Irodalmi Szemle, 1975
1975/3 - HAZAI TÜKÖR - Bunčák, Pavol: Két vers
Pavol Bunčák Pavol Bunčák köszöntése Pavol Bunčák a jelentős szlovák költő, a bratislavai Komenský Egyetem tanára, hatvanéves. E jelentős évforduló alkalmából üdvözöljük őt és kívánunk Neki erőt, egészséget és töretlen alkotókedvet. Ismétlés logom van hát végül a dolgokat valé nevükön nevezni Mi a nappal s mi az éj mi az álom s mi a kéj ámde nem önnönmagamban vagyok közöttetek vagyok elveszett széthullott az ég számára elbukott járókelő ahol többnyire néma idő előtt megöregedett gondfelhőzte csak részegen mosolygó arccal sietnek az alakok noha anyák szülték őket akik szépek lehettek a termés vágyától elvakult szemekben és az igazságos mint az eső mint a szél mint a vihar hogy kiderüljön végre az ég s az apák odaadón tolják a kerekeket mert az ember naponta gondolattaian s csak olykor-olykor dobja el a gyeplőt s ő maga ostorozódik meg egyes-egyedül s az ő meztelen megszokásból öltözetlen lelke mert az ki önnönmaga mélyébe lát aki megszokta a lejárást önnön szívének pincéjébe s értelme tetőjén a járást lelepleződnek néki az emberi alakok anélkül hogy tudomásul vennék teljes pucérságukat szivárvány-pehelyből kivetkőztetett csirkék ideológia nélküli hullák boncolóasztalon nemzetiségi szégyen nélkül vallás nélkül egy percig még nemzőszervvel szépséggel mely hirtelen értéktelen lett mert az ének amelyet rólad énekelnek s az emlék amelyet rólad mesélnek pacsirtahangon dalol az egekben egyedül vagy és porrá leszel újra Jogom van hát végül a dolgokat való nevükön nevezni s eldobni minden ismételhetőt kezet lábat jóllakott gyomrot midőn az ember feltalálta az emelőt s a föld csontjaiból kidesztillált hajtóanyagok tartályait más városokkal magánnyal és távolsággal s mindazzal amit elfelejtett apáitok végigéltek mi marad meg belőletek természetrajz nélkül ti munkához kikészített szerelemhez elkészített gépek és mindenki önnön szívének képe szerint és mindenki önnön szívének képe szerint s úgy hasonlítanak egymásra mint egyik ujj a másikára lenyomat szerint sem ismered meg a saját bűnödet már amely szép és ártatlan és abból áll csak hogy még vágyói valamire mindig vizek napok emberek áradásában
