Irodalmi Szemle, 1975
1975/2 - Kozák, Ján: A fehér mén
— Farkasok! — kiáltott vissza Vaszilij. — Gyorsan! — Letépte a válláról a puskát Burov azonnyomban megfeledkezett az iramszarvasról, s egy új, az előbbinél is erősebb izgalom kerítette a hatalmába. Előrehajolt, cipője sarkát a ló vékonyába vágta, s az állat fölágaskodott. Burov bal keze a kantárt, jobbja a fegyvert markolta. Így robogtak a fennsíkra, melynek szélén, egy kissé odébb már jó ideje ott állt Mása. ■ A nőnek megriadt a lova, s volt mit tennie, hogy a kantárt tartó kezével és a térdével megfékezze őt. Elsőként látta meg, mi is történik. Amíg a csikós a cserjés mélyébe hatolva átcserkészte a helyet, ahol az iramszarvas tehén legelt, Mása a tundra! rét szélén egy befagyott patakocska mellett várakozott. Onnan mintha csak nagyítón át figyelte volna a ménest, amely riadtan robogott a fényben fürdő tundrán. Mása jól látta, hogy a lópaták alól szálló, ^szétfröccsenő hó mögött farkasok rohannak. A vágtató ménes bele-belesüppedt a hóba, az ordasok viszont könnyedén futottak a fagyott jégrétegen, s gyorsan közeledtek a lovak felé. Amikor már csaknem a sarkukban voltak, a ménest vezető csődör előtt hirtelen két újabb fenevad bukkant fel s elvágta az állatok útját. A lovak megtorpantak és falkákba verődtek. Mása látta, hogy a nemrég még szabadon futó csikók egy szorosra vont gyűrű közepére kerültek, be a kancák közé, melyek feléjük fordították a fejüket és élő, hullámzó kört vontak köréjük. A kancák vadul hányták erős hátsó lábukat, taglózó patáik falat alkottak, amely lehetetlenné tette a farkasoknak, hogy a csikókra támadjanak. Aztán megpillantotta a csődört — a sötét homloksörényről tudta, hogy azt az ismertet, azt a győzedelmeset —, ahogy körbe- száguldozza a ménesét. Haragosan horkantva, patával-foggal rontott a támadó ordasokra. Mása látta, hogy egy fehéresszürke sarki farkast — csaknem olyan világos volt, mint a lovak színe — félreröpítenek a paták; közben egy újabb fenevad oldalról szökkenve közelebb, a mén hasába csimpaszkodott a fogaival. A csődör futtában lerázta magáról, s közben állandóan rúgásra lendült a patája. A napsütötte táj éles ragyogásától s az izgalomtól Másának elködösült a tekintete, s a vér hevesen tódult a szívébe, hogy a lélegzete is elállt. Sóbálvánnyá meredve állt ott puskával a vállán, míg csak lövés nem dördült. A nő arra fordította fejét, s Vaszilijt és a férjét látta előjönni a cserjésből. Ugyanakkor elvágtatott mellette Mitya is. Csak ekkor ocsúdott fel. Szabadra engedte a kantárszíjat, kezével megpaskolta a lovát, a sarkát a vékonyába vágta, s a paripa szélesre tágult orrlikkal, ordítva vágtatott ki a fennsíkra. A fárasztó, nehéz száguldás a vakító fennsíkon át Burovnak is könnyeket sajtolt a szemébe. Vaszilij karabélyának a dörrenését szinte nem is hallotta, s mintha a saját sörétesének a hangja is messziről ért volna a fülébe. Még mindig kábult volt. A farkasokkal viaskodó ménes képe sziétfolyt a szeme előtt. Vaszilij első lövése megriasztotta a falkát. Futásnak eredtek, csupán három vértől elvakított ordas támadott-rontott továbbra is a csődörre. Burov ismét célzott, ezúttal egy futó farkasra, amely a legközelebb volt hozzá. Keményen visszatorpantotta a lovát, s már éppen tüzelni akart, amikor a fenevad felbukfencezett. Vaszilij adott le rá egy lövést. Burov a kabátujjába törülte a szemét, s mikor a célgömbjére kapta a másik ordast, meghúzta a ravaszt. Látta, hogy a golyó messze a futó farkas előtt csapódik a hóba. Ismét célzott, de alatta ficánkolt a lő. Burov még két lövést adott le. Kétszer fütyült át a golyó a levegőn, kétszer fröccsent szét a hó aprócska szökőkútja. Csak amikor harmadízben húzta meg a ravaszt, bukott pofára a hóban az ordas, áthemperedve a másik oldalára. Burov felujjongott, s különös, mérhetetlen megkönnyebbülés áradt szét benne. Ismétlőfegyverében volt még egy töltény. Rögtön célba vette azt az ordast, amely utolsóként oldott kereket a ménestől. A vad sántított, húzta a mellső lábát. Vaszilij ezt is leterítette, mielőtt még Burov lövéshez jutott volna. A többi farkas már árkon- bokron túl járt. Burov se látott, se hallott. Vágtatott a fenevadhoz, amit ő kapott puskavégre. Leugrott a lováról, s odavonszolta az ordast a méneshez, amely idegesen, prüszkölve-hor- kantva húzódott összébb, s bátortalanul, aggódva hullámzott. Burov megpillantotta Mását; a nő háttal állt és a mént bámulta.
