Irodalmi Szemle, 1975
1975/10 - Zs. Nagy Lajos: Versek
Zs. Nagy Lajos nád a házam teteje havazik Bejönnek hozzám a lovak, a lombok és a rétek, a varjas egek, zúzmarás kőszentek is beférnek szobámba, ahol jó meleg éghajlatot teremtek: besurrannak a feketén virágzó téli kertek. Abból tudom, hogy odakint már elpusztult az Éden, hogy egy sereg pacsirta szól csilláron, Írógépen, teámba kortyol egy tehén s egy betlehemi bárány, kávémat felhörpinti a most érkező szivárvány, a könyvespolcaim alatt melegszenek a gépek, s virágaim közt alszanak a náthás főgépészek, Mert pergamenről álmodék, most pergament küld rá az ég. Fehéren, fénylőn: védtelen fejére hull a végtelen. Pucéran, pőrén, portélén havazik rá a förtelem. Csicsijja csákós gyermekek, zizegjetek és zengjetek, aludjatok vagy hagyjatok magamra, mert ma meghalok, mert pergament szór rám az ég, hizlalt angyalkák seregét szórja hajamra álnokul, fejemre templom tornyosul. Fehéren, fénylőn, szertelen. Itt állok talpig fejtelen. a büszke űrpilóták is belépnek lila orral, s én rumot is kerítek és kínálom forralt borral a kedves vendégsereget, míg kint zuhog az átok és jégbombáktól ragyogó a gyöngyvirágos árok. Jöhetnek hozzám a lovak, a fecskék és a fácskák, a cincogó egerek és didergő, árva kályhák ... S bár nád a házam teteje, itt bévül jó meleg van. Hát hess el róla, cinege! Kapsz helyet e tavaszban. ülnek a költők Ülnek a költők egyedül hársfaillatban konyakos kupicák közt ámuldoznak a kiürült csillagrendszereken az elipszisek behamuzott peremén csodálkoznak a lányokon íme még vannak lányok öregasszonyok is sőt öregemberek szakállasok életerőtől dagadó aggok ... Ülnek a költők egyedül szamócás fövenyen heverésznek cigarettájuk parazsát nézik az égen döbbenten látják a göncölszekér is ott van a fiastyúk is az esthajnalcsillag is ott tündököl még ahol akkor nemrég.
