Irodalmi Szemle, 1975

1975/2 - Kozák, Ján: A fehér mén

— Jézusom, húsz fok — hüledezett Mása.

Ismét az ujjaira fújt. Burov közben odament a tóhoz, s dobogva próbálgatta a jégpáncélt. Szilárd volt. Az eljegesedett hófelületen itt-ott pézsmapockok nyomai és a farkuk söpörte kis ösvénykék voltak láthatók.

— Télen a repülőnk is leszállhat itt — mondta Burov. — Közvetlenül a jurta előtt. Fagyasztott halat, rucát küldünk haza zsákban, s ha van elegendő, rénszarvas- meg iramszarvas húst is. Máskülönben ez a mi „repülő buszunk”, ha jelt adunk neki, a réten száll le — s valahová a ménes irányába mutatott, amely a hó alól csipegette a füvet. — Ott a padlónál is simább a talaj. Ha elutaznak, nem kell bemenniük a tanyára.

— Hát ez remek — mondta Burov. — De addig még vár az iramszarvas és néhány szép nap. — Visszament a jurtába.

A kiadós meleg reggeli után fölkerekedtek. Lovaik sörényét és hosszú szőrét dér borította. Lassacskán haladtak előre a síkon a tó túlpartja felé; a paták alatt csikor gott a hó. Helyenként rövidítették az utat, mivel a sekély, széles öblöket ezúttal nem kellett megkerülniük.

Mása szétnézett a tájon. A nap már fölszállt az égboltra, s körös-körül olyan fcsil- logás-villogás támadt, hogy a nőnek belefájdult a szeme, s pislogni kényszerült. Az ég kékesen ragyogott, s Mása lelkében fénylő tisztaság áradt szét. A széles, végtelen tundra napsütötte, sziporkázó fehérségében gyönyörködve valami alaktalan szomorúság is fölébredt benne. Vágyakozás, hogy az életében tiszta és igaz legyen minden. Az utóbbi napokban több ízben hatalmába kerítette ez az érzés. Ismerte már régebbről — a csalódás szülte, amikor Szása másnak mutatkozott, mint kezdetben. S a férfi minden egyes hűtlensége mintha szakadéknyivá növesztette volna ezt az érzést, amely egyre mélyült azokon a véget nem érő órákon át, amikor Másának a gyerekek mellett is a vállára nehezedett a magány.

Hallgatagon és kissé tartózkodóan mosolyodott a férfira, aki hátrafordult az élről, s azt kérdezte tőle, hogy nem fázik-e. Mása nemet intett.

Egy idő múlva azonban azt vette észre, hogy a térdére kellemetlen hűvösség árad. A combja és a lábikrája egyre dermedtebb lett. Az arcán is összehúzódott a bőr.

Örült, amikor végre-valahára a hó borította, faszigetekkel tarkított bozótnyúlvány szélére értek. Vaszilij és Mitya csöndesen, gyakorlott mozdulatokkal kis tüzet raktak, havat olvasztottak a bográcsban és teát főztek. Mása melegedett. A tűz mellé húzódott, s hogy ne csapjon zajt, a térdét hajtogatva egyhelyben himbálta magát. Dörzsöl gette a lábikráját. Mielőtt a teát megitta volna, alaposan meghúzta a Burov kínálta fiaskót.

— Mire iszunk? — kérdezte Vaszilij csendesen.

Burov nem felelt, nem is hallotta a kérdést. A vadászat járt az eszében, állandóan a környéket fürkészte.

— Az iramszarvasra — mondta mosolyogva Mása. — Az iramszarvasra* mi másra.

— Valahol itt kell lennie a sűrűben — suttogta a csikós. — A nyomok tegnap egész frissek voltak. Hamarosan megláthatjuk őket. Elsőként a szarvastehén haladt erre, később követte a bika is. Éppen kezdődik a párzás.

— S a fagy nem galibáz nekik? — tréfálkozott Mása. Tenyerébe vette a teávaj telt pléhbögrét. Szorosabbra fogta. Melegítette őt. A forróság áthatolt a kesztyűjén, az arcáT ba kellemes pára szállt.

— Kinek galibázna, ha egyszer a vérében a dolog — felelte Vaszilij. Kortyolgatta a teát, a pézsmabőr Sapkát a feje búbjára tolta. Melege volt a tűz mellett.

— Én is leteríthetném azt a szarvast, ha a célgömbömre kerülne? — kérdezte Mása.

Csak sörétespuskája volt, de Vaszilij négy maga készítette ólomfejes töltényt is adott neki. Mása lopva a férjére pillantott, aki most ügyet se vetett rá. Viselkedésle egyre jobban ingerelte az asszonyt, s abban a percben valóban kívánta, hogy bárcsak ő venné észre elsőként és ő terítené le az iramszarvast.

— Le bizony ,hisz maga remekül lő — biztatta a nőt Vaszilij. — De egész közel kell őt engednie magához. Persze azért nem túlságosan közeire. Sebesült iramszarvassal találkozni nem a legkellemesebb, ha az embernek nincs ideje újratölteni, vagy ha a puska csütörtököt mond. A sebesült szarvas is alapos ramazurit tud ám csapni — s jelentőségteljesen a bal szemére és a fölötte éktelenkedő hegre mutatott. ■ •,