Irodalmi Szemle, 1974
1974/2 - ÚJ HANGOK - Sz. Jozefik Edit: A telefon
új hano'ok Sz. iozefik Edit a telefon Gabika gyönyörködve nézi a gyereket. Formás combját, görbe húsos lábacskáját. Már odakészitette a pelenkát, a bébikrémet, de egyelőre a kicsivel együtt élvezi a játékot, a szabadon maradt kis lábak kalimpálását a levegőben. Egy-egy gőgicselő hangtól vagy hangosabb rikkantástól gyönyörűség fut végig a nő gerincén. Ilyenkor nem cserélne senkivel. Ö a legboldogabb a földön — szokta mondogatni barátnőinek, akik sajnálkoznak felette, mert szegényke már ilyen fiatalon két gyerekkel bajlódik. De Gabika nevet rajtuk, s örömkönnyek csillognak a szemében. Reggeltől estig talpon van, csak délután jut egy kis ideje pihenésre, amikor már a kislánya is elalszik, s nem tipeg-topog körülötte. Békés, megelégedett percek ezek. Ügy érzi ilyenkor, hogy megnő a szíve, s kimondhatatlan melegséggel dobog, mintha a teste változott volna át érző, nagy szívvé. Nem tudta eddig, hogy ilyen a boldogság. Megszűnt a hivatal világa, érdektelenné vált számára a tánc, a divat, a színház, minden amit eddig fontosnak tartott. Nem irigykedett, ha Jutka új ruhát varratott, ha Kati a tengerpartra utazott. Elégedett volt helyzetével. Senki sem háborgatja őt, nem kell rettegni a főnök szeszélyeitől, tartani a pletykáktól, rohanni a divatos pulóverért, mert Mártának már megvan. Elmosolyodik és büszkeség tölti el, ha aranyhajú kislányára, s gőgicsélő kopasz kisfiára néz. Megtalálta azt, akit szerethet, aki szereti és megbecsüli őt. Már nem volt kislány, meggondolta, mit vállal. Elmélázva pólyázza a kicsit, s összerezzen a csöndbe élesen belehasító telefon berregésébe. Leteszi a kicsit, kimegy, kezébe veszi a kagylót. — Tessék, Varga lakás. — A férje otthon van? — kérdi gúnyosan egy női hang. — Még nincs. — Ne mondja, tudom, hogy otthon van! — kötekedik a hang. — Mondom, hogy nincs ... — Félti őt? ... — kérdi a hang kacagva, s mikorra Gabika feleszmélt, a vonal túlsó végén lecsapták a kagylót. — Hülye — mondja félhangosan s vállat vonva visszasiet a szobába. Amikor meglátja a békésen alvó gyereket, megnyugszik, és kisiet a konyhába megmelegíteni az ebédet, mert bármelyik percben jöhet a férje. Alighogy elkészült — mint máskor, most is pontosan, időben megérkezik a férje. — Szervusz drágám. Mit főztél ebédre? Olyan éhes vagyok, mindjárt bekaplak — és cuppanós csókot nyom az arcára. Magához vonja Gabikát. — Gyere csak, nézd, milyen édesen alszanak — kézen fogja a férfit s lábujjhegyen belopakodnak a szobába. A férfi meghatódva nézi a csöppségeket s hálásan öleli át az asszonyt. — Gyerünk ki, nehogy felébredjenek — suttogja Gabika, s csöndesen kimennek. Óvatosan behúzzák maguk után az ajtót. A férfi jó étvággyal evett. Öröm volt nézni. Asszonya sürgött-forgott körülötte s közben eszébe jutott a telefon.
