Irodalmi Szemle, 1975

1975/4 - Gál Sándor: Jelentés a folyónak (regényrészlet)

hetővé váltak. Két lépés a székek között. A széktől az asztalig. S az anyja jólismert hangja:

Áll a baba, áll,

Mint a gyertyaszál.

S az első tétova, botladozó lépések után az öröm és a biztatás:

Jár a baba, Jár,

Mint a kismadár.

Andriska elindult. Apró, botladozó lépésekkel. Néha összeakadt a lába, nagy puffanással esett hasra, de feltápászkodott, megkapaszkodva mindenben, amit elért, elérhetett. Csak nagyon ritkán bőgött, ha járnitanulás közben hasnavágódott.

— Kemény ember lesz belőle — mondta özvegy Szőke Sándorné.

— De mikor olyan vékony csontú szegénykém.

— Nem a csont vastagságán múlik az — oktatta unokáját a szüle, hanem az akaraton. Na, gyere, gyere kincsem, kicsi csillagom — szólogatta a botladozó emberkét.

És András ment. Végigterült a földön, felállt, s újra elindult a hívó hangok felé. Szemében a tárgyak egy-egy lépés közben el-elmozdultak a helyükről. Ha megállt, a tárgyak mozgása megszűnt. Belekapaszkodott a szék szélébe, pihent, s felnézett a petróleum-lámpára.

A tűz után Csillagék a szülével együtt Alvégi Köves Józseféknél húzták meg magukat. Náluk volt a legtöbb hely. Itt így három asszony vigyázhatott a kicsire, hárman végezhették a kinti és a benti munkát.

Andris pedig az asszonyok hívására-biztatására egyre bátrabban emelgette lábait. Ismerkedett a föld göröngyeivel. Kezén, lábán, arcán a tárgyakkal való találkozások nyomai: friss és hegedőfélben levő sebek, horzsolások. Mindegyik egy-egy új tapasztalat csillagképe. Hatalmasra nőtt előtte a világ — a szobát az udvar váltotta fel, amely tele volt mozgó, ismeretlen lényekkel. A fekete macskát már korábbról ismerte, a kutyát is látta, de most a kutya jelentősebbé, rangosabbá lépett elő. András a küszöbön állva sokáig figyelte a földön fekvő kutyát, mozgó fülét, amely még álmában is jobbra-balra fordult. A kutya határozottan tetszett Andrisnak. Ha állt, akkor is, ha feküdt, akkor is. De leginkább, ha két hátsó lábára ült és fejét egy kicsit oldalra billentve András botla- dozását kísérte figyelemmel. Ilyenkor András roppant igyekezettel magyarázott valamit, de bugyborékoló gö-gö-i és gö-brü-i a kutya és a felnőttek számára egyaránt érthetetlenek voltak. András ezen előbb meglepődött, majd elcsodálkozott. De meglepődése és elcsodálkozása alig tartott tovább egy másodpercnél. Oj gögö-t és gö-brü-t kiáltva elindult a kutya felé, de a lépcső alján elesett. Beverte a fejét, púp nőtt a homlokán, amely nemsokára megkékült. Bőgött egy sort. Egyrészt a fájdalom miatt, másrészt, hogy nem sikerült elérnie a kutyát.

Evés után az anyja lefektette és hideg kést szorított a homlokán nőtt púpra.

— Jobban vigyázhatnál rá — mondta akkor özvegy Szőke Sándorné Sárának.