Irodalmi Szemle, 1974
1974/9 - Galán Géza: Petőfi vagyok
— Na, mi lesz?i — Egy gondolat bánt engemet: Agyban párnákon halni meg! Ezt mondád egykor. Az emberek jogosítva vannak téged a harcosok élén látni, a csaták füzében ... — hallom Egressyit, amint rosszul idézi fejemre versemet. Vahot kéjesen gyönyörködik a saját soraiban: — ... minden versedben szabadságunk elnyomói, ellenségünk vérét szomjazod, íme, most nyakunkon a háború, te katona voltál, gyermeked nincs, s roppant kardod, mely- lyel a márciusi napokban annyit csörömpöltél, mégis hüvelyében rozsdásodik.. — Nem megyek veled, barátom. — mondom Telekinek. — If át akkor le vagy szarva! — hahotázik, és elvágtat. A pesti szpbában. Júlia tesz-vesz. Leendő fiunk öt hónap alatt már láthatóan elgömbölyítette alakját. — Mennem kell... — préselem ki magamból. — Hogyan? A felszereléshez pénz kell... Hol jogod beszerezni? — Felveszem a kötetemért a kétezer forintot egy összegben. Az elég lesz. — Mind csak nem veszed fel? Hát én miből éljek? — Ezerhatszázat felveszek, négyszázat meg itthagyok neked. Elég lesz? — Én nem bánom. Tégy, amit akarsz! — s durcásan a hátát mutatja. — Talán nehezedre esik, hogy kardot kötök? Hiszen most minden jóravaló ember ott van a csatatéren. A nejem hangsúlyosén felém fordul és kőkeményen vágja szemeim közé: — A te dolgod! Csak azon csodálkozom, hogy te még csak most jöttél erre a gondolatra, mikor a haza fiatalságának színe-java harcol! Ez a mondat mindent megbénít bennem és körülöttem. Nem tudom legyőzni gyengeségemet. Hiáha nem akarom, a két könnycsepp megszületik. A hangom: — Tiszt vagyok ... ha lát a közlegénység, • Tisztelkedve megyen el mellettem; Én pirúlok gondolván magamban: Nincs igazság, nincs igazság ebben ... „Csakhamar a hadügyminisztériumban is megfordultál!” — mondja a költő. — Így nem léphet be! — állja utamat az őr. — Miért? — Nincs az előírások szerint jelöltözve. — Nem számít... Megszeppenve veszi tudomásul, hogy eltávolítóm őt utamból. Bent vagyok. Mészáros tábornagy szóhoz sem enged jutni. A pusztai kanászok modora sokkal csiszoltabb, mint az övé: — Mit képzel maga?! Színházban van, vagy hol? Maga a Hamlet, vagy mi a kuty- segge? ... Hogy merészel ide így belépni?! Azonnal, de azonnal tűnjön a szemem elöl, mert úgy rúgom ki innen, hogy a lába sem éri a földet! „Kossuthnak nem volt sok szava hozzád.” — jegyzi meg a költő. Kossuth Bem levelét olvassa. Bem kézírása, Bem hangja: „Tegnap írt levelemet ma viszi önhöz Petőfi úr, kinek tehetségei, hazafisága s nemes jelleme kétségkívül eléggé ismeretesek ön előtt. Ön küldötte őt hozzám, Kormányzó úr; s ezt melegen köszönöm, mert az ő eszméi, bátorsága és ügyessége nagy szolgálatokat tettek nekem ... úgy találom, hogy szolgálatai jutalmat érdemelnek, bátor voltam őt őrnagynak kinevezni... Bem József tábornok.” Kossuth hangot nem ad. Hideg fölénnyel mutat a szomszéd helyiségbe nyíló ajtóra. „Es végül Klapka! Ne feledd, hogy csupán két évvel idősebb tőled.” — szól megint a költő. Vigyázzban állok. Klapka tábornok gorombán leckéztet: — ... egyébként is, milyen jogon viseli ön az őrnagyi rangot? — Azt a szemtelenséget nem engedném meg magamnak, tábornok úr, hogy hordjam, ha nem neveztek volna ki! — Es ki nevezte ki magát? — Bem tábornok. — Bemnek ehhez nincs joga ... A minisztérium erről mit sem tud.
