Irodalmi Szemle, 1975

1975/9 - FIGYELŐ - Egri Viktor: Tallózás új könyvek között (II)

száll az apjával és makacsul megismétli szörnyű vádját.

A nyíregyházi ipartestület jegyzője, az urakhoz törleszkedő, piócatermészetű Mi- kecz József, aki „mellékesen” a hírlapírást űzi, a nyírségi dzsentrivilágnak Pu- czér Jóskája talán a legautentikusabb Krúdy-figura. Uszít, törleszkedik, minden szava mérget fröccsent, a per után nyomorba jut, „barátai” cserbenhagyják és a nyíregyházi zsidók könyörülnek meg rajta, pénzt gyűjtenek számára, hogy nyomdástul Pestre költözhessen. Hálából Ébredünk! címmel lapot indít, de ez a legvadabb antiszemita hangnemben írt lap, a vérvád teljes csődje után nem talál olvasót, és egy hónapi uszítás után megszűnik. Puczér Jóska ismét nyomorba jut és öregségére kénytelen visszaköltözni Nyíregyházára.

Krúdy regényes korrajza a teljesség benyomását azért kelti, mert ugyanolyan népes számban és nem kisebb jellemfestő erővel vonultatja fel a másik tábort, az egy évig börtönben sínylődő, rituális gyilkossággal megvádolt zsidók elfogulatlan bíráit, a per tarthatatlanságát bebizonyító védőket, a Tiszából kifogott hulla megvizsgálására vállalkozó egyetemi tanárokat, köztük a „medvekülsejű, mogorva, többnyire hallgatag”, magyarul nehézkesen beszélő, galambősz Schen- thauer tanár urat, aki hosszas előadást tartva végül odavágja:

„A dadai hulla Solymosl Eszter vala!”

A Tiszából kifogott holttest nyakán nem volt vágás, a tizennégy esztendős eszlári cselédlány nyilvánvalóan a rossz bánásmód miatt ölte magát a folyóba. A vérvád összeomlott és ezt az összeomlást egy sereg tanú siettette, köztük a „fu- volázgatő, ábrándos” tiszalöki gyógyszerész, a lábbaja miatt botra támaszkodó Zurányi perdöntő vallomásával.

Eötvös Károlyt, a pör leghíresebb védőjét is remekül mutatja be Krúdy, de Eötvös három kötetes emlékiratainak ismeretében kétségbe kell vonnom, hogy a rituális gyilkossággal megvádoltak felmentésében nem sokkal volt több része, mint Szalay Károly fiskálisnak, aki a zsidók elítélését követelte. Krúdy szerint a védelem igazi vezére a „fllozófkedélyü, bölcsességre és olvasmányokra berendezett” Heumann Ignác nyíregyházi ügyvéd volt, aki elsőnek vállalta az eszlári zsidók védelmét, s ezzel jóakarói szerint pompás ügyvédi irodája hírnevének ártott, s akit a városban éppen úgy üldöztek a „sakterperben” vállalt szerepe miatt, akár a vádlottakat.

A védőügyvédek mindennapi tanácskozásain Heumann szövegezte meg azokat a kérdéseket, amelyeket ügyvédtársai a tárgyalás folyamán feladtak. Heumann nem hagyott hátra emlékiratot, a kortársak szerint azonban „lelke volt a hadjáratnak, amelyet a sötétség és butaság ellen vívott az emberiség az 1883. esztendőben. Nagy lélek, amelyet a sors a poros, akácfás Nyíregyházára helyezett, hogy a percben helyén legyen, amikor az emberi felvilágosodottság megint középkori éjszaka lepte meg. S egy másodpercig sem tévedt el a sötétségben.”

Bár valóban Heumann volt a védelem legfőbb támasza és mozgatója, hiszen ő ismerte a legjobban a per szereplőit és a bírákat is, ám Eötvös országszerte megcsodált műveltsége, nagy ügyvédi gyakorlata és szónoki képessége kellett, hogy közel hét órát tartó védőbeszédében minden bizonyítékot, amit a rituális gyilkosság kezére adtak, pozdorjává zúzzon, és megdönthetetlen érvei súlya alatt a bíróság meghozza a felmentő ítéletet.

(Krúdy itt csupán a feljegyzései során többször emlegetett liberális Tóth Béla, budapesti hírlapíró jegyzetelt idézi.)

Bizonyára nem lesz érdektelen, ha megemlítem, hogy Krúdy regényes korrajza 1931 március elsejétől kezdve 101 folytatásban jelent meg a Magyarország című napilap hasábjain. Aligha írható a gazdasági válság számlájára, hogy korabeli kiadó nem vállalkozott A tiszaesz- lári Solymosi Eszter kiadására, és könyvalakban csak most jelent meg először. Az ok: a magyar középosztály, a dzsentrivilág alkonyának kendőzetlen rajza semmiképpen sem lehetett ínyére a fasi- zálódó ország vezetőinek, de nem kellett az akkori olvasótábor nagyobb felének sem.

A perről Sándor Iván Tiszaeszlár címmel dokumentumdrámát írt, amelyet 1967- ben a Miskolci Nemzeti Színház mutatott be. A szerző az események egykori színhelyét bejárta, beszélt az öregekkel, akik a per évében, 1883-ban születtek, köztük olyannal, akinek valamely családtagja részt vett a főtárgyaláson, találkozott Farkas Gábor, az egykori tiszaeszlári községi bíró, Bory József vizsgálóbíró unokáival is, akik nagyapjuk elbeszélése