Irodalmi Szemle, 1975
1975/9 - Chňoupek, Bohuslav: Ezüstpénz
Bohuslav Chňoupek ezüstpénz Ha ezen a földön hasonlít valami az örökkévalósághoz, akkor a Kárpátok csúcsai. Nem tudni, hol kezdődnek, hol végződnek. A Kárpátok közepe táján, a lengyel határ mentén bújik meg Lukó. Eldugott kis falu egy félreeső völgyben. Néhány faház, tetejük megfeketedett, füstös gerendák, patak. Itt élek én, Ivan Rohal, szövetkezeti tag már több mint fél évszázada. Ezt jegyezze fel. A falu végén levő, valamikor különálló település igen költői nevet viselt. Ma már hozzácsatolták a faluhoz. Csak az isten a tudója, miért hívták Venécének, mert hiszen annyi költői sem akadt itt soha, mint körmöm alatt piszok. Mert ahogy az én nevem Rohaf, úgy fütyült Lukóra, meg Venécére, meg az egész keletre az Úristennel egyetemben az összes rendszer, ahány csak váltotta egymást. Hiszen valamirevaló út sem veze tett hozzánk. Azért vert nálunk tanyát az ínség, mint mindenütt keleten. Ha elmegy a bártfai múzeumba, régi krónikákat talál, azokban meg van írva a hajdani élet pontosan. Lakodalmak és csapások, pusztító tűz és pusztító víz, halál és keresztelő, szép sorrendben az események, egyik a másik után. Elmentem és átlapoztam. El sem hiszi, hogy csak Masaryk alatt mit jegyzett fel a szomszédos völgyből való egyik vén krónikás: Mifelénk mindig csak fekete, otthon dagasztott fekete kenyeret ettek, árpából meg zabból dagasztották, mert rozst meg búzát egyáltalán nem is vetettek, és búzát nehéz volt szerezni, a pénz igen vékonyan csordogált, keresethez jutni nem lehetett. Az emberek erdei gyümölcsön éltek, egész nyáron szárították a körtét, almát, szilvát, elrakták télire, gombát szedtek, és zabkását főztek. Otthon szőtt ruhában jártak, maguk varrta bőrbocskort húztak a lábukra .., Egy másik krónikába — szintén az első köztársaság idején — lemásolták egy tanító levelét, amit haza írt, amikor büntetésből ide helyezték. Szalmatetős faházak, a döngölt padlót egy héten egyszer bekenik agyag és tehéntrágya keverékével, az ablakok tenyérnyi nagyságúak, a tűzhely nyitott, kémény helyeit nyílás van a tetőn, mindez embernek hajlék, jószágnak szállás, a tüdőbaj melegágya. Egy szobában sokszor nyolc-tíz tagú család is tartózkodik és alszik. A babonás asszonyok a szemetet a sarokba söprik, s csak nagy ritkán viszik ki. Azonkívül a szobákban kotlósok és ludak ülnek tojásokon, s némely helyen nyulat és tengerimalacot is látni a szobában. A tyúkok az ágyban tojnak. Télen a krumplit az ágy alatt tartják. Megtörténik, hogy ha a tehén télen borjazik meg, és az istállóban hideg van, a kisborjút beviszik a szobába, sőt néha a beteg tehenet vagy bárányt, malacot és a kiskecskét is. Olyankor aztán a szobában annyira párás a levegő, hogy a falak, az ajtó, az ablakok teljesen vizesek. Az istálló a szoba közvetlen szomszédságában van, a trágyadomb az ajtó előtt, a trágyalé szétfolyik az udvaron. Az ilyen hajlékokban télen az asszonyok és a gyerekek szenvednek a legtöbbet, ki sem alusszák magukat rendesen. Az ilyen szobákban csak a virágnak van Jó. sora... de virágot e vidéken feltűnően keveset látni. Egész falvak csak a patak vizét isszák, ritkaság a kút. A szomszéd faluban a tanító kolléga kutat akart ásni s majdnem elkergették. Utak alig vannak. Egy másik kolléga mondja, hogy olyan faluban lakik, ahonnan csak másfél napi kocsikázás után lehet
