Irodalmi Szemle, 1975
1975/10 - Mikola Anikó: A régi kerékvágás
agyvelejük súly és fejlettség szempontjából nagyjából megegyezik a cápa agyvelejével, s miután az újszülöttek erős és fejlett fogazattal jönnek világra, az első pillanattól fogva mesterségesen kell táplálni őket. A lakosok most már szinte állandóan az utcákon tartózkodtak, mert a tömegben nagyobb biztonságban érezték magukat, s így legalább volt kivel megosztaniuk gyötrő kétségeiket. Ojra és újra felmerült a kérdés. Mi lesz velünk? Semmi — mondta egy javíthatatlan optimista —, szépen felneveljük a kis cápa- farkúakat, s ha az agyuk nem lesz képes magasabbrendű ismeretek befogadására, majd dolgozni tanítjuk őket. Elvégre emberi kezük van és kosarat fonni, lámpaernyőt készíteni láb nélkül is lehet. Csak azt tudnám — töprengett valaki — honnan tudják az orvosok, hogy az agv- velő, meg a bélcsatorna, meg a többi izé... Csak nem boncolták fel valamelyiket? Miért né? Itt egy új jelenséggel állunk szemben, amit alaposan meg kell ismernünk. Ember! Maga nem tudja, mit beszél! Hiszen ez homlokegyenest ellenkezik a humanizmus eszméivel! Köpök a maga humanizmusára. Én a legszívesebben egy szép tágas tömegsírt ásat- nék nekik. Elfelejtik uraim, hogy itt emberi teremtményekkel állunk szemben, akik ha némileg különböznek is tőlünk, mégiscsak emberek. Értelmes lények. Legalábbis derékig. Deréktól lefelé pedig cápák, és ez itt a lényeg! A város lakossága nemsokára két pártra szakadt. Az egyik azt hirdette, hogy az új típusú élőlény ember, a másik pedig cápa volta mellett szavazott. Utcai botrányok, nyilvános, hangos veszekedések törtek ki, sőt már verekedésre is sor került. Soha senki nem hitte volna, hogy ekkora fejetlenség uralkodhassék egy városban, amely a rend, a tisztaság és szervezettség példaképe volt. Egyre-másra nyíltak meg a „Szerencsétlen apá”-hoz címzett kocsmák, ahol éjjelnappal folyt az italmérés. Az utcákon hullámzó tömeg miatt leállt a járműforgalom. A babakocsigyár kerekeken guruló úszómedencéket kezdett gyártani. A járókelők leköpdösték a terhes asszonyokat, pedig azelőtt mindenki mosolygott rájuk és idegenek érdeklődtek minduntalan az egészségi állapotuk felől. Az elkövetkező hónapokban az Estike kissé zavaros és egymásnak ellentmondó híreket közölt a jelenségről, amelyek egyrészt megnyugtatták, másrészt megrémítették a lakosságot, különösen azokat, akik a sorok között is tudtak olvasni. A hírek szerint a cápaemberkék — számuk immár hatvanezerre rúgott — kiváló egészségnek örvendenek, s igaz ugyan, hogy értelmi képességeik kissé korlátozottak, de bámulatos intenzitással növekednek és erősödnek. Bizonyos okoknál fogva a szakemberek jobbnak látják elkülöníteni őket a családoktól, s jelenleg a város nagyobb, úszómedencével rendelkező sportcsarnokaiban rendeztek be számukra nevelőintézetet. Miközben az újság ilyen óvatosan és tapintatosan közölte olvasóival a legfrissebb híreket, másféle, megbízható forrásokból származó hírek is szárnyra kaptak, amelyek nem hagytak kétséget afelől, hogy katasztrófa fenyegeti a várost. A kisdedek ugyanis életük harmadik hetében elutasították a tejnemű táplálékot és húsevésre tértek át. Ennek szükségességére pedig leharapott ujjak és felszürcsölt vértócsák figyelmeztették a gondozókat. A családtól való elkülönítésnek is szükségszerűen be kellett következnie, mert a cápaemberkék a játék hevében súlyos sebeket ejtettek idősebb, de gyengébb fizikumú testvéreiken, sőt két ízben az is előfordult, hogy szétmarcangolták őket. Az elkülönített cápaemberek körüli munkára már csak a legelszántabb emberpártiak mertek jelentkezni. A cápapárt képviselői közben nyilvános nagygyűléseket szerveztek, rémhíreket terjesztettek és azt sem felejtették el hangsúlyozni, hogy ők azok, akik még idejében szóltak, sajnos, semmi foganatja sincs, amíg a hitetlenek a saját bőrükön nem tapasztalják a veszélyt, csakhogy akkor már késő lesz. De tiltakozó nagygyűléseket rendeztek az emberpártiak is, ahol nyilvánosan elítélték a pánikkeltés eme eszközeit, és merész javaslatokat fektettek papírra a cápaemberekkel való békés együttélés megszervezésére.
