Irodalmi Szemle, 1975
1975/2 - Kozák, Ján: A fehér mén
— Remélem, időben leterítem — felelte Mása. — Ez tetszik nekem — bólogatott Vaszilij. — Magának biztos keze van, s Szásának szépen kivenné a falatot a szájából. Mása, nem akarja az én karabélyomat? — incselkedett az öreg Burovval, akinek a vállán csak sörétes puska lógott. — Hozzászoktam, hogy a sörétesből lőjek. A karabélyt meghagyom magának — mondta Mása, és a férjére mosolyodott. — Ma senki sem kaparintja el előlem a zsákmányt — szólalt meg Burov. — Minden idegszálammal érzem. Ma megszerzem azt a szarvast. Mása mereven, ezúttal mosolytalanul pillantott rá. Nem bírta elviselni a férfi magabiztos, öntelt meggyőződését. Ingerelte őt. Igen, gondolta felsóhajtva, marad minden a régiben. * Burov észre se vette a nő pillantását. A bozótot fürkészte. Alaposan megváltozott az elmúlt hét alatt, a szél és fagy lecsupálta az ágakat, a rejtekek itt nem olyan sűrűk, mint másutt. Télen, amikor lombtalanok az ágak, az ember tisztábban látja a vadat, s emellett nem is csap akkora zajt. Felhörpintette a teát, s miközben odanyújtotta az üres bögrét Mityának, aki a nyergen függő zsákba helyezte, Vaszilijra kacsintott. • — No, lássunk neki. — Égett a türelmetlenségtől, a fagyot mintha nem is érezte volna. Ismét útnak indultak. Óvatosan haladtak a ritkás, szépen behavazott bozótos szélén. Burov egyszer csak összerezzent, hőhullám öntötte el az agyát, miután szinte a lába alól berrent föl egy fogolycsapat, üveges zizegéssel sodorva le az ágakról a fagyott hóréteget. Amikor nem egészen fél óra múlva mély, nagy nyomok lánca tárult a szeme elé, ismét elállt a lélegzete. Vén, súlyos iramszarvas bika nyomai voltak. Itt-ott egy másik — szemmel láthatóan kisebb — nyomlánc keresztezte őket. A fényben a dér borította nyomok mélyén árnyékok lapultak. Néhány perc múlva Vaszilij csatlakozott Burovhoz, és odasúgta neki: — Nem hiszem, hogy a vadak nekivágtak volna a nyílt síknak. Széltében-hosszában ez az egyetlen rejtek, valáhol itt kell lenniük. Vigyázzon. Ha a bika a szarvastehénnel bajlódik, se lát, se hall. Kis híján ráléphet az ember. Burov bólintott, s az izgalomtól meg-megrándult az arca. Mása a csikós mellett haladt, s az ünő nyomait követte. Elöl a bozót balra hajló ékbe keskenyedett; mögüle előderengett a sík rónaság öble. Vigyázva nyomultak előre, elkerülték az alacsony, hó borította cserjéket, el a csene- vész nyírfák, füzek és lucfenyők csoportját, — ne csapjanak fölöslegesen zajt —, amikor hirtelen valahol előttük, ahová nem ért el jól a tekintetük, dobogás hangzott fel. Burov megragadta a sörétes puskát, hogy lövésre készen álljon, mihelyt megpillantja és célgömbjére veszi a vadat. Jó, kipróbált fegyvere volt, ejtett már vele mindenféle zsákmányt; s a dobogás, amely most elért hozzá, nem csak a fülében hangzott — szinte teleharsogta az agyát. Aztán észrevette Vaszilij jeladását, és sürgető, éles utasítást hallott: — Gyorsan! Gyorsan a fennsíkra! — Látta, hogy Vaszilij lova nekilódul és megugrik. A nyomába eredt. Hó borítottan, reménytől és aggodalomtól átjárva, hogy az iramszarvas eltűnik, mielőtt még célba vehetné, valahol elöl a gallyak között mozgást vett észre. Végre! Aztán fölismerte az állatokat, s csalódottan és dühösen elkáromkodta magát. „Lovak! Megint az az átkozott ménes!” Felindultságában is átvillant az agyán, hogy az állatok valószínűleg marakodnak, mert vad zűrzavar uralkodott közöttük. Kis csoportokban álltak, rugdalóztak és hangosan hörögtek és nyerítettek. Burov csak most tudatosította, hogy már előbb is hallott nyerítést és dobogást. Ügy vélte, hogy Mása és Mitya lova csap ekkora zajt, megriadván valamitől. A nő és a csikós azonban eltűnt a szeme elől, sehol sem látta őket. Nem értette, miért vágtat olyan veszettül Vaszilij a sűrűségen át, de robogott utána. A hördülések egyre erősebben hallatszottak, s Burov észrevette, hogy az ő lovát Is nyugtalanság fogja el. Hányta a fejét, hegyezte a fülét, s ő is fölnyerített. Burov szorosan tartotta a lovat a térdével, s az oldalába vágta a sarkantyút. Közben egy alacsony, szürkés árny vonta magára a figyelmét, felvillanóban a lovak csoportjai körül. Rögtön utána egy másik.