Irodalmi Szemle, 1975

1975/7 - HAGYOMÁNY - Szombathy Viktor: Jókai-emlékek Komáromban

Cukál úr kilesett az ajtón, összehúzta vállát:

— Hát, ha senki se látja ...

A bátor látogató maga alá húzta a biedermeier széket és az Íróasztal mellé telepedett. S mivel toll, tinta, kalamáris is fénylett az asztalon (el nem képzelhettem, miért újítja meg oly szokatlan lelkiismeretességgel Cukál úr időnként a tintát) — a látogató elővett egy képeslapot, vagy megvásárolta a szoba fényképét, s már írta Is:

„Itt ülök a Jókai íróasztala mellett, innen küldöm üdvözletem.”

Csak egy fél esztendő múlva tudtam meg, hogy Cukál úr szerényen, ezért a dicsőségért, mindig zsebrevágott némi pót-baksist.

S most, utólag, töredelmesen bevallom: nem szóltam semmit a kegyes csalásért. Nyilván megbocsátotta Jókai lelke is, miként váltja végül söritalra Cukál úr a Konkoly— Jókai asztalt.

A második számú Jókai-emlékszoba a háború végéig őrizte a Komáromi Fiú emlékét. Aztán jött az ostrom, s minden összedőlt. A szoba berendezése eltűnt. Összekeveredett az ostrom törmelékeivel.

Abban a kitüntetésben volt részem, hogy néhány esztendővel ezelőtt én nyithattam meg a Kultúrpalota földszintjén — akkor már a Dunamenti Múzeumban a harmadik emlékszobát, sorrendben tehát Jókai hatodik komáromi szobáját. S mert évekig kétségbe voltam esve, mi minden veszhetett el a „front alatt”, borús érzésekkel léptem be a kiállítás termébe — ahol egykor a római gyűjteményt őriztük —, előre felkészülten arra, hogy aligha találkozom a Jókai-gyűjtemény régi darabjaival.

Aztán döbbenten pillantottam Kajtár József barátomra, a múzeum mosolygó igazgatójára:

— Minden megvan! Sőt több, mint a mi időnkben volt.

Hogyan kaparták elő, miként porolták le, mi módon őrizték: az ő titkuk s tehetségük.

A hatodik szoba új fényben tündökölt. S később egy Lehár-gyűjteményt is csatoltak mellé, hiszen Lehár is Komáromban született.

És most, hallom, nemsokára megnyílik a hetedik szoba is, a negyedik emlékkiállítás. De már nem a palotában, hanem új, tágasabb helyiségben, a szerb templom udvarán, ott ahová Timár Mihály csontjait is temetik.

Együtt lesz tehát a regényhős és a meseíró.

Olyan kerek, szép történet ez, oly teljes happy endinggel, hogy maga a Komáromi Fiú sem találhatta volna ki jobban.