Irodalmi Szemle, 1975

1975/2 - Kozák, Ján: A fehér mén

nem tapasztalta azt az igazi szerelmi lobogást, amilyenre vágyódott, amilyennek az életben a szükségét érezte. A csil'upíthatatlan szenvedély, a gyöngédség és az érzelmi odaadás elillant, mielőtt még az e'iső gyerekük a világra jött volna. Mása kibontakozott az ölelésből, hidegnek és tásultnak látszott, s ez ingerelte és nyugtalanná tette a férfit. Aztán egy nőügybe keveredett; régi história, de Mása tudomást szerzett róla. Ez még inkább rontott a helyzeten. Mása ía gyerekekre vitte át a szerelmét, a mindene lettek, egész életét nekik rendelte alá. Mintha teljesen megszűnt volna nő lenni. A férfi már arra is gondolt, hogy a terhére van a feleségének. Veszekedések, jelenetek követték egymást. Mivel a gyerekek röviddel egymás után születtek, Mása egy ideig melletük maradt, s a férfinak így az a benyomása támadt, hogy ő már csupán családfenntartónak jó. Néha még az is az eszébe ötlött, hogy a rabszolgájuk. Ez dühítette, úgy érezte, hogy meglopták, megfosztották egy darab élettől. Nem,'nem a pénzről volt szó. Eleget keresett, s a pénz különben se boldogította. Nem vágyódott fényűzésre, a túl nagy kényelmet nem is igen kedvelte. De azt az átkozott érzést, miszerint semmi másról nincs szó, csupán arról, hogy a család eltartója legyen, nem írta elviselni. Ezt a gondolatot, amely a férfi voltát semmisítette meg, nem tűrte. Nem akarta, hogy mellette csak a gyerekei anyja legyen. Erre még túl fiatal volt; amikor Mását elvette, csupán a huszonhatodik évében járt. Ki kellett űznie magából ;zt az érzést.

Aztán valóban jöttek a szeretők, s egyre jobban rákapott az italra is. Akkoriban olt néhány nője; közülük kettő az érzékek mámorával néha valóban teljes, férfias kielégülésben részesítette. Megtanulta, hogy azt keresse a nőkben, amit otthon nem Kapott meg, s amire — meggyőződéssel hitte — szüksége volt az élethez. Alkalma bőven kínálkozott. Sikeres, egészen jóképű férfi volt, kellemes társalgó, s a munkája során — földmérnök volt — a szolgálati utakon és az expedíciókban mindenütt talált nőt eleget. Kétszer már a válást is mérlegelte, de aztán — tekintettel a gyerekekre

— véglegesen mégsem szakított.

A legutóbbi jelenetre három hete került sor, miután visszatért egy expedícióból. Ügy tűnt, úgy-ahogy minden rendben, de aztán Mása egy levélre bukkant a zsebében. A férfi átmulatott két éjszakát, haza se tette a lábát. De a gyerekeket nem akarta elveszíteni, szerette őket. Lassanként újra magukhoz láncolták; örültek, ha egy-egy útjáról visszatért. Többet jelentettek neki, mint hitte volna. Azzal is számot vetett: a házassága harmadszorra se kell hogy sikerüljön. Visszatért Másához, azt mondta neki, bántja a dolog, s elege van már abból az életből, amit addig folytatott. Majd azt ajánlotta, próbálkozzanak még egyszer. Mása megtagadta. Erre ő a gyerekekre fordította a szót. — Értük, Mása — mondta —, meg kell tennünk, amit csak lehet. — S a nő végül hagyta megpuhítani magát. Utána fölkerekedtek ide északra, Kolimára, arra a helyre, ahol nyolc éve megismerkedtek. Megszöktek a civilizációból, jöttek, hogy feledjék, kiszórják, kiégessék magukból mindazt, ami az évek során felgyülemlett bennük. Visszatértek ide, a sarkköri tundrába, hogy megpróbáljanak mindent elölről kezdeni.

Már a hatodik napja lovagoltak, halásztak, kacsáztak. Vadászat közben térdig gázoltak az iszapban, utat törtek a fűben, amely a part mentén helyenként magasabb volt, mint ők. Szürkésbarna falként magasodott, eltakarta a föld mély gödreit, melyekbe bele-belezöttyentek. A nap egész idő alatt sütött, kellemesen melegített.

—■ Jó, hogy eljöttünk ide — mondta Burov. Úgy tűnt neki, hogy a kapcsolatuk napról napra tisztul. De nem volt egész biztos a dolgában, ezért állandóan a feleségén tartotta a szemét.

Evés után, míg Burov Vaszilijjal a nyugatra hajló nap alatt pihengetett és cigaret- tázgatott, Mása előhozta a kétcsövű sörétes puskát, amellyel vadászgatott. A két olajoshordó közé fektetett deszkán, melyen a halakat és az elejtett rucákat szokták felbontani, szétszedte és tisztogatni kezdte a fegyvert.

— Még mindig szép, pokolian szép nő — gondolta a férfi. Karcsú és keménv maradt a szülés után is; halvány, szürkészöld szeme, egyenes orra és enyhén kerek álla volt; oroszosán világos haját a fejtetőn kontyba csavarta. Erős ajka körül és a szeme sarkában legyezőszerű ráncocskák futottak, de a harmincegy évére még így is nagyon