péter költészetéről, Szécsi Margit új verses kötetéről, bevezetőt mond Tompa László erdélyi előadóművész önálló estjén, elemzi kapcsolatait Illyés Gyulával, Veres Péterrel, bemutatja Konrád Sutarski lengyel költőt stb. A jelenlét, a felelősségteljes véleménynyilvánítás, a figyelmet a lényeges kérdések