Irodalmi Szemle, 1975

1975/2 - FIGYELŐ - Szuchy M. Emil: Sorsok és vallomások (Čapek Rablók-ja a MATESZ színpadán)

a második világháború. Bizonyára a szaktörténészek nemzetközi méretekben is vitatkozni fognak azon: vajon mindenkor a leglényegesebb mozzanatokat jelezte-e a szerző határkőként; a „súlypontok” egykor, a valóságban is azok voltak-e? Ügy véljük: az elkövetkező Vitákban perdöntő lesz az újabb anyagok mellett a megközelítési módszer, az aspektus stb. De a lényeges kérdések megítélésében szenzáció talán nem várható, míg a részletekben igen, mivel még memoárok megírása és megjelenése várható.

De az összefüggések bemutatása, elemzése nemzetközi igényű és méretű. Nem csökkentve annak értékét és érdemét úgy tűnik: Ránki György kötetének történelmi és szintézis-igénye máris meghaladta például R. Battaglia könyvét /A második világháború).

Ránki György e nagyszerű vállalkozásának értékét távolról sem csökkentjük, ha a szerző nyilvánvalóan kivehető népszerűsítő igényével összhangban annyit teszünk szóvá: éppen ez igény érdekében talán helyesebb volna világosabban tagolni, jobban szétválasztani, bizonyos egységekre bontani az összefüggések folyamatát. Tudjuk: a már ismert és ismertetett bonyolultságok miatt ez némelykor lehetetlen volt, vagy

— s az lenne a rosszabb — az egymásba fonódó jelenségek, mozzanatok stb. dialektikus kapcsolata széttöredezett volna, merevvé és mechanikussá válna, összetartozó láncszemek erőszakos, konstruált szétválasztása mindig nagy veszéllyel

— némi túlzással élve, „történelemhamisítással” — járna.

Ránki György objektív képet nyújtva

— legendákkal és mítoszokkal is le akart számolni. Könyve ezért is igényes vállalkozás.

Kovács Győző

Sorsok és vallomások

/Elemző sorok a Magyar Területi Színház legújabb bemutatójáról)

A komáromi közönség elismeréssel és biztató tisztelettel fogadta Karéi Čapek A rabló című vígjátékát.

A kiváló cseh polgári humanista író fordulatos játék keretében mondja ki ostorozó társadalombírálatát. A mű és az előadás — minden fogyatékosságától eltekintve — újabb bizonyítéka Čapek időtálló művészetének. Feltárul előttünk egy kor, amelyben dacos szembeszegülések, megaláztatások és önkények Jelzik a társadalmat. Ebben a világban a reménytelenség, a közöny fölvonja falait az egyén, ,a család, a társadalom köré. A színen a természetes é'ini-akarás és a babonás őrület vív egymással látványos csatát. Innen közelítve Čapek etikai magatartása, a modernet a régivel ötvöző dramaturgiai módszere felé, a mű jelentős írót mutat. Takáts Ernőd rendező Čapek gondolataihoz híven nem keresi a feltűnő színpadi bravúrt. Ügyel arra, hogy rendezése a cseh színpadi hagyományokra épüljön.

A drámabeli professzor és családja a polgári világ jellegzetes alakjai, akik görcsösen ragaszkodnak századunk első negyedének életmódjához és öröklött konvencióihoz. A mű többi szereplője is történelmileg hiteles. Čapek nyíltan, őszintén ábrázolja korát. Még a vétkezőket Is szeretettel rajzolja, ami rokon- szenvet vált ki a nézőből.

A szerző valamennyi hősének igazát kutatja. Sajnálatos, hogy a rendezés a professzor „tiltó és uralkodó”, „önző és parancsolgató” magatartását fölöslegesen túlozza, miáltal irigynek, aljasnak mutatja. Igaz, zsarnok ugyan a maga nemében, konokul ragaszkodik verdiktjeihez (ami legfeljebb okozója lehet bizonyos családi, vagy akár társadalmi konvenciók felszínre juttatásának!), de ez nem halványíthatja el Mimi és a rabló, a rabló és a társadalmi előítéletek közötti viszonylatokat, és nem is másíthatja meg a pontosan körvonalazott ča- peki szereplők jellemét.”.

Takáts Emőd rendezése jól hangsúlyozza a mű erényeit. A három felvonás helyett, a két részre való felosztást is elfogadjuk. Csak a befejező rész marad megoldatlan, fölöslegesen elnyújtott, színészileg megoldatlan. A szövegből több helyen húzni kellett vona, hogy a tömörebb színpadi valóság az előadás ritmusát is kiegyensúlyozottabbá tehesse.

A jól megoldott színpadkép és a jelmez (Platzner Tibor munkája) a játék és a dikció (egy-két esettől eltekintve) minden „teatralitást”, álromantikus illú