Irodalmi Szemle, 1975

1975/3 - HAZAI TÜKÖR - Kozák, Ján: A fehér mén (befejező rész)

S erre Vaszilij nyomban kopogott az ajtón. Abban a pillanatban Másának úgy tűnt föl, hogy otthon van, a gyerekek a szobában hancúroznak. Kátya a szőnyegen, azon a gyönyörű, iramszarvas bőrből készített, h.mzett jakut szőnyegen ül, amely rendszerint a heverő mögötti falon függött; kis kalapácsával egy deszkát zörömből, amely végigfekszik az egész szőnyegen. Bódét tákolgatott, s Irina el akarta tőle venni a kalapácsot. Kitépte a kezéből. Mása rájuk ripakodott, mert nagyon kedvelte azt a szőnyeget. Egy szovhoz vezetősége ajándékozta Szásának, aki úgy megszervezte a földmérő munkálataikat, hogy két héttel előbb végeztek, mint várták volna. Mása mindig gondját viselte a szőnyegnek. Ezért haragudott most Kátyára. A kalapácska azonban szüntelenül kopogott.

Egész addig látta ezt a képet, míg csak meg nem hallotta Vaszilij hangját. Ekkor felocsúdott, s rájött, hol van, mi történt, s hogy a gyerekektől több mint ezer kilométer választja el.

— Jó reggelt — ismételte meg Vaszilij. — Föl kéne kelnünk, hogy megnézzük, abból a négy megmaradt fenevadból nem maradt-e valamelyik a vasban. Hármasban megyünk, Mitya pihenget. Fél tizenkettő lett, mire hazakeveredett.

— Már megyünk — mondta Burov. — Nem aludt, amikor Vaszilij ajtót nyitott. Feküdt és tompán bámulta a mennyezetet.

— Ma itthon maradok — szólalt meg Mása. — Rosszul aludtam, s egy kicsit belefájdult a fejem.

Burov, aki már fölkelt, hallgatagon pillantott a nőre

— Így lesz a jobb — mondta Vaszilij. — A tegnapiak után magának ez csak jót tehet. Ebéd körül megjövünk.

— Nem kellene inkább itt maradnom? — kérdezte Burov.

— Miért?

— Hogy nem érzed jól magad.

— Nem. Menj csak. Alszom egy-két órácskát, s rendben lesz minden.

— Jó — egyezett bele örömmel a férfi. Megkönnyebbült. Megváltásnak érezte, hogy egyedül mehet Vaszilijjal. A közte és a felesége közt levő feszültség mindig is feszélyezte őt, s most örült a levegőnek. Másának sem árt meg, ha néhány órát egyedül marad — gondolta. Biztosan hasznára lesz neki, s minden rendeződik újra. Fölöslegesen minek öntsön olajat a tűzre.

Amíg sietve magára kapkodta a ruháit — a szobában hideg volt —, az asszony hátat fordított az ágyon, és lehunyta a szemét. Burov tudta, hogy még nem alszik, de a konyhába menet vigyázva lépdelt, mintha nem akarná fölébreszteni őt.

— Hát akkor én megyek. Minden jót, Mása — szólt vissza csöndesen és bizalmasan az ajtóból. — Ne hozzak valami port a fejfájásra? Egy kis teát?

— Ne. Köszönöm. Aludni fogok — hangzott a válasz.

— Ahogy gondolod. De talán mégis be kellene venned valamit. No, minden jót — ismételte meg csaknem vidáman, még bizalmasabban, mint az imént.

Vaszilij ott ült az asztalnál és reggelivel várta őt. Szótlanul evéshez láttak.

— Azt hiszem, hogy Másának már ellenszenvessé vált ez az öldöklés — mondta Burov egy kis idő múlva. — Az a tegnapi minden volt neki, csak éppen kellemes nem.

— Nem aludta ki magából? — kérdezte Vaszilij. Forró kacsalevest szürcsölt tésztával; tegnap estéről maradt.

— Még mindig nem talált magára. Teljesen kihozta a sodrából ez az eset — válaszolta Burov.

— Nem lenne jobb, ha utána menne, ha elbeszélgetne vele, hogy föloldódjon kissé, ha már ennyire nyomot hagyott rajta ez a dolog? Ez a mészárlás.

Burov egy kis ideig töprengett, mit válaszoljon. Kevergette a levesét.

— Este beszéltem a fejével — mondta. Aztán felötlött benne, hogy a konyhában valószínűleg hallani lehetett a veszekedésüket, így hát az lesz a legjobb, ha .előrukkol az igazsággal. Már csak amiatt is, hogy mindenkinek a szemébe kellett tűnnie, hogyan viselkedett vele Mása, amikor tegnap hazafelé tartottak. Fölemelte a tekintetét, s egy pillanatra mereven Vaszilijra nézett.