Irodalmi Szemle, 1975

1975/7 - HAGYOMÁNY - Szombathy Viktor: Jókai-emlékek Komáromban

Elsőként is a friss, barna padlófesték illatát érezte. Mi magunk festettük be a keskeny hajópadlókat. Ha munka közben kipillantottunk az ablakon, időnkint átintegethettünk a Centrál szálló szemközti folyosójára: Róza néni, Jókai Róza, azaz Feszty Árpád özvegye mosolygott onnan felénk s megszámlálhatatlan pártfogoltjai, macskái, madarai közül Feszty Masa is, Róza néni leánya, a festőművésznő. Masa ma is sokszor megemlékezik ezekről az időkről; ha Pesten vagy Ögyallán megúnták magukat, hetekre beköltöztek a komáromi szállodába. A rendkívül okos Róza néninek könnyek szöktek a szemébe, amikor elújságoltuk neki, hogy a „Pápi”-nak újabb emlékszobája van a szülővárosában.

Mit Is őröztünk tehát e gazdag szobában:

Elsősorban Jókai álló Íróasztalát (szeretett állva is dolgozni, ha elfáradt az ülésben), a Jókai család sublótját, az édesanya rokkáját, asztali tükrét, ágymelegltőjét. Száz évig őrződött s most vitrinbe került néhány üvegpohár, porcelánedény, de gyönyörködhetett a látogató Jókai saját maga faragta sétabotjában (művészien tudott botot faragni), láthatta névjegyét, pénztárcáját s a Jókaival foglalkozó karikatúrák kis gyűjteményét. Három kisméretű képet — közöttük a balatonfüredi nyaralóból való balatoni kilátást — a költő maga festett: kellemes akvarellek voltak, aminthogy rajzkészsége is kitűnő volt Jókainak. ,

A nagyméretű olajképek közül — ezek az Aranyember, Timár Mihály, azaz Domonkos János táblabíró hagyatékából kerültek elő — kiállíthattuk a Tengerszemű hölgy képét s magának az aranyemberré vált hajótulajdonosnak, gabonakereskedőnek, Domonkos Jánosnak arcképét. Pirospozsgás, zsinóros zekéjű úr tekintett a látogatóra és bieder- meier-bájosságú leányzó mosolygott le a falról. Ámde megmentődött Domonkosék néhány finom bécsi porcelánja éppúgy, mint Jókai feleségének, Laborfalvy Róza színművésznőnek több személyi tárgya.

A szekrényekben a nemzeti Díszkiadás teljes sorozata, műveinek sok idegennyelvű fordítása és számtalan könyv, amely a költőfejedelemmel foglalkozott. A gyűjtemény nem volt teljes — időnkint pótoltuk a hiányt. Néhány kézirata a legbecsesebbek közül való volt: négyrét vágott papirosra lila tintával írt, igen olvashatóan, gyöngybetűkkel; alig-alig javított a szövegen. (Nem úgy mint Mikszáth, akinek kéziratait csak erre külön betanult szedők tudták szedni, írása égnek futott, a betűk pontozása, vesszőzése pedig hiányzott, néha úgy kellett kitalálni: „örök-öt irt-e vagy őrök”-et a Nagy Palóc). ^

Nagyon érdekes olvasmányul szolgált az a néhány irat, amit az álló íróasztal üveglapja alá helyeztünk: Jókai születési bizonyítványa s dicsérő levele a koppánymonos- tofi borról, iskolai bizonyítványainak egyike (eminens volt mindig!), egy adóslevele (mindig sokat keresett s mindig voltak anyagi bajai), Laborfalvy Róza szerződése a Nemzeti Színházzal, Jókai kérvénye a HON című lap megindítása ügyében.

Egyszóval igen gazdag kiállítás volt ez, még Szabó Dezső, az író Is meg volt vele elégedve, pedig egy látogatásakor végigveszekedte-morogta az egész Komáromot. A halott Jókaira azonban már nem haragudott: egekig emelte. Móricz Zsigmondot pedig magára kellett hagyni a szobában, egyedül akart maradni Jókai emlékével.

Csak a szép, remekbe készült biedermeier íróasztal nem volt a Jókaié, amelyet a szoba közepére helyeztünk. Számos képpel együtt Ógyalláról örökölte a Jókai Egyesület, Konkoly—Thege Miklósnak,_ a nagy csillagásznak hagyatékából került elő. Viszont igen ideillett a két párnás székkel együtt.

Cukál úr esze nagyot villant. Famulusom és helyettesem a múzeum igazgatásában a fejét csóválta:

— Ez nem lesz így jó, kérem, ez az asztal.

— Mi nem lesz jó benne?

— Ha a Konkoly-Thege bútorának mondjuk.

— Pedig az! Nem csalhatunk.

Az íróasztalra illesztett magyarázó cédula azonban hamar eltűnt a zöld posztóról. Cukál úr az egyéni rendezés útjára lépett. Valahányszor ő maga vezette be a látogatót az áhítatot keltő szobába, szeretettel simogatta meg az asztal sima lapját:

— Ez pedig Jókai íróasztala.

Mindenki elhitte. A bátrabbak ezt kérdezték:

— Szabad melléje ülni?