Irodalmi Szemle, 1975
1975/3 - HAZAI TÜKÖR - Kozák, Ján: A fehér mén (befejező rész)
se tudott letagadni, leitta magát, s részegségében sok kellemetlen, ocsmány dolgot fecsegett össze, vádaskodásokat, melyek sértették őt. Felhánytorgatta Másának, hogy hideg hozzá. Az asszony ekkor vette fontolóra először a válást, azt hitte, ezt nem viseli el. Reggel a férfi, kialudva a részegségét, azt mondta, hogy rosszul érezte magát, hogy csak bánatában viselkedett ilyen értelmetlenül és ostobán, és hogy még mindig szereti őt, s végül is megpuhította a szívét. Azt mondta: „Bocsáss meg. Most is te vagy az egyetlen szerelmem.” Örökké azt emlegette Másának, hogy szereti, s egy ideig nagyon figyelmes és kedves volt hozzá. De az asszonynak jóformán sose volt elég ideje arra, hogy felejtsen. Amikor már úgy tűnt, hogy minden rendeződött, a férfi ismét szóbeszéd tárgya lett. Örökös hitszegéseivel annyira tönkretette őt, hogy teljesen közömbössé vált iránta. Mása eltompult. Számára már csak a gyerekek maradtak; nagyon szerette őket. Egyre inkább szüksége lett rájuk; tudta, hogy egyedül maradt. Ekkoriban ismerte föl először, hogy Szásának azok közül a tulajdonságai közül', amelyek tetszettek neki abban az időben, amikor beléje szeretett, az egyik jellemvonása egy kissé más, mint gondolta volt. Akkor mint nőnek egész kellemes és hízelgő volt neki, hogy Szása annyira szereti őt, hogy egy másik nőt és egy gyereket hagy el a kedvéért. Azt hitte, ennek nagy szerelemnek kell lennie, igaz szerelemnek. Aztán amikor egyszer beléhasított a felismerés, hogy Szásának egy fia is van, akiről jóformán szót sem ejt sosem, s akit tulajdonképpen nem is igen ismer, rendkívül kellemetlen érzés vette üldözőbe őt. Bántotta a dolog, s amikor már kiismerte a férfit, végül is egyszer elküldte a fia után. Ez a jellemvonása, ez a felelőtlen csapongása az életben s az állandó hitszegései sértették és megsebezték Mását. Szása ezzel tett tönkre mindent. Amikor egymással kezdtek itt járni, amikor még úgy vélekedett, hogy Szása más, mint az eddig ismert férfiak, Mása akkor valóban szenvedélyesen szerette őt. Abban az időben a legmélyéig kitárta előtte a lelkét, neki adott mindent, az életét is kész volt feláldozni érte. A férfinak áldozta magát, neki szentelte minden idejét, minden lélegzetéit. Amíg hitt neki, jó volt vele az ágyban. De aztán a megértésnek és bizalomnak azok a szép, valóban szép pillanatai, melyekben nőnek érezte magát, s amelyeket egy jó alvás követett, szertefoszlottak. Már nem volt képes arra, hogy teljesen a férfinak adja magát; ehhez szüksége lett volna valamire, valamire, ami nélkül nem tudott meglenni. Gyötrődött, amikor Szása elhagyta őt, s a szeretetét a gyerekekre vitte át. Kitöltötték az életét, de nem tették azt telítetté, hiánytalanná. Rettegett a magánytól és a sivárságtól, amely egyszeriben a társa lett. A lelke mélyén vágyódott valaki után; valaki után, aki férfi és barát, akit becsülhetne, akiben bízhatna, akivel osztozhatna minden rosszban és jóban. De sosem talált elég erőt magában, hogy új életet kezdjen. A gyerekek érdekében maradt Szása mellett. Ritkán látták őt, s talán éppen ezért, szüntelenül örültek neki. Amikor a férfi csak ideig-óráig tért vissza hozzá, s szerelemről beszélt, Mása sértve érezte magát. Ne beszéljen a szerelemről — ezért tapasztotta Szása szájára a tenyerét egy héttel ezelőtt, amikor maga ment a férfi után, s hosszabb kihagyást követően újra együtt aludtak; ezért fakasztotta könnyekre a szomorúság. De mégiscsak nő volt, s az a pillanat akkor túl erősnek bizonyult. Távol voltak azoktól a helyektől, ahol kölcsönösen sértéseket vágtak egymás fejéhez. Az ideutazásukat megelőző csúnya, nagyon csúnya napok után itt, ezen a gyönyörű vidéken Mása kipihente magát, erőre kapott, feloldódott, s szokatlan belső rend uralkodott benne. A nyers, érintetlen természet ölén feltámadtak benne az emlékek az ifjúság egykori szerelemteljes, gyöngéd pillanatairól. Sóvárgott utánuk ... Most, amikor már oly hosszú ideje feküdt mozdulatlanul a férfi mellett a szomszédos ágyon, s újra az eszébe jutottak azok az ellenszenves napok, az a hosszú idő, amit egymás mellett éltek le s amit eltékozoltak, nagyon kellemetlen érzés fogta el őt; úgy tűnt neki, hogy eltört a hátgerince. Átfordult a másik oldalára, bebújt a prém alá, s bámulta a sötétet. Hallotta, ahogy nagyon későn, éjfél körül megjött Mitya. Hallotta őket beszélgetni a szomszédban, a csikóst és Vaszilijt; együtt teáztak. Hosszú ideig az után, hogy újra beállt a csönd, még mindig nem aludt. Csak hajnalban szenderült álomba.
