Irodalmi Szemle, 1975
1975/6 - L. Galy Olga: Három vers
L. Gály Olga áprllia csak a miénk Miért mondják, hogy az április vidám, bolondos hónap? Nem látják, hogy a könnyei mily sűrű-búsan hullnak? Olyan szegény, mint cirkuszok meszes képű bohóca — májust nyekerget hegedűjén, s benne zokog a nóta. Ügy érzem én is, április van valahogy mindig bennem. Orvul settenő zord szelek tépázzák dalos kedvem. S ha megszólal a hegedűm — oly furcsán szól a dallam. Tán áprilisi tréfa ez? Segítség! Mást akartam ... Gyere — éljünk át együtt valamit. Mindegy: csillaghullást-e, falevelek sustorgását a könnyed délutáni szélben, vonatrobogás zaját vagy gyermek kiáltását az ablakunk alatt. Csak az a fontos: közös legyen az élmény, tiéd s enyém. Hogy érezzük a pillanat varázsát, azt, ami csak a miénk. Amit később — holnap, egy hét, vagy tíz év múlva egy ihletett, csendes órán úgy vehetünk elő, mint bársonnyal bélelt tokban őrzött ékszert, és felmutathatjuk, te vagy én: Emlékszel? Akkor — akkor susogott úgy a lomb, akkor dübörgött át az a vonat, s az a gyermek, ki akkor kiáltott, vajon hol lehet ma? Valahol él, örül, vagy tán éppen víg gyermekségét óhajtozza vissza, s nem sejti, hogy az számára elveszett. Csak itt, a mi szívünkben maradt egy villanásnyi fénye: egy csengő hang az ablakunk alatt. Osszuk szét most e csengő csodát azok közt, akik akkor nem gondoltak a jövőre, 6s most a múltban tapogató kézzel keresnek valamit, ami akkor kedves volt, közös volt, s ami most már soha le nem téphető gyümölcsként int a reményfák ágain azoknak, akik a dombról visszanéznek. szomorú angyalok Időtlen idők óta élek, mégsem ismerem magamat. Szájam öblébe ismeretlen tengerekről hajóznak a szavak, s árbócrúdjaikon furcsa, új zászló leng: az indulat. Karóba húzott lélek meddig és mire jó? Egy van csak örök s erős: az energia, a mindig volt s mindig való. Föld és ég — mennyi titkot s mennyi istent rejteget. Iránytű nélkül a magadét hiába keresed. A néger isten bőre fekete, s angyalainak szeme is fekete arcból ragyog. Miért szomorúak mindig az angyalok? A fehér istennek hét bőre van. A fehér arcú angyalok szemgödreiben hideg csillagok ülnek. Lelkűk nincs. Az karóba húzva az isteneket őrzi, s néha hallom, amint a szélben vacog.
