Irodalmi Szemle, 1975
1975/8 - Szitási Ferenc: Levél helyett egy költőnek (vers)
— Az énekkarvezető ideges volt. össze-vissza beszélt mindent a zene szépségéről, fontos társadalmi szerepéről... Ez is mondott valamit, az is mondott valamit, aztán hazamentünk. Otthon aztán mégis gondolkodtunk a dolgokon, s úgy általában a világ dolgain — hangzik az otthoni visszaemlékezés. A karvezető ugyanakkor álmatlanul hánykolódik, s zenei könyvekkel, egyéb szak- irodalommal álmodik, illetve alig alszik. Reggelre nagyon keserű szájízzel ébred. Hamleti kérdések gyötrik őt. Elhatározza, hogy abbahagyja az egészet. Nincs semmi értelme, de már nem tudja abbahagyni. Már újra a szakmai problémák foglalkoztatják, s ezzel egy lépéssel előbbre jár az éneklő kollektíva előtt. A közösség pedig már kényszeríti. Visszaút nincs. így függnek össze a dolgok. A zenében csak előre lépni szabad! Az énekkar szervezésében is. A legtöbb énekkar, ha egyet visszafelé kényszerül lépni, a másik lépést visszafelé már rendszerint nem bírja ki. Meghal, felbomlik, elvész. A karvezető így fokozott idegességgel megy a következő próbára, de táskájában ott lapul egy „csodálatos” népdal, egy ..csodálatos” kánon, és a próba is „csodálatosnak” ígérkezik, mert megint többen vannak. Mindnyájan megizzadnak. A dal szépségét sorról sorra közösen fedezik föl. A próba szünetében elhunyt tanítókról beszélnek, akiknek emlékét a dalok, a megfakult melódiák őrzik. A karvezetőnek a dallamok és melódiák gyanúsan kocsmaízűen hangzanak, s abban is kételkedik, hogy a kántortanító úr tanította be őket, de ez a visszaemlékezés a fél évszázaddal ezelőtt élőkre mégis nagyon szép. Tisztelettel bólogat, s könnyekig meghatódik, hogy az élet szakadatlan folyásában rátalált egy fonalra, amely valahol a meg- határozhatatlanon túl egybefogja esendő akarását a hagyománnyal, a jelennel, azokkal a lelkesedő, kérges kezű jóemberekkel, akik most körülötte vannak, s a zene jóvoltából valahogy egy olyan dolognak a részese, amely kiterjedésében túlnő egy emberöltőn, s talán egy egész emberöltő is kevés rá. Az emberek vidáman távoznak a próbáról. Most már fiatalok is vannak köztük. Hazafelé a legkedvesebb dal melódiáit dúdolják, mintha a próba tovább folytatódna. A melódiák úgy pattannak ki belőlük, mint téli égboltra a csillagok. Most nincsenek csillagok. A falu felett is éppen olyan szürke, tejszlnű az ég novemberben, mint a városok fqlett, mégis egy kicsit más lett az élet: tartalmasabb, szebb. Az énekkar többszólamú művet próbált, s a dal több szólamban szebben hangzik. (Ekecs, 1943) — költő. Hosszabb ideig tanított Nagylégen. Jelenleg tanfelügyelő Dunaszerdahelyen. Az Egyszemü éjszakában bemutatkozott költők csoportjához tartozik, önálló verseskötete a közeljövőben jelenik meg Hullámverésben címmel. levét helyett egy költőnek Szitási Ferenc Ez itt a föld Dunnát tollaz belőlünk a táj s hull majd ránk nem olvadó fekete hó itt élünk rajta szemüveg nélkül alig látunk nyár van tél van kísérletezik bennünk a halál------s zép lesz domborodni a lét fölött ha fázni fogsz gondolok rád jószívűek a kövek Ez itt a tüdőnk élünk időnként helyet cserélnek sírköveink
